35. fejezet " A szeretlek nem csak egy szó.."

Imádtam, ahogyan hozzám ér, ahogy csókol. Olyan törékenynek éreztem magamat, mint egy vékony porcelán váza, ami bármelyik pillanatban összetörhet a nyomás alatt, mégis gyengéd simogató és hívogató volt melegsége. Az illata belefúródott az orromba, és onnantól kezdve nem tudtam betelni vele. Mélyeket szippantva próbáltam ebbe a pillanatba ragadni. De ez lehetetlen, és ezt a sors is igazolta. Idegen telefon csörgésére lettem figyelve. Ez nem az én telefonom, És mikor Justin hirtelen megfeszült fölöttem , rögtön tudtam, hogy ő a telefon tulajdonosa. Csókunkat, lassan de fájdalmasan szakította meg. Vette egy mély levegőt, talán próbálta csillapítani szapora lélegzetét, de az enyém ettől csak még gyorsabb lett. Lehunyt szemmel, tartotta magát felettem még pár pillanatig aztán arca mérgesre váltott.

- A kurva életbe! – vágott bele a busz falába az agyam mellett.

Ekkor jöttem csak rá, hogy mit tettem. Megcsaltam Briant. Hogy lehettem ilyen felelőtlen . Szívem darabokra bírt volna szakadni, és ebben az fájt a legjobban, hogy nem a lelkiismeret furdalás miatt , hanem azért, mert vége szakadt a csókunknak. Takarómat még jobban magamhoz öleltem mikor Justin felült az ágyam szélére ismét, és elővadászta a zsebéből a telefont.

- Ki az ? - kérdeztem félve mikor megláttam ledöbbent arcát miközben a telefonra meredt.

Hallgatott. Miért nem válaszol a kérdésemre? Sejtettem , de nem akartam hinni a kis hangra a fejembe. Mégis felültem és lassan megnéztem a telefon villogó képernyőjét, ami még mindig kitartóan csengett. Szívem darabokra tört. Sírni volt kedvem, pedig egy perce egyszerűen kicsattantam az érzelmektől és a váógytól . most viszont egy mocskos ribancnak éreztem magamat. Egy mocskos összetört szívű ribancnak…

- Hiba volt … - suttogtam alig hallhatóan.

- Nem egyáltalán nem volt hiba! – Magabiztosan fordult felém mikor eljutott a tudatáig mire gondolok . Kezét, a takarót szorongató kezemre simította de én elhúztam kezemet, és még az ágyon is arrébb húzódtam tőle.

- De Justin Hiba volt! – mondtam határozottan. - Barátnőd van! Egyetlen lány sem érdemli meg, hogy a barátja megcsalja őt!

- Ez a lány koránt sem olyan fontos nekem, mint te! – Justin ledobta közénk a telefont, de ezzel csak rosszabb lett… minden egyes „zizgésénél” láttam magam előtt a mosolygó Kelly arcát, aki várja hogy a szerelme felvegye a telefont.

- Nem fogok, senkinek fájdalmat okozni!- néztem a szemébe de kár volt. Láttam rajta hogy tipródik, pont úgy mint én. - Akkor inkább én szenvedek!

- És mi van velem? Szerinted én nem szenvedek?! – arca sírásra torzult, de tudtam hogy nem fog sírni .

- Justin! A mi történetünk itt ért véget. A mi kapcsolatunk olyan, mint a felmelegített káposzta. Ehető, de már keserű. – próbáltam elhitetni magammal is az agyam által diktált mondatokat, de egyszerűen fájtak , és mintha minden egyes szó végig taposott volna szegecses cipővel a szívemen.

- Tévedsz! Az én érzelmeim nem hűltek ki!. Tiltakozott, és próbált közel húzni magához, de mikor meglátta tiltakozásomat, és meghallotta fájdalmasan felszisszenő hangomat, elengedett. A sírás kerülgetett, és rámtört a hányinger is. Csak l akartam zavarni innen hogy kisírhassam magamat.

- Justin! Vedd fel azt a redvás telefont, és ne nehezítsd meg a dolgot! – szinte, nem is szinte, már biztosan ordítottam vele. Nem bírom ezt tovább!

- Neked semmit nem jelentett ez a csók? – az hogy ő egy cseppet sem volt dühös, még jobban felzaklatott.

És hogy kérdezhet ilyet? Akkor nem csókoltam volna vissza!

- Dehogynem! Viszont nem megyek bele egy olyan ingadozó játékba, ami más kárára válhat Justin! Barátnőd van! Nekem pedig barátom ! Elbasztuk! – ordítottam továbbra is mire ő lecsúszott a földre az ágyam mellé. Az ágyam szélére könyökölt két keze közé fogta kezemet, és homlokát rátámasztotta. Egy pillanatig várt, míg légzésem megnyugodott, és ekkor a telefon is elhallgatott.

- Csak én basztam el! – suttogta kezemnek. El akartam húzni , de olyna erősen kapaszkodott bele…- De megbántam!- Hangja fájdalmas volt így is, és még hogy nem láttam arcát sem csak még rosszabb volt. - Mond, hogy szeretsz… kérlek. – nem akartam összetörni, de ez már csak rosszabb lehet. Nincs vissazút.

- Menj innen Justin… - suttogtam, és ismét megpróbáltam kihúzni kezemet, a fogságából.

- Mond, hogy szeretsz! – felkapta rám tekintetét, ami fájdalmasan, és homályosan csillogtak… a szemében feltódult visszatartott könnyektől. Annyira sajnálom….

- Mitől lenne jobb?

- Hinnem kell. – nem hagyhatok neki reményt. Ő sem hagyott nekem. Addig, míg más kezét fogja addig a szíve nem az enyém. Becsapnám saját magamat is és őt is.

- Menj el …

Szinte észre sem vettem, ahogy felállt és kiviharzott a kabinból . Én pedig az ajtó csapódásával, eleresztettem könnyeimet, és a kabin fala felé fordulva zokogni kezdtem, és szép lassan álomba zokogtam magamat.

Nem tudom mikor tértem magamhoz, csak azt vettem észre, hogy valaki halkan szöszmötöl mellettem. Lassan nyitottam ki óriásira dagadt szemeimet, így meg tudtam állapítani hogy Drin tevékenykedik halkan mellettem a laptopján.

Szemeimet megtörölve fordultam volna újra a fal felé, mikor barátnőm hirtelen rám emelte tekintetét, majd hosszasan tanulmányozta arcomat.
- Justin járt itt mialatt aludtál...- kezdett bele lazán. Szavai hatására a gyomrom megremegett, míg a szívem fájdalmasan felvert.- Azt mondta, hogy a telefonjáért jött, de aztán maradt egy darabig, és figyelte, ahogy alszol. Ráhagytam... De... Mindegy a ti dolgotok...- vont vállat, majd újra a képernyőre szegezte tekintetét. Láttam rajta, hogy belülről majd megöli a kíváncsiság, de nem akar tolakodó lenni, legalábbis a jelen állapotomban nem. Hálás voltam neki ezért. Justinnal pedig fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek. Teljesen felzaklatott a tudat hogy ő már nem az enyém. És mikor Kelly hívta...

Csendesen feküdtem és figyeltem mit tesz vesz míg meg nem érkeztünk az éjszaka közepén egy szállodához, biztos továbbra is csak hagyni akart pihenni. A parkolóház kietlen volt, én fáztam és senki sem világosítot fel arról, hogy pontosan hol is vagyunk. Magamhoz öleltem a párnámat, és birtokba vettem szállásunk egyik szobáját. A csomagjaim már ott vártak, így birtokba bírtam venni a fürdőszobát. Megfürödtem, felöltöztem hálóruhába, majd miután lepakoltam a cuccomat Drin szobája felé vettem az irányt. Nem zavart hogy este van, és tudtam hogy Drin úgysem alszik mivel az ajtaja alatt kiszűrődött az olvasó lámpa fénye. Bekopogtam.

-Tessék !- Jött halk halkan az ajtó mögül. És már be is nyitottam de csak annyira hogy be tudjam Dugni az ajtón a fejemet. – Aludnod kéne! – korholt kedvesen.

- Nincs kedved … - szám elé emeltem mutatós és középső ujjamat, mire elvigyorodva fújtatott egyet.

- Hihetetlen vagy! – de már túrt is a táskájába és felpattant az ágyáról, miközben lecsapta laptopja tetejét.

Felszabadultan támaszkodtam a tetőn lévő korlátnak. Megnyugtatott, hogy hosszú idő után végre újra a kezemben tarthattam a parázsló cigarettámat. Lassan szívtam bele, majd tartottam bent, végül fújtam ki. Füstje gomolyogva szállt tovább a sötét égbolt alatt.
- Szóval, miért is vagyunk itt?- mosolygott rám egyre türelmetlenebbül Drin.- Na nem mintha zavarna, amit csinálunk, csak te énekes vagy, és nem tesz valami jót a tüdődnek a nikotin. Szóval mesélj. Nem vagyok hajlandó csak állni és vigyorogva várni ahogy itt füstölögsz. Gyerünk!
Mély lélegzetet vettem, majd újra ajkaimhoz emeltem a szálat.
- Justin megcsókolt...- suttogtam. Drin kikerekedett szemekkel nézett rám.
- De hát...- kezdett volna bele, ám közbevágtam.
- Tudom... -morogtam.- Igen, tisztában vagyok a dolog súlyával is. Igen, megcsaltam a barátom, és rettentően bánom, és bármelyik pillanatban képes lennék szétszakadni az érzéstől. De sajnos nem azért, mert megbántam amit tettem... Azért, mert élveztem a dolgot, és ha nem zavarnak meg minket, nem is álltunk volna le... Imádtam a karjai között lenni... Imádtam, ahogy a nevemet suttogja, imádtam, ahogy csókol, és ahogy kimondja, hogy szeret...
- Akkor mi a probléma? Szeret, te is szereted...
- Nem akarom, hogy újra az történjen, ami régen... Egyszer elég volt. Nem kell még egyszer! Akármennyire is szeretem...
- Mondtad neki?
- Dehogy! Még csak az kéne, hogy rájöjjön, hogy halálosan belé vagyok esve...
- Szóval halálosan belém vagy esve?- hallottunk mögülünk felcsendülni egy mély, dallamos hangot. A szívem egy pillanatra megállt, majd hevesebben kezdett verni. Remegve fordultam az imádott fiú felé. Féloldalas mosollyal az arcán, mégis komolyan jött felénk. Biccentett Drin felé, majd szorosan elém állt, karjait pedig a derekam köré fonta.- Ennyire nehéz lett volna kimondani ezt, mikor kettesben voltunk?- döntötte homlokát az enyémnek. Elakadt lélegzettel bámultam rá.
- M-mit keresel itt?- nyögtem ki nagy nehezen, mire elmosolyodott.
- Friss levegőt. Kiszellőztettem a fejem, és rá nem sokkal felbukkantatok ti.. Nem akartam bunkó lenni, hogy meglátlak, és menekülök, így inkább elbújtam, és vártam, hátha gyorsan végeztek... Aztán beszélni kezdtél, és nem tudtam megállni, hogy ide ne jöjjek, és meg ne tegyem, amit meg akarok...- suttogta, majd közelebb hajolt, s száját az enyémre nyomta. Lágyan csókolt, puha, meleg ajkai édesen kényeztették enyéimet. Engedtem a vonzásának, habár tudtam, hogy hibát követünk el. Ám mindezek ellenére, a lábam remegett, és ha nem tartott volna, biztos hogy összeesek.
Hosszasan csókolt, beleadva minden szerelmét, gyengédségét, és érzelmét. Lassan vált el tőlem, majd újra homlokomnak támasztotta a fejét.
- Egyetlen szavadba kerülne, és a világot is ott hagynám érted...- suttogta. Halványan tisztában voltam azzal, hogy Drin bement.- Mindennél fontosabb vagy a számomra... Fontosabb az életemnél... Miért nem érted ezt meg?

- Justin... Mindketten foglaltak vagyunk...- néztem rá zavartan, mire halkan felnevetett.

- Igazából, egyedül te vagy foglalt... Én nem... Én csak várok arra, hogy újra az enyém legyél... Kérlek... Adj egy esélyt nekünk... Tudom, hogy képes vagyok arra, hogy a csillagokat a lábad elé helyezzem, hogy boldoggá tegyelek... Könyörgöm neked... Mondd, hogy szeretsz, itt, most, a szemembe...
Csillogó, olvadt csokoládé színű szemeibe néztem, majd mélyedtem el bennük. Fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok, vagy hogy mi a nevem. Kikapcsoltam.
- Szeretlek, Justin...
- Erről van szó, szerelmem!- suttogta boldogan...

Alig tudtam magamhoz térni.Mellkasára csúsztattam szabad kezemet, lassan nyomást gyakoroltam mellkasára, hogy engedjen el.

- A szeretlek nem csak egy szó, Justin! – beleszívtam saját mérgembe és kiléptem karjai közül. Valószínűleg lesokkolt. – A szerelemért küzdeni kell. Ha már egyszer eldobtad magadtól… Előbb bizonyíts! – az ajtó elé sétáltam és a mellette lévő hamutálba elnyomtam a csikkemet.

- Mégis hogy?

- Csak azt akarom látni, hogy tényleg nem vagy egy szoknyapecér. – kinyitottam a tolóajtót, és belépni készültem, rajta de azért még visszaléptem. – A szívem most rendben van, de nem engedem meg, hogy még egyszer darabokra törd! – és ezzel otthagytam had gondolkozzon.

Sokat gondolkoztam ezen , mind idáig, és igazából Drinnel meg akartam beszélni ezt, de ha már így kellett történnie hát legyen így.