44. fejezet "Attól még az én dalom"

Sziasztok!
Nem irkáltam eddig a fejezetek elejére mert, nem akartam senkit idegesíteni :D na meg amúgy is sokan csak végig szokták pörgetni ezeket a részeket :) Éppen ezért most is gyors szeretnék lenni.

Fejezetek :
Történt egy kis változás. Eddig csak másoltam a fejezeteket, mivel mint már valakinek feltűnt eddig a neonon is fentvolt ez a blog és csak költöztettem. Ez a rész viszont teljesen új :) és mostantól kicsit több idő fog eltelni a fejezetek frissítése között mert még csak most írom őket, de nagyon igyekszem majd!

Chat:
Bővült a blog egy kicsit,hátha jobban szeretnétek beszélgetni mint kommentálni! Oldalra betettem egy chat ablakot! Nagyon jó lenne ha mozgolódna:) Úgy örülnék neki! :D Tehát csak bátran csajok! Kérdés, vagy akár kijelentés bármi jöhet ;)

Köszönet:
Köszönet Barbarának amiért felajánlotta a segítségét hogy élvezhetőbb legyen a blogom és kijavította a helyesírási hibákat ebben a fejezetben!(és a következőkért is köszönet!) :D <3

Előzetes/Kisfim: 

Végül de nem utolsó sorban :$ Aki még nem látta volna... remélem tetszeni fog! 

Alyshon

 

- Na kislány mi jót találtál ki? – még alig értem be a stúdióba Job máris ezzel fogadott.

- Neked is jó reggelt! – Zártam be magam mögött az ajtót.

- Jónak mondanak kislány, - fordult a hangpult felé. – ne kelljen, csalódnom!

- Azt sem tudom még miről kéne énekelnem. – sóhajtva ültem le az egyik kanapéra pontosan mögé.

Lábaimat felhúzva tettem államat térdemre. Tényleg fogalmam sem volt hogy miről kéne énekelnem. Egész éjszaka nem aludtam, mert azon kattogott az agyam, hogy hogyan is lehettem ennyire idióta, hogy ötlet nélkül ideállítok. Nem egyszer néztem már végig, ahogy híres énekesek szorgosan firkálgatják nap,mint nap ami eszükbe jut. De én eddig még csak Zongora dalokkal próbálkoztam . A dalszövegek nagyon messze állnak tőlem .  Eddig csak egyet „írtam”. Azt a dalt amit Justinnak is megmutattam.

- Lenne egy szám…– sóhajtva nyúltam táskám után,amiben a laptop lapult.

- Milyen szám? – mosolyodott el és láttam, ahogy felcsillan  szemében valami.

- Nem nagydolog. – vontam vállat és elindítottam a lejátszón.

Figyeltem, ahogy a dallamra ringatni kezdi a fejét, és láttam az arcán, hogy élvezte a zenémet. Nekem viszont a szívem szorult össze a dalszövegtől. Hihetetlen hogy ezt én írtam. És még most is fáj egy kicsit. Későn futott csak végig a fejemben az az egyetlen kellemetlen érzést okozó gondolat hogy „Most teljesen kitárulkoztam egy szinte idegen alaknak." Mégis nem ez zavart a legjobban, hanem az,hogy nagyon egyedül éreztem magamat. Jó lett volna, ha átölel most valaki, vagy megfogja a kezemet. Nem, nem valaki, hanem pontosan tudtam, hogy kire lenne most szükségem ,de ő azt hiszem most pár országgal arrébb van,mint én és éppen előénekest keres… helyettem . És akkor jött az érzés, igen a következő. Megérte távol lenni tőle, és feladnom az önbecsülésemet,ezért? Hogy itt ülök egyetlen egy dallal és próbálok készíteni egy saját lemezt, ami valószínűleg még a top 100- at sem fogja elérni nemhogy a top 10-et amit Ryan hajtogat.

- Valakinek nagyon fájhat. – Az ismeretlen hang, ami az ajtó felől jött, nem kímélt. Ha szavakkal karót döfhetett volna a szívembe, akkor már magam véreztettem volna ki magam.

- Beca! Gyere beljebb!- A lány nem volt éppen az az egy szál kákabél fajta de nagyon is csinos volt, formás és rendelkezett elöl hátul domborulattal . Nem, nem azért néztem meg, mert vonzott volna,hanem azért,mert ahogy rápillantottam csak irigykedni tudtam. Egyszerre volt rendezett és vad mégis olyan félénknek tűnt. Mintha nem azért szólalt volna meg így, mert az alap természete ilyen hanem mert, hatásos belépőt tervezett.

- Ne haragudj de ez a szám nagyon sírós!- egyszerűen elkerekedtek a szemeim. – Ami nem azt jelenti, hogy nem jó! – emelte fel rögtön kezeit. Sírni támadt kedvem mikor tökéletes göndör fürtjei megugrottak vállán az indulás lendületétől, de igen, igenis felém tartott. Elkerekedett szemmel rögtön Jobra néztem, aki csak mosolyogva ingatta fejét és kikapcsolta zenémet.

- Ki ez a lány? – kérdeztem a fürtös felé mutatva.

- Aisha,ő itt Beca, az unokahúgom, - mutatott rá a tényekre én pedig rögtön kicsit elszégyelltem magam – Beca,ő itt Aisha!

- Nem kell felkapni a vizet! – a kanapé besüllyedt mellettem,aztán pedig koppant a földön egy táska. – Segíteni jöttem.

- Hogy érted, hogy segíteni? – kaptam felé a fejem. De a másik oldalamról jött a válasz.

- Beca jó dalszövegeket ír. – nem kertelt sokat a drága hangmérnököm. Ez fájt! – Rólad viszont hallottam, hogy nagyon jól zongorázol. – Nagyot sóhajtva nyeltem egyet.

- Ha nagyon megerőltetem magam biztosan tudok szöveget is írni. – olyan merészen mondtam ki ezt a mondatot mégis éreztem, hogy nem nagyon,hanem totálisan meg kéne erőltetnem magamat.

- Nem szégyen, ha együtt dolgozol valakivel. – Job félrebillentett fejjel nézett rám és láttam rajta, hogy csak segíteni akart. - Aisha… - kezdett bele – Úgy jönnek ide hozzám az énekesek, hogy harminc, sőt ötven, hatvan számból választunk ki nekik tízet egy albumra. - Sírás kerülgetett, és úgy éreztem magam, mint egy partra vetett hal.  Lehajtottam a fejemet és próbáltam visszafojtani azt az érzést ami rám tört.

- De azok a dalok nem lesznek az enyémek… - nyögtem ki egy kis idő után.

- Nem azt mondom, hogy megírom neked, de segítek. – Beca hangja most mást rejtett, mint az előbb, és most mintha fiatalabbnak is tűnt volna. Felsandítottam rá,ő pedig csak várt.

Nem éreztem megbánást, mikor bólintottam egy aprót. Hiszen mi bajom lehet?  lesz. Lehet hogy olyan lesz, mint mikor Justin készített fel az énekversenyre.

- Jó akkor menjünk shoppingolni! – hirtelen sokkot kaptam mikor rávágott a combomra egyet tenyerével,majd felpattant és az ajtó felé vette az irányt .

- Ésszel legyetek! – Job csak felnevetett,nekem pedig pislogni sem volt időm. - Mire visszaértek feljátszom az alapot a dalodnak, és kezdhetjük is! – kezével hessegetni kezdett, hogy álljak fel és induljak meg. – De csak akkor gyertek vissza, ha már minimum 1 ötleted van. – mosolygott rám.