Estig játszottunk a hangokkal, és a szavakkal, így nem
igazán lett volna értelme visszamenni már a stúdióba. Telefonáltunk Jobn-nak
mikor a kávézóból jóformán kirúgtak bennünket. Mondjuk az a helyes pincér srác,
viszonylag kedvesebb volt, mint az utolsó aranyosnak látszó,mégis zsémbes
konyhás asszony.
Olyan jóleső mégis, furcsa érzés töltött el, mikor leültem a
szállásom kis kanapéjára. Nem volt olyan puccos szállás, mint amiben Justinnal
és a CREW-val szálltunk meg az ezelőtti hónapokban, de mégis kevésbé éreztem
idegennek. A furcsaság pedig csak abból eredt, hogy annyira megszoktam már az
esti nyüzsgést, a fellépéseket, és az éjszakai buszozásokat. Kósza mosoly tévedt
az arcomra, mikor ablakomra néztem . A hold pont úgy ragyogott, mint azon az
éjszakán mikor kiosontunk a zongoraterembe… mikor még mindkettőnknek volt valakije.
Nyugodt kis gondolatomat telefonom csörgése zavarta meg. Gondolkodás, és
képernyő nézegetés nélkül vettem fel a telefont.
- Haló? – azért annyi eszem lehetett volna hogy megnézem ki
hív, de teljesen mindegy volt mert az első szóból felismertem hangját.
- Heló! – nevetett fel a telefonba. – Hova ábrándozol
nélkülem?
- Nem ábrándozom, csak elmerültem a nyugis gondolataimban. -
ajkamba harapva álltam fel és sétáltam a tágas ablakomhoz. Nem bírtam a fenekemen
maradni.
- Min gondolkozol? – hallottam hogy a háttérben nagy zajok
vannak. Biztos a színpadot szerelik össze valahol.
- Nézem a holdat, és azt kívánom bárcsak lenne itt egy
zongora. – vallottam be őszintén.
- És mind e közben mi van rajtad? – éreztem hangján a
bohóckodást.
- Justin! – nem hagyhattam ki, hogy rá ne ripakodjak, de ő
is csak nevetett rajta. – Hol vagytok most? – kérdeztem komolyra véve a témát.
- Brüsszel … vagy
Bukarest… fene se tudja! - láttam magam előtt ahogy legyint egyet majd
szélesen elmosolyodik a saját nemtörődömségén . Nem kellett hogy előttem üljön
, már jól ismertem. Jeremynek is mindig ezt mondta.
- Megint egy parkolóház? – tudtam hogy mi a járás. Ott is
későre jár már. Csütörtök van, ilyenkor még koncert sincs. Mindig a paparazzik
elől bujkálnak egy magas téglatömbben.
- Unalmasak nélküled a napok!- lábaimat mellkasomhoz ölelve
egyik kezemmel csak még jobban belebújtam a telefonba. - Mindenki nagyon
hiányol. Te még egy parkolóházat is mindig színesebbé tettél. – hangja búgott a
telefonban és éreztem minden szava szívemig nyúlik. Olyan jó lenne megint ott
lenni, a buszon, a szűk kanapén és a kemény ágyon elterülve.
- Nem igaz. – nagyot nyelve simítottam végig a kanapé szövet
borítását zavaromban. - A turné felén, amit veletek kellett volna töltenem,kényszer betegszabira száműztek .
- Isten ments, hogy megint valami bajod legyen, de akkor
legalább történt valami. – nem tudtam mit mondhatnék erre. Csak nagyot sóhajtva
felálltam a kanapéról és a hálónak indultam .
Egy darabig csend ült a vonalban . Egyikünk sem szólalt meg.
Olyannyira szorítottam a telefonom a fülemhez, hogy tenyerem izzadni kezdett. De
vártam. Vártam,hogy mondjon valamit. De csak egyenetlen szuszogását hallottam a
vonal másik végéről és ez kissé kiakasztott.
- Azt hittem nem fogsz hívni. – szóltam végül bele a
telefonba.
- Miért tettem volna ilyet? – éreztem rajta a meglepettséget
és azt is határozottan éreztem,hogy elszállt beszélgetésünkből a feszültség is.
- Nem tudom, csak hiányoznak a rejtett üzenetek. – vállat
vonva kinyitottam a szekrényt, és akarva akaratlanul hajtottam le a fejemet,
mintha bárki látná a félhomályos szobában, amiben egyedül vagyok,hogy
elpirultam .
Pillanatnyi csend után egy elég kétségbeesett hangra kaptam
fel a fejem.
- Sokat gondolkoztam az elmúlt 4 napban…- csak azt hallottam
hogy küzd a szavakkal. - Nem tudtam mire vélni a lépésedet. - kezdett hadarni-
Természetesen örülök neki félre ne értsd, csak úgy visszakoztál ellene hogy…
- Justin,- szakítottam félbe- hidd el ez pozitív döntés
volt…- fejemet rázva dobtam hálóruhámat az ágyra hogy belebújhassak. - ne láss
benne rosszat. - próbáltam a
legmegfelelőbb szavakat keresni arra hogy elmondjam neki, miatta mentem
bele,de nem volt rá szükség.
- Mit szólnál ha elhívnálak egy igazi randira? – hirtelen
megdermedtem. És ki mondtam ami először eszembe jutott.
- Szóhoz sem jutnék. – hangom halványságára nem csodálom,hogy kuncogás érkezett a vonal másik feléről.
- Akkor ne tegyem meg? – kérdése kacérkodó volt inkább mint
kételkedő.
- Még sosem hívtál el randira. – próbáltam magamhoz térni,de igencsak befolyásoló tényező volt,hogy bebújhattam az ágyba, mert innentől
fogva már hihetem azt, hogy ez csak egy álom.
- Mert sosem gondoltam,hogy lehet esélyem nálad.
- Mondja ezt a nőcsábász Justin Bieber, aki bárkit
megkaphat. - magamra húztam a takarót, és tudtam,hogy ez a kijelentésem, csak
védekező mechanizmus. Lehet,hogy most mindent elszúrtam .
- De nekem csak egy lány kell.
Éreztem ahogy az a kimondhatatlan boldogság végigsöpör a
testem minden egyes porcikáján . Ahogy kiűzhetetlen energia árad végig bennem. A bőröm alatt minden sejt zizegni-remegni kezdett. És ahogy a
boldogság jött,azt követte a csalódásokból született félelem is . Nem tudnám
elviselni,hogyha megint csak játszana. Egyszerűen nem akartam elképzelni se,hogy
faképnél hagy. Szükségem van rá! Látni akarom mindennél jobban. És,hogy neki
csak egy lány kell. Nem kaptam levegőt. Ugye rám gondol ?
- Tényleg komolyan gondolod? Nem bírnék ki… - Próbáltam épelméjűnek
tűnni és értelmes mondatokat összerakni az izgatottságtól de nem ment.
- A hétvége után lesz 3 szabadnapom. Ha szeretnéd
odarepülhetek… - kicsit megnyugodtam mikor ugyan azt az izgalmat hallottam
visszacsengeni az ő hangjából is,ami az enyémből kihallatszott az imént.
- Mint mentor, vagy barát? – lejjebb csúsztam az ágyban és próbáltam
az izgalmamat elnyomni, hogy fáradt végtagjaim ellazulhassanak.
- Mint barát… aki udvarolna, ha hagynád... – kis csend
telepedett közénk megint - Randi?
- Rendben, de ugye tudod, hogy azok az emberek szoktak
randizni, akik még nem ismerik egymást. – kötözködtem - Mi jóformán együtt
éltünk.
- A buszt nem nevezném életnek. Hidd el, randi lesz a
javából. – egyszerűen nem bírtam tovább tettetni,hogy ez engem jóformán hidegen
hagy.. mert egyáltalán nem hagyott hidegen,a szívem majd kiesett a helyéről és
ez olyan fárasztó dolog.
- Miért csinálod ezt? – Hangom remegett. Tudnom kellett hogy
most csak játszik velem,vagy tényleg komolyan gondolja a dolgot.
- Mit? – mintha nem tudná miről beszélek . Egy hete még
elképzelni sem tudtam volna egy ilyen telefonhívást.
- Úgy érzem magam mint egy Nora Roberts novella főhősnő. – tudtam hogy ez most elég cikinek hangzott, de nem féltem kimondani amit gondolok . Mindig is tudtam,hogy az este és a félhomály kihozza az emberből a romantikát.
- Úgy érzem magam mint egy Nora Roberts novella főhősnő. – tudtam hogy ez most elég cikinek hangzott, de nem féltem kimondani amit gondolok . Mindig is tudtam,hogy az este és a félhomály kihozza az emberből a romantikát.
- Túl sok romantikus cuccot láttál. – mintha olvasott volna
a gondolataimban . A telefon másik feléről hangos nevetés visszhangzott vissza.
Nem tartott sokáig, de tudtam hogy jól szórakozik az érzelgős pillanatomon .
- Lehet, de melyik lány nem álmodik szőke hercegről?!
–Durrogósra vettem a hangomat de egyáltalán nem gondoltam komolyan, csak
sodródtam az árral és éreztem,hogy az ágy már nagyon húzna magába. Elnyomtam
egy ásítást, reménykedve,hogy nem veszi észre a telefon másik végéről
- Kihívás elfogadva! Álomrandi rendel. Csak szőke herceggel
nem tudok szolgálni. – annyira örültem,hogy hallom a hangját, és
kimondhatatlanul jól éreztem magam attól,hogy próbál a kedvembe járni. És
nagyon izgultam , ezt most tényleg komolyan gondolja? Még ha így is van, nem
omolhatok a karjaiba minden szavára. Pedig néha mégis úgy megtenném ,mint
például most.
- Már rég rossz! – mormoltam a telefonba, már félálomban .
Halkan még felnevettem mikor pufogásra utaló hangot hallottam a telefonból.
- Meg kell elégedj velem. – Közölte nagyon is komolyan .
- Meg kell elégedj velem. – Közölte nagyon is komolyan .
- Egye-fene. – ajkamba harapva éreztem,hogy mindennél jobban várom ezt a találkát, illetve randit, de aztán ismét jött egy csúnya ásítás ami szamárbőgésbe torkollott,így már tudtam,hogy esélyem sincs tovább húzni ezt a beszélgetést.
- Le kéne feküdj… - nem lepődtem meg mikor kis csend után csak ennyit mondott. Valahol csak azt bántam,hogy nem közvetlenül mellőlem szólnak a szavai . Hirtelen annyira vágytam rá,mint semmi másra az életemben . Hiba volt elhagyni a CREW-t. Hiba volt otthagyni őt.
- Már az ágyban vagyok, csak feltartasz. – Mosolyogva , néztem rá a szobában lévő DVD lejátszó órájára, tényleg aludnom kéne .
- Mentségemre legyen,itt még fiatal az este… - nevetése már
alig jut el a tudatomig, de kellemes érzéssel árasztott el .
- Jó éjt Justin! – pilledten próbáltam összeszedni minden
energiám, hogy majd le tudjam tenni a telefont az éjjeli szekrényre. De még
megvártam …
- Jó éjt Aisha! – Mondta ki amire vártam aztán csak letettem a telefont.
- Jó éjt Aisha! – Mondta ki amire vártam aztán csak letettem a telefont.
Aztaa*-*
VálaszTörlésNagyonjo:)
Hamar koviiit<3
ma este rajta leszek csak a sulikezdés miatt eléggé el vagyok havazva:)
TörlésKöszönöm a komit! <3
ahogy tudok sietek :)