34. fejezet "Aishám..."

A hangok alig jöttek ki a torkomon, de végig énekeltem a számot. Éreztem hogy levegő híján is vagyok, és hálát adtam istennek mikor vége lett ennek az egésznek. Ott álltam a színpad elején és hagytam had tapsoljanak, mert így lett megbeszélve a tévés adás és a reklámok miatt. Egyik pillanatban azonban nem bírtam tovább, éreztem ahogy a mikrofont tartó kezem kezd elnehezedni , és a lábaim is zsibbadnak. Homályosulni kezdett a látásom.

- Ha valaki hall… - fülemhez kapva kezemet a kis fülhallgatóhoz lehunytam egy picit a szemem, de már nem tudtam kinyitni. – El fogok ájulni …

Justin szemszöge :

Ott álltam és figyeltem, ahogy a tapsviharban úszik, de ha nem nekem kéne átadnom a következő díjat akkor már rég elmenekültem volna, hogy még véletlenül se keljen a szemébe néznem. Szégyelltem magamat. Néztem a kis monitort, és egyik pillanatról a másikra tűnt fel, hogy valami nincs rendben, aztán az egyik statiszta mellettem idegesen szólalt meg, nem is tudom, hogy figyelhettem fel rá ennyire.

- Rosszul van! Össze fog esni! – gyomrom parányira ugrott össze.

- Kihozom! – választ nem várva szaladtam fel a színpad lépcsőjén , majd léptem a színpadra. Mindenki tapsolt mintha mi sem történt volna. Hogy nem látják, hogy rosszul van? Gyors hatékony mosolyt erőltettem arcomra, hogy ha eddig nem esett le nekik, akkor most se.

Hamar odaértem hozzá, és átöleltem, Kezei t hanyagul dobta át vállaimon, mintha már alig lenne benne élet…

- Aisha! Már csak egy mosolyt kérek, aztán kiviszlek innen… Rendben? – nem válaszolt csak lehúzta kezeit nyakamból. Mindketten a közönség felé fordultunk, és ő intett egyet. Most pedig én övök. Ahogy megígértem.

Lehajoltam és térdhajlatánál, ügyelve a szoknyájára, hogy egy paparazzi se alázhassa meg, legalább most ne… felkaptam, és határozottan megfordultam vele, majd elindultam le a színpadról. Annyira könnyű volt, mégis éreztem, ahogy végtagjai elnehezednek, és egyik pillanatról a másikra már nem segítenek a tartásában, nem karolnak át. A következő pillanatban lekapcsolták a lámpákat. Ekkor lettem csak igazán ideges.

- Bírd ki még egy kicsit. Jó? – próbáltam nyugodtan beszélni hozzá, de rosszul voltam a tehetetlenségtől. Már azt hittem végleg elájult, de egy aprót bólintott. A szívem hasadt bele ebbe a kicsiny bólintásba. Nem így akartam ismét a karjaim között tartani.

- Mi történt? – Ryan rohant elém , és rögtön a pulzusát nézte a karjaimban fekvő lánynak .

- Te mit kerestél ott fent a színpadon ?! – Scooter ideges volt. A statiszták pedig körülöttünk csak elképedve álltak .

- Hívjanak már mentőt, Az Istenit! – dühös tekintettel néztem az egyik srácra, aki hamar meg is mozdult.

- Aisha! Aisha! – Ryan ütögette az arcát, de semmi válasz, teste csak egyre nehezült karjaimban. – Lélegzik de nem reagál. – ideges hangja engem csak még feszültebbé tett.

- Mennyit evett ma? – Stooter most találgat? Vagy intézkedik ?

- Nem tudom! – felelte Ryan.

- Egy szendvicset Meg egy fél pizzát. – Usher nem tudom, honnan tud ilyeneket, meg hogy hogyan kerül ide, de amit mond az téves!

- Biztos nem! – mordultam rá mérgesen. Emlékszem a pizzára és…

- Ő maga mondta ma nekem. - erősködött.

- Szendvicsnek valót utoljára, a szállodában láttam. És két pizzát rendeltem, két napja, és én dobtam ki a fél pizzájának a megszáradt maradványait a busz kukájába! – Mióta nem ehetett. – Maximum egy fél szeletet evett meg. Azóta pizzát nem látott a stáb egyik tagja sem. – Mindenki ledöbbenve meredt rám, nekem pedig zsibbadt akarom, de nem engedtem el karjaim közül.

- Itt vannak a mentők! – valaki hangosan szólalt meg.

Aztán minden gyorsan történt, az egyik pillanatban még ott tartottam törékeny kis lelkét a karjaimban , a másikban pedig már csak a széles vállú mentőt láttam elhaladni gyors léptekkel, karjaiban … Vele…

Aisha szemszöge:

Alig álltam már a lábamon, éreztem hogy húz magába a sötétség. Ha most összeesem akkor mindennek vége. Teljesen lejáratom magamat, és mind ezek mellett, a színpad legvégében állok , ahonnan nagyot koppanhatok ha most összeesek . Nem tudom mikor és hogyan de két kar fonódott derekam köré, és valaki óvatosan ölelt. Orrát hajamba fúrta és úgy suttogott.

- Aisha! Már csak egy mosolyt kérek, aztán kiviszlek innen… Rendben? – ismerős volt a hangja de egyszerűen nem tudtam ránézni. Kibírhatatlan fájdalommal húzódtam el tőle majd intettem a közönségnek, pont úgy ahogy kérte.
Karjaimban szúró fájdalmat éreztem, térdeim feladták a szolgálatot, de ekkor valaki felkapott. Egy pillanatra kinyíltak szemeim és egy kócos fiút láttam, homályosan magam előtt. Próbáltam kapaszkodni benne , de az izmaim, nem engedelmeskedtek , lassan húzott magába a homály, majd azt hiszem,
elaludtam… Egy darabig még hallottam az őrjöngő tömeget, és egy suttogást:

- Bírd ki még egy kicsit. Jó? – talán ösztönös volt, de bólintottam, és ezzel megszűnt minden homály és hang, már csak a sötétet láttam.

Mint aki egy hosszú éjszaka után kelt fel, nem mellesleg másnaposan . A fejem lüktetett éreztem, hogy a bokáim meg vannak dagadva és mellkasom is szúrt egy picit minden egyes levegővételkor. Alig tudtam rávenni magamat, hogy kinyissam a szememet. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol is vagyok, de aztán rájöttem, a kabinomban. Oldalra billentettem a fejemet, mire valaki felpattant a mellettem lévő ágyról.

- Jó reggelt csipkerózsika! – ismerős ez a hang. – Nem mozdulj!

- Drin? – nem voltam benne biztos, de lassan kitisztult a látásom és alig hittem a szememnek. – Drin! – A nyakába akartam ugrani, de ő visszanyomott az ágyra.

- Mondom, maradj nyugton! – nézett rám komolyan. - Nem kell nekem hogy megint rosszul légy ! – egy pillanatra ellágyult az arca, mint a jó nővéreknek. – Nagyon meg ijesztettél minket. – közelebb hajolt és megölelt. Hiszen olyan volt ő nekem mint egy nővér, még ha nem is vérszerinti.

- Jó téged látni! – mondtam és visszaöleltem, pedig minden porcikám fájt.

- Téged is! – lassan eltolt magától, és fejét rázva sóhajtott egy nagyot. – Ha látott az orvos fel kell hívnod Anyukádékat és Briant. Olivér látta az adást és nagyon aggódik érted, de mindenki más is. – Lassan felállt, és a kezembe nyomta a telefont. – Beszélj velük, addig szólok a dokinak. – kedves mosolya megnyugtatott. Nem tudom hogy került ide de örültem neki .

Felhívtam mindenkit, Még Olivért is aki suliban volt, de felvette, és éreztem a megkönnyebbülést a hangján. Anya sírva fakadt, és elmondta hogy sajnálja, hogy nem tudott jönni, de Ryan mondta neki hogy semmi vészes, csak nem ettem eleget, mégis úgy döntöttek hogy Drint megkérik jöjjön el hozzám, és vigyázzon rám egy darabig. Így már érthető mit keres itt Drin. Rég beszéltem anyuval, elmesélte hogy Noa, az ovival ma valami kivizsgáláson van , és hogy mennie kell neki is, de majd este felhívnak hogy tudjak beszélni Hugival is. Egyetlen egy embert nem tudtam elérni , mégpedig Pont Briant. Gondoltam órán van, vagy otthon hagyta a telefonját, így nem próbálkoztam többször.

Az orvos azt mondta, hogy minden nap igyak eleget, és ha lehet akkor egyek rendesen , mert „Ugye nem szeretnénk hogy ilyen még egyszer előforduljon?”. És sorolhatnám tovább, aztán Ryan kiosztott hogy, hogy lehettem ennyire felelőtlen, azt hitte annyit rám bízhat hogy rendesen eszem . Végtére is nem hittem hogy ennél már rosszabb lehet. Aludni volt kedvem, amit ki is jelentettem , így egy darabig magamra hagytak hogy tudjak aludni , de az a legfurcsább hogy ez nem jött össze. Csak feküdtem, és forgolódtam isten se tudja miért. Mindaddig míg pár órával később nem nyílt az ajtó és egy váratlan vendég bújt be a keskeny ajtón , kezében egy termoszos pohárral .

Megtorpant az ajtóban, egy darabig nézett, én pedig egy kicsit feljebb húztam a takarót, szinte a nyakamig.

- Azt hittem alszol… - félve lépett be és akkor láttam csak hogy kezében hasonló színű anyag van mint az ágynemű huzatom .

- A testem ordít az alvásért, de egyszerűen csak forgolódom. – pislogtam értetlenül. – Volt már veled ilyen?

- Ha volt, ha nem, pihenned kéne. – miért ne jönne ő is az óvó dumával. – Jobban vagy már?

- Mérföldekkel. – mosolyogtam rá. Mozdulatlanul ált az ajtóban és ez nagyon zavart. – Büdös vagyok, ezért állsz az ajtóban, vagy be is jössz? – kérdeztem továbbra is mosolyogva, mire beljebb lépett, és ledobta a mellettem lévő ágyra az eddig kezében tartott anyagot, ekkor jöttem csak rá hogy az ágyneműhuzat.

- Nem vagy büdös! – viccesen beljebb tolta a popsimat, alám gyűrte a takarót és leült ágyam szélére. – Tessék ezt idd meg! – a kis bögrés termoszt félém nyújtotta én pedig félénken elvettem tőle.

- Mi ez? – kérdeztem miközben az oldalamra tornásztam magam , könyökömmel feltámaszkodtam, és már bele is kortyoltam a löttybe, amit adott. Iszonyatosan rossz volt, Mintha nutellát ittam volna felvizezve. Majd nem ki is köptem. – Te meg akarsz ölni ?!

- Esküszöm, hogy megkérdeztem, hozhatok e neked kakaót. – maga elé tartva a kezét, meg ijedve pislogott rám .

- Justin ez borzalmas! – tudom nem volt tőlem kedves de, miután majdnem kiköptem , nem nagyon tudtam volna neki kegyeset hazudni.

- Biztos azért mert vízzel csináltam. Felhívtam Drint, hogy csinálhatok e neked kakaót, de tejet meg nem ihatsz, nehogy a gyomrod kikészüljön. – magyarázott.

-A kakaó így nem kakaó! – felé nyújtottam a termoszt, de ő csak hátrébb húzódott.

- Idd meg! Cukor az van benne. Kell az energia. – erősködésére csak ráztam a fejem mintha ki tudnám kerülni szavait.

Egy pillanat alatt megváltozott a hangulat a kabinban és kezdett rosszul esni , arcán levertség látszott. Valami rosszat mondhattam? Vagy …

- Mindenki elment vásárolni. Felhívjam őket? Kell valami? – nagyot sóhajtott, majd nyelt, és egy nagyon gyenge álcázott mosollyal nézett le rám.

- Nem. De … Justin, mi baj ?

- Ha nem iszod, meg akkor hozom inkább az infúziós vizet. – hamar akart felállni de én annál gyorsabb voltam .

- Megiszom… - rég néztem ilyen mélyen a szemébe, és természetesen most is rám tört egyfajta furcsa érzés. – Maradj itt inkább velem. – Kérésemre visszaült az eddigi kis helyére, én pedig elengedtem csuklóját, amit nem is vettem észre mennyire szorítok.

- A tejet még nem bírná a gyomrod. – nagyot fujtatva maga elé kezdett bambulni.

- Hm? – nem értettem mire céloz. Ki beszélt itt tejről ?

- Azért nem csináltam azzal a kakaót. – elengedett ugyan egy gyenge mosolyt, de láttam hogy valami baja van. - Amúgy én is csak azzal szeretem.

Egy darabig csendben ültünk, a kakaóm a kis szekrényen mellettem, ő pedig csak bambulta a mellettünk lévő ágyat. Meggörnyedt háttal támaszkodott könyökével térdein, és mintha elgondolkozott volna, valamin, majd csak megrázta a fejét és fájdalmasat kuncogott magán .

- Min gondolkozol Justin? – komolyan érdekelt. Rossz volt nézni, hogy ennyire gyötri valami.

- Nem akarsz aludni? – mintha direkt kerülné a témát.

- Mondtam már, hogy nem tudok. – ráztam meg a fejemet, és mocorogni kezdtem a takaró alatt, kezdett kicsit melegem lenni.

- Menj egy kicsit beljebb! –szívem nagyot dobbant, már mellettem is feküdt féloldalasan. Tenyerét arcomra simította, majd hajamat kezdte birizgálni. – Tudod mennyire megijedtem?

Nem tudom miért, tört rám a sírhatnék, talán azért, mert tudtam, hogy hozzá akarok bújni, de mégsem tehetem meg, vagy azért, mert rég nézett rám így fiú, vagy csak azért mert egyszerűen Justin , de bizsergett mindenem, és minden erőmmel azon voltam hogy visszatartsam könnyeimet.

- Nem volt szándékos. – suttogtam.

- Nem tudtam hirtelen, hogy hozzalak le onnan. – láttam rajta a megkönnyebbülést, és a fájdalmat is. – Nagyobb bajod is történhetett volna.

- De ügyes voltam nem? – Próbáltam vicces lenni. – Végig énekeltem a számot. – büszkén vigyorogtam arcába, mire ő szigorúan nézett rám.

- Nem bírnám ki, ha valami bajod esne. – olyan közel volt hozzám és olyan távol, hogy azt sem bántam volna, ha azzal az egy bögre kakaóval beszorulnánk ide egy életre, csak mi ketten. Mindent elfelejtettem . – Miért hazudtál Ushernek? – kérdése meglepett. Én hazudtam Ushernek ?

- Nem hazudtam Ushernek! – arcán meglepettség látszott.

-A pizzát már jóval a díjátadó előtt ettük Aisha…- ekkor hirtelen leesett minden.

- Én esküszöm, hogy nem emlékeztem . – bűntudat söpört végig rajtam. Mekkora kalamajkát okoztam!

- Hogy mehet ki az ember fejéből az evés? – Kérdezte értetlenül és tovább játszotta hajammal.

- Túlságosan kapkodtam… azt hiszem. – rántottam meg a vállamat, Justin viszont nyakam és állam találkozásához csúsztatta gyengéden a kezét, és arcomat maga felé fordítva, elmélyülve nézett.

- Hová lett az a magabiztos, kirobbanó erővel megáldott Aishám ? – csillogó barna szemi megigéztek , ajkai pedig olyan közel voltak az enyémekhez.

- Magaddal hoztad… - ez így volt igaz. Minden kedvemet, és mindent ami akkor voltam , szinte megával vitt. Soha nem éreztem akkora depressziót mint akkor. Pedig csak egy kis szerelem volt… de nem voltam benne biztos hogy csak volt, sőt…

- Hogyan hozhatnám vissza? – alig hallottam kérdését, és le is sokkoltam.

- Justin …

Hirtelen felém támaszkodott két alkarjával és úgy nézett le rám. Szívem hevesen kezdett verni , és vágytam rá, pedig nem szabadott volna. Vágytam arra hogy teljesen hozzám simuljon , vágytam arra hogy megcsókoljon, olyan hosszú ideje megint… Nagyot nyelt, de alig ért hozzám , csak egyik kezével túrt oldalt a hajamba, ezzel összekócolva.

- Ott a színpadon, mikor a karjaimba tartottalak, azt kívántam bárcsak visszaforgathatnám az időt. – éreztem, hogy az ő levegővétele is szaporább. – Megfogadtam, hogy bármit megteszek , csak had lássam még egyszer a szemeidet, még akár örökre el is megyek a közeledből ha te így akarod… csak had lopjak még egy csókot… - hangja elhalt, pont mint az enyém , majd folytatta… - tudnom kell hogy élsz… , hogy erős vagy …. – ajkai már szinte az enyémeket súrolták és úgy nyögte bele mikor kezemet erőtlenül hajába túrtam. - Hogy szerettél valaha, és nem csak képzeltem.

Hajába markoltam, és nem is kellett neki több. Ajkai elérték enyémet, és követelőző csókot kértek. Érezi akart, érezni akartam. Édes volt a csókja mégis, volt egy kis kesernyés íze, talán egy pillanatnyi lelkiismeret furdalástól, hiszen amit most teszünk az bűn, mégis olyan mámorító. Ahogy testét óvatosan, de teljesen rám eresztette, vigyázott rám mintha csak porcelánból lennék. Hajamba túrt kezét levezette derekamra, és úgy húzott magával az önkívületre. Csókunk elmélyült, és szenvedélyessé vált, mintha valamiért, vagy valami ellen harcolnánk. A régi megszokás, mintha tegnap ugyan így történt volna, magától jött. Alsó ajkába haraptam, és mikor óvatosan morzsolva elengedtem fogaimmal ő megdagadt ajkával nyakamra indult és édes csókokkal lepte el azt.