42. fejezet "The Truth..."

Lehunyva szemeimet hallgattam a zenét. Mióta a fiúk meglátogattak minket Francia országban felettébb jól érzem magamat, egyetlen dolgot eltekintve. Kaili egyre többet mozgolódik Justin közelébe. Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy igazából semmi, de semmi közöm ahhoz, hogy miért kezdett el körülötte legyeskedni, de két dolog nyugtat ebben az egészben, hogy ha nem látom őket, akkor semmi bajom, és ez a sürgölődés nem igazán látszik kölcsönösnek Justin részéről.

A zene hirtelen elhallgatott, felnyitottam a szempilláimat, és nézelődés nélkül rákattintottam a következő zenére az oldalsávból. Mióta az eszemet tudom, megszállottja vagyok a random zenekészítőknek, akik jóformán névtelenül keringenek a Youtubon, illetve csak egy részlet van a videójukhoz címként írva. Na ez elég bonyolult gondolat, de a lényeg hogy fantasztikus nyugtató és sirattató zenéket képesek csinálni egy kimondottan egyszerű alapra.

Hirtelen jött ötletből megnyitottam a számítógépen „ porpsodó” DJ pultomat és az effektekkel kezdtem játszadozni. Egy egyszerű alapon dolgozgattam egy óráig mígnem jött a szöveghez is egy ötletem . Nem tudom hogy honnan jöttek a szavak , de sejtettem hogy valahonnan mélyről törnek elő….

I wish i told you more earlier what happened … Sorry i made you look like a fool… Stop thinking about us…

Tollammal kopogtattam a kis füzetet amit a kezemben tartottam. A busz kanapéján görnyedve nézegettem a sorokat, és hallgattam az igen csak gyatra alapot, amit összetákoltam. Annyira bele voltam merülve a nagy agyalásban, hogy összerezzentem mikor valaki befészkelte megát a hátam mögé. Lekaptam a fülemről a fülhallgatót és amennyire tudtam hátranéztem .


- Jó nézni, hogy ilyen édesen agyalsz valamit, de nem bírtam már ki, hogy csak találgatom miben ügyködsz ennyire. – Justin ball lábát kinyújtotta mellettem a kanapé belső fele és köztem ezzel kis helyezkedésre késztetve engem, lábaimat törökülésbe húztam, míg ő másik lábát térdem alá csúsztatta hogy kényelmesen ülhessek és ne lógjon le a térdem a kanapéról.

- Csak próbálkozom… - hangom megremegett, ahogy kezei ölelően, hasamra csúsztatta a pólóm alatt és közelebb húzott magához.

- Megnézhetem ? – Állát vállamra tette és óvatosan a füzetért nyúlt, de én elkaptam előle.

- Nem… - nagyot nyeltem, hiszen a dal róla szól.

- Kérlek… - suttogása simogatta fülemet. Lehunytam szememet és próbáltam a lepkéket elhessegetni a hasamból. Olyan régen volt hozzám ilyen közel, olyan régen voltunk ilyen közvetlen közel egymáshoz.

- Justin, megtennéd hogy nem csinálod ezt? – Hallottam ahogy a levegőt veszi, és éreztem hogy az én lélegzetem felveszi az övének ütemét, ami nem igen mondható egy nyugodt tempónak.

- Meddig játszunk még sértődöttet? – Kezével óvatosan hajamba túrt és vállamról, ahol álla pihent elhúzta a göndör hajrengeteget, ami még félig vizes volt, ezzel szabaddá téve nyakamat.

- Ha megmutatom, a füzetet abbahagyod ezt? – Kérdeztem remegő hangon. Ujjai hasamról combomra vándoroltak majd combomról a laptopomhoz nyúlt és kihúzta a fülest a gépből .

- Énekeld el nekem. – mély hangja duruzsolt a fülembe, még ha akartam volna sem tudtam volna neki nemet mondani. Bólintottam egyet, és laptopomat magam elé téve, elhúzódtam tőle egy kicsit hogy a hangomat azért megtalálhassam, de nem ültem vele szembe.

- Ritka gyatra, és senkinek nem beszélhetsz erről. – Összeszedtem magamat és kattintgatni kezdtem a gépen.

- Meglátom, mit tehetek. – mondta határozottan. Éreztem a mosolyt a hangjába és azt is hogy büszke magára hogy megint győzött .

Annyira megbántam hogy elénekeltem neki. Szemeimmel már az utolsó soroknál menekülési utat kerestem, és bár tudtam, hogy a menekülésem lehetetlen, mégis nagy lendülettel csaptam le a laptopom tetejét, és pattantam fel előle a szobámat megcélozva. Visszatartott könnyeim azonban akaratom ellenére kicsordultak szemem sarkánál mikor könyökömnél fogva óvatosan visszarántott, mint egy magatehetetlen bábút.
- Nem akarom, hogy sírva menj el! – mondta, halkan. Ettől csak kiszakadt torkomból egy felzokogást.

Nem engedte el a karomat, másik kezével csípőmhöz nyúlt és maga felé fordított, én padig lehajtott fejjel hagytam. Lassan magához húzott és szorosan magához ölelt, én pedig csak sírtam. Fogalmam sincs, hogy mik ezek a hangulat ingadozások . Egyik kezével hátamat simogatta másikkal pedig hajamba túrva magánál tartott és tarkómat cirógatta. Halkan csendben hagytam, hogy had folynak könnyeim. Lassan megnyugodtam karjaiban. Mellkasom iszonyatosan fájt, szemeim szúrtak, szám pedig keserű volt. Egyik pillanatról a másikra azt éreztem hogy Justin leül a kanapéra engem pedig magával húz. Lábaimmal két oldala mellett térdeltem és így ültem vele szembe az ölében. Kicsit hagyott letávolodni magától de éppen csak annyira, hogy állam alá nyúljon és felbillentse arcomat. Tekintetét belefúrta enyémbe és kétségbeesetten nézett rám.


- Nem értelek te lány! – rázta meg fejét. – Egyik pillanatban leveszed a fejem, pedig csak jót karok neked , a másikban pedig bocsánatot kérsz egy dalban.

- Tudom… - Ismét lehajtottam a fejemet és próbáltam visszafogni ismét rám törő sírásomat.

- Nem akarok sírást! – szólt rám és ismét felbillentette a fejemet. Arcán szelíd féloldalas mosoly jelent meg, ami nyugodtsággal töltött el. – Beszélgessünk. – Arcommal rögtön belebújtam simogató tenyerébe ami járomcsontomhoz sietett. – Tisztázzunk dolgokat. – közelebb hajolt lehelt egy puszit az arcomra, majd visszadőlt a kanapéra, most már kicsit lazábban, gondolom sejtette, hogy nem menekülök már előre. – Szeretném tudni hányadán állunk.

- Rendben. – bólintottam, szám szélébe harapva.

- Hogy hagyhattuk ideáig elfajulni a dolgokat? – kérdezte ajkába harapva.

- Nem tudom. – ráztam meg a fejemet, egyszerűen nem tudtam erre mit mondani.

- Tudod milyen féltékeny voltam arra a Britt szívtipróra? – kérdezte keserűen.

- Pedig nincs miért. – néztem rá komolyan, miközben szívére helyeztem egyik kezemet és mutatóujjammal aprókat dobbantottam mellkasán. – Harry csak barát. – vontam meg a vállamat. – Kaili viszont egyre többet legyeskedik körülötted. – vágtam neki vissza.

- Ő egy nagyon csinos lány, de ezen kívül semmi extra. – olyan egyszerűen válaszolt, mintha tudnom kéne hogy mit ért az extra alatt.

- Te akartál beszélgetni. – néztem rá komolyan. – Az „extra” sok mindent jelenthet. – láttam rajta hogy elmosolyodik.

- Az „extra” alatt annyit értek, hogy nincs benne semmivel sem több mint más lányokban. – Ismét ugyan ott vagyunk, én nem akarom ezt, útálom a kódolt beszédet. Főleg vele.

- Justin!- kicsit elhúzódtam tőle, láttam hogy szemében rögtön megjelenta félelem . – Mond mit szeretnél? Most… Itt … ezzel…. – mutattam magunkra. – Velünk … Mi lesz velünk ? Mi lesz ennek a jelentnek a vége? – halmoztam el a kérdéseimmel .

Jelen pillanatban csak vele szerettem volna lenni, de tudtam nagyon jól és ő is biztos tudta hogy ez nem olyan egyszerű. Külső szemlélőként, ha valaki ismerné ezt a történetet biztosan azt mondaná badarság amit csinálunk, de nem értheti meg hogy köztünk újra fel kell építeni valamit, mert ugye a piramisnak is van alja, nem csak úgy lebeg a levegőben a csúcsa.

- Hogy mi lesz ennek a jelenetnek a vége, az nem csak rajtam múlik. – az előbb kiharcolt távolságot köztünk könnyedén megszüntetve csípőmet közelebb húzta magához, de olyannyira, hogy mellkasunk összepréselődött. – Nem tudom mi lesz velünk pontosan… - ajkai súrolták az enyémeket, én pedig lélegzet visszafolyva néztem barna szemeibe, és szívem egyre jobban, ki akart ugrani a helyéről. – But I Promise You … - Kezeit arcomra vezette, szemeit lehunyta, homlokát pedig az enyémnek feszítette. – hogy azon leszek, hogy ebből a dologból kettőnk között valami komoly legyen. – nagyot sóhajtott, majd elhúzódott pár centire és ismét a szemembe nézett – A nélkül hogy bármi bajod essen. Mert nem szeretnélek újra bántani és azt sem szeretném, ha más bántana azért ami köztünk van..

Hogy lehet ez a srác ilyen tökéletes? Hogyan lehet az hogy ismét azt érzem amit, nem szabadna? Miért hagyom hogy a szívem vezessen? Miért akarom hogy még szorosabban öleljen ? Hogy lehetséges az, hogy mellette minden más környezeti tényező eltűnik. Miért van rám ilyen hatással az éjszaka? Miért mindig a hold fényében találunk egymásra? És a leg viccesebb a történetben hogy hiszek neki. Hiszem hogy minden szava igaz és talán még azt is elhinném neki ha azt mondaná lehozza a csillagokat is az égről.

- Hiszek neked. – suttogtam remegve a karjaiba.

- Szeretnélek megcsókolni… - Inkább hangzott engedély kérésnek mint kijelentésnek, mégsem jött ki hang a számon.

- Justin… - féltem, hogy bárki megláthat, hiszen nem is egyedül vagyunk a buszon és már így is félreérthető helyzet lenne, ha meglátnának és bármelyik pillanatban Scooter is megérkezhet Ryennel. Akartam, nem erről van szó. De nem akartam még több bonyodalmat.

- Csak egy csókot… - Hirtelen fordított a helyzetünkön, Most én ültem a kanapén ő pedig fölém tornyosodott. – Kérlek… - két kezével vállam fölött támaszkodott meg a kanapé háttámláján és úgy nézett le rám .

Nem szóltam egy szót sem, csak óvatosan közelebb hajoltam hozzá, egy picit és tudta, hogy zöld lámpát kapott. Ajkait ajkaimra nyomta és azt az érzést csak egy idézettel tudnám leírni…

„Nem olyan csók volt, mint először, nem az az éhes, vágyakozó, kétségbeesett csók. Nem hasonlított egyetlen csókra sem életemben. Olyan lágy volt, akár egycsók emléke, olyan óvatos, mintha csak az ujjaival simította volna végig az ajkaimat. A szám kinyílt és mozdulatlanná vált. Nagyon csendes volt, suttogás, nem kiáltás. Keze megérintette a nyakamat, a hüvelykujja az állkapcsom alatti bőrhöz simult. Nem azt mondta az érintés: több kell. Azt mondta: ezt akarom.”