- Késtél! – alig léptem még be az ajtón de már „letámad” .
- Feltartott a fizika tanárom. – mondtam vállat húzva.
- Ez nem mentség!- felém fordult. Öt perc késésért ilyen vörös lett a feje?
- Justin ! Kérlek .- nyugodtan kezdtem bele, mert fáradt voltam . – Sajnálom, hogy késtem, - ezt tényleg én mondtam volna? – de most már itt vagyok, nem kell egy perccel se tovább itt dekkolnod miattam.
- Attól még igen is vedd komolyan ezt az órát! Erről sem késhetsz , pont úgy mint a többiről. – Kicsit úgy éreztem hangján is és testtartásán is, hogy ezt az egészet előre megtervezte , mármint a szöveget meg a szituációt is. Most viszont elhallgatott.
Táskámat ledobtam a székre és kibújtam bolerómból, mert kissé melegem volt. Magassarkumból pedig kiléptem, mert feltörte a sarkamat. Nem volt hideg. Kellemes tavaszi levegő volt, és a szőnyeggel borított énekteremben nem is nagyon tudtam felfázni. Harisnyám talán futott de a fekete farmer alatt nem érdekelt, hisz nem látszik . Szürke blúzom felső gombját kigomboltam , úgy hogy nem mutatott meg semmi mást csak a nőies dekoltázsomat, amit a push-up melltartónak köszönhetek, bár így sincsenek kis melleim. Mikor Justin felé fordultam ő csak végig mért engem . Felhúzott szemöldökkel vártam hogy végre a szemembe nézzen . Igen talán miatta voltam ma ilyen nőies, pont azért hogy ne az a kép maradjon meg benne amit tegnap este látott, a szakadt melegítő nadrágos kócos kiscsaj. Az ahogy végig mért, valahogy minden rossz indulatot kiűzött a fejemből amit eddig felé tápláltam.
- Kezdhetünk? – léptem a zongorához közelebb. Justin megrázta a fejét és ismét visszatért a jelenbe és a Zongora billentyűit kezdte tanulmányozni.
- Nem késhetsz még egyszer! – Hangja már fele annyira sem volt magabiztos, mint egy perccel ezelőtt mikor beléptem az ajtón.
- Meddig fogod még játszani a bunkó beképzelt sztárocskát? – nem tudom honnan jött ez a kérdés ami hirtelen bukott ki belőlem. Talán vágytam rá hogy úgy beszéljen velem mint ahogy az előbb rám nézett egy pillanatra.
- Ami azt illeti lehetek mire beképzelt. – se perc alatt visszaváltott az előző stílusára. Minek kellett a nagy számnak szítania a tüzet.
- És tényleg annak is kell lenned? – Csípőre vágtam a kezemet és szinte köptem felé a szavakat.
- Veled? Hát meg nem haragudj, de te kezdted a bunkózást. – mondta határozottan.
- Úgy gondolod? – horkantam fel. – Ami azt illeti te verted ki a kezemből a kávémat múlthéten és még azt se mondtad hogy „Fogd meg a tököm!” vagy valami. – utaltam az első látogatására iskolánkban, bár részemről nem itt kezdődött az ellenszenv, évekkel ez előre vezethető vissza.
- Te álltál rossz helyen és én is kávés lettem, tehát kvittek vagyunk. – Felém fordult a zongora mellett és egy elégedett, erőltetett mosolyt vett fel amit közvetlenül nekem célzott.
- Ez gyerekes! – csattantam fel. – Tartozol egy kávéval! – nem volt jobb ötletem. Vagyis volt de azt nem akartam a fejéhez vágni. Nem mertem volna.
- Azt hiszed fogok rád egy fillért is költeni? – ez sem volt tőle éppen ésszerű válasz.
- Költsd a pénzed bármelyik kis kurvádra, nem kell nekem az, amit más keresett meg helyetted. - fogalmam sincs, hogy honnét jöttek ezek a szavak, végig sem gondoltam őket. Kezdtem magamat kellemetlenül érezni.
- Egy percet sem fizetnék neked azért hogy az igényeimet kielégítsd mert olcsó termékre még garancia sincs. – Szavaival jóformán lekurvázott. Sőt , biztosra vettem hogy jelen pillanatban egy olcsó szajhának néz .
Kezemet mellkasomhoz emeltem és egy halvány mozdulattal begomboltam blúzomat a nyakamnál . De talán nem csak ez volt az egyetlen ok arra, hogy kezem mellkasomon pihentettem meg. Torkomban dobogó szívemet próbáltam visszanyomni és eközben egy mély levegőhöz jutni, amivel visszanyomhatom sírásomat. Szemeimet lehunytam és tudtam hogy ha most nem én megyek akkor neki kell.
- Menj el… - suttogtam .
- Te kezdted el. – magabiztos volt , tudta hogy felém kerekedett .
- Justin, menj el …- ismételtem meg szavaimat, nem akartam hogy a közelembe legyen. Felzaklatott a jelenléte , erre most jöttem rá. Ahogy arra is hogy nekem még mindig tetszik.
- Nincs jobb ötleted?! – röhögött fel . – Nincs mivel visszavágni igaz? – nagy levegőt vettem.
- Justin! Húzz innen! – hangom dühös volt és sírástól fojtogatott. – Nincs szükségem se rád se a nagyképűségedre ahhoz, hogy megnyerjem ezt a versenyt. –mondtam határozottan .
- Rendben. Erre kíváncsi leszek. – Hallottam, ahogy feláll, mire kinyitottam a szememet. Már háttal volt nekem. – Sok szerencsét! – Dobta még háta mögé a szavakat majd kiment az ajtón.
A levegőből mintha elpárolgott volna minden feszültség. Olyan volt ez, mint egy dráma. Évek óta most látom, huzamosabb időn belül talán harmadjára mégis teljesen kikészít amellett hogy érezni lehet azt ahogy vonz magához , minden bunkósága ellenére. A nyugalmas levegőből egy mélyet szippantottam és a zongorához fordultam . A levegő talán megnyugodott, de én egyáltalán nem fogok egykönnyen. Lenyomtam az egyik zongora billentyűt… és gondolkozni kezdtem mi lesz most … ?
*Justin szemszöge*
Ahogy kiléptem az ének terem ajtaján mintha teljesen lehiggadtam volna. Az a lány engem teljesen fel tud húzni agyilag. Levegőre volt szükségem , haza akartam menni . De ahogy kiléptem az iskola ajtaján megtorpantam. Nem hagyhatom egyedül. De nem hiszem, hogy jó ötlet lenne ha vissza mennék. Ujjaimmal megdörzsöltem szememet majd végig simítottam államon , hogy kicsit lenyugodjak, de egyáltalán nem ment. Az iskola falának dőltem közvetlenül a bejárati ajtó mellett. Azon filóztam, hogy vissza e menjek
kötelességemhez hűen vagy hagyjam békén . Talán túl durva volt az amit mondtam neki , de a fenéért kell ilyen makacsnak lennie. Vagy talán én ítéltem el őt túlságosan? Már az első alkalommal bele kötöttem. Pedig nagyon is jól tudtam ki ő. Minden tanulóról kaptam képet , és elsőnek kiszúrtam a teremben is. Ki ne szúrt volna ki egy ennyire settenkedő lelket? Túl feltűnő volt rejtőzködés közben. Gondoltam ha ő így akkor én is így. Úgy viselkedett velem mintha leprás lennék , vagy félne tőle. Tanácsra volt szükségem hogy helyesen döntsek .
Kezem automatikusan zsebembe csúszott és megmarkolta a telefonomat. A szám a gyorshívásoknál volt. Nem volt nehéz rákeresni sem. Már tárcsáztam is . A második csörgésre fel is vette.
- Mondjad tesó! Mi a cink?
- Mintha csak akkor hívnálak ha baj van. – tudtam nagyon jól hogy igaza van, de mégis…
- Gyerekkorom óta ismerlek. Na lökjed ! – nagyot sóhajtottam egy mosoly kíséretében válaszára.
- Emlékszel arra a lányra tegnap este? – kezdtem bele a rávezetésre.
- Jó kis bige volt, meg kell hagyni . És kicsit ismerős is. – tudtam hogy most még nem veszi komolyan a dolgot.
- Emlékszel mit meséltem? – kérdeztem komolyan.
- Melyik részre gondolsz? – kérdezett vissza.
- Arra, hogy milyen volt az első találkozásunkkor. – suttogtam a telefonba.
- Valami olyasmi rémlik, hogy ő volt az egyetlen aki nem nézett rád boci szemekkel . – Talán visszakérdezni akart de inkább kijelentés volt ebből tudtam, hogy kapiskálja mire akarok kilyukadni .
- Ryan, teljesen felhúzza az agyam,vagyis csak a jelenléte teljesen kiidegel és védekező módba kapcsolok. – vallottam be legjobb barátomnak az igazat.
- Most ott van melletted? – kérdezte értetlenül .
- Dehogyis! – ráztam meg a fejemet. – Sikerült vele összeszólalkoznom így kijöttem . – mondtam egyszerűen mintha mi sem lenne természetesebb.
- Ilyet csinálhatsz? – kérdezte kételkedve.
- Fogalmam sincs, de ő küldött el. – horkantam fel. Visszagondoltam arra, hogy mit is mondott rólam az első találkozásunkkor : „Egyáltalán nincs kedvem itt lenni. Azért jöttem ide mert kötelező tanóra számomra, és mert a verseny miatt elengedhetetlen a gyakorlás.” Mintha egy senki lennék. És utálna, úgy hogy nem is ismer.
- Kicsit mintha meg lennél sértődve. – Mondta sejtelmesen. Talán azt hitte a sötétben tapogatózik de egyáltalán nem .
- Mintha az első pillanattól utálna! – vágtam oda mérgesen , a gondolatra, olyan erővel ahogy hirtelen neki vágódtam az iskola falának, hogy megtámaszkodjak . Ryan harsányan felnevetett a telefon másik végén. – Mi olyan vicces ? – kérdeztem ”sértetten”
- Justin arra még nem is gondoltál, hogy nem térdelhet mindenki a lábad elé, mert híres vagy? – szinte magam előtt láttam ahogy vigyorog, orromból hirtelen áramlott ki a levegő fújtatásomtól, mint egy dühös bikának . – Ne sértődj meg! Tudod hogy te vagy a legjobb barátom. Csak feleslegesen spannolod fel magad ezen . – mondta komolyan mire én is lenyugodtam .
- Hogy ne idegesíthetném fel magam mikor csak a jelenléte is tiszta feszültséggel tölti el az egész testemet?! – kérdeztem költőien.
- Fogadd el hogy nem csipáz… - kezdett bele aztán mintha gondolkodott volna . – De ettől függetlenül kezeld úgy mint egy embert. Ne vedd fel amit mond. – olyan könnyen mondta.
- Azt hiszed nem próbáltam? Elhatároztam … - nem volt igaz amit mondani akartam így kicsit megakadtam és átgondoltam mit akarok mondani hogy igaz is legyen . – hogy nem érdekel… de valamiért feltüzel. - kicsit kétértelműre sikeredett, de nem tudtam rá jobb szót találni.
- Vonzódsz hozzá? – kérdezte egyértelműen, hát persze, Ryan miért ne a pajzánabb oldalát fogná meg a dolognak? Gondolatomban rögtön végig futtattam rajta ismét szememet. Igen, vonzó, a külseje.
- Vonzó, de arrogáns! Minek kéne nekem egy olyan lány, aki nem is akar látni ? – kérdeztem költőien.
- Mert kihívást jelent számodra? – szerintem csak játszott, vagy rá akart vezetni valamire ezen elgondolkoztam .
- Nem jelent kihívást. – mondtam határozottan .
- Szerintem pedig pont a feszültségével vonzza a figyelmedet. – teli találat, és igaza van. – Miért ellenségeskedsz vele? – kérdezte őszintén.
- Elvből… - és igaz volt, Ryan képes belőlem kihúzni az igazságot.
- Justin, szerintem ezt most felejtsd el! Csak légy vele kedves és nézd el a beszólásait, hagyd békén. Ne bolygasd meg az életét. Hiszen csak pár hónapig maradsz itt… – mintha rám szólt volna.
Tudta nagyon jól hogy mi szövődik a fejemben. Ebben a lányban kihívást látok. Meg akarom hódítani . Pontosan ezek jártak a fejemben, és tudtam hogy barátomnak igaza volt, de valamiért tudjátok, ott volt az a pici hang a fejemben, Nincs olyan hogy lehetetlen!Csak akarni és tenni kell érte.
***
Viszont vannak kötelezettségeim amik felelősséggel járnak . Ha valami baja esik annak a lánynak akit egyedül hagytam, én leszek a hibás. Miután letettem a telefont már csak 10 perc volt az órából. Azért a biztonság kedvéért rá nézek, minden rendben megy e. A gondolkodásom talán azért változott meg, mert kitisztult a fejem. Nagy lendülettel ellöktem magamat az iskola falától és befelé vettem az irányt. Halkan löktem be az ajtót de az üres folyosó csendjét mégis nagyon felbolygattam ezzel a mozdulatommal .
Lépteim visszhangoztak miközben visszafelé tartottam. Gondolataimat teljesen más árasztotta el az előző után. Azon méláztam el, hogy vajon mi lenne, ha én is rendesen járnék az iskolába. Jó biztosra veszem, hogy nem olyan izgalmas, mint Világot járni. De vajon más lenne? Emlékszem még általános iskolában nem esett nehezemre bejárni . Jó volt a társaság az iskolában . Sokkal többet hülyülhettem . Igen … Hiányzik kicsit a hétköznapi élet.
A bizonyos ajtó elé léptem amin ha benyitottam volna, rögtön az énekterembe lyukadok ki. De a kis kukkolós ablakból mikor megláttam a lányt a zongora mögött ülve , nem nyitottam be.
Hiányzott az is amit annak a lánynak az arcán láttam akit nemrég itt hagytam egyedül. Az arcán elszántság, és akarat volt, de emellett ott bujkált némi kétségbe esés is. Igen ezt nevezik úgy hogy küzdés, és nekem épp ez hiányzott az életemből . Egy jó ideje mindent megkapok amiért csak füttyentek. Tudom hogy most nincs a legjobb formájában,megrökönyödve, görbe háttal ült a zongora előtt. Tökéletesen láttam alakját, és ahogy az ablak megsütötte oldalról, érzelmeit a sötét árnyék vonalakkal hangsúlyosabbá tették. Ismertem ezt a fajta érzelmi státuszt , és valószínűleg ezek után lesz az, hogy ő fog a legszebben tündökölni az összes lény közül akit ismerek. Mert nincs, annál jobb érzés mikor eléred azt amit akarsz önerőből és nehéz küzdelmek árán. És nem tudtam elképzelni innen pár méterre tőle, még ha ellenszenv is van köztünk, hogy ne érné el amit akar, és erre pont abból jöttem rá hogy velem szemben milyen harcias.
Kezem automatikusan zsebembe csúszott és megmarkolta a telefonomat. A szám a gyorshívásoknál volt. Nem volt nehéz rákeresni sem. Már tárcsáztam is . A második csörgésre fel is vette.
- Mondjad tesó! Mi a cink?
- Mintha csak akkor hívnálak ha baj van. – tudtam nagyon jól hogy igaza van, de mégis…
- Gyerekkorom óta ismerlek. Na lökjed ! – nagyot sóhajtottam egy mosoly kíséretében válaszára.
- Emlékszel arra a lányra tegnap este? – kezdtem bele a rávezetésre.
- Jó kis bige volt, meg kell hagyni . És kicsit ismerős is. – tudtam hogy most még nem veszi komolyan a dolgot.
- Emlékszel mit meséltem? – kérdeztem komolyan.
- Melyik részre gondolsz? – kérdezett vissza.
- Arra, hogy milyen volt az első találkozásunkkor. – suttogtam a telefonba.
- Valami olyasmi rémlik, hogy ő volt az egyetlen aki nem nézett rád boci szemekkel . – Talán visszakérdezni akart de inkább kijelentés volt ebből tudtam, hogy kapiskálja mire akarok kilyukadni .
- Ryan, teljesen felhúzza az agyam,vagyis csak a jelenléte teljesen kiidegel és védekező módba kapcsolok. – vallottam be legjobb barátomnak az igazat.
- Most ott van melletted? – kérdezte értetlenül .
- Dehogyis! – ráztam meg a fejemet. – Sikerült vele összeszólalkoznom így kijöttem . – mondtam egyszerűen mintha mi sem lenne természetesebb.
- Ilyet csinálhatsz? – kérdezte kételkedve.
- Fogalmam sincs, de ő küldött el. – horkantam fel. Visszagondoltam arra, hogy mit is mondott rólam az első találkozásunkkor : „Egyáltalán nincs kedvem itt lenni. Azért jöttem ide mert kötelező tanóra számomra, és mert a verseny miatt elengedhetetlen a gyakorlás.” Mintha egy senki lennék. És utálna, úgy hogy nem is ismer.
- Kicsit mintha meg lennél sértődve. – Mondta sejtelmesen. Talán azt hitte a sötétben tapogatózik de egyáltalán nem .
- Mintha az első pillanattól utálna! – vágtam oda mérgesen , a gondolatra, olyan erővel ahogy hirtelen neki vágódtam az iskola falának, hogy megtámaszkodjak . Ryan harsányan felnevetett a telefon másik végén. – Mi olyan vicces ? – kérdeztem ”sértetten”
- Justin arra még nem is gondoltál, hogy nem térdelhet mindenki a lábad elé, mert híres vagy? – szinte magam előtt láttam ahogy vigyorog, orromból hirtelen áramlott ki a levegő fújtatásomtól, mint egy dühös bikának . – Ne sértődj meg! Tudod hogy te vagy a legjobb barátom. Csak feleslegesen spannolod fel magad ezen . – mondta komolyan mire én is lenyugodtam .
- Hogy ne idegesíthetném fel magam mikor csak a jelenléte is tiszta feszültséggel tölti el az egész testemet?! – kérdeztem költőien.
- Fogadd el hogy nem csipáz… - kezdett bele aztán mintha gondolkodott volna . – De ettől függetlenül kezeld úgy mint egy embert. Ne vedd fel amit mond. – olyan könnyen mondta.
- Azt hiszed nem próbáltam? Elhatároztam … - nem volt igaz amit mondani akartam így kicsit megakadtam és átgondoltam mit akarok mondani hogy igaz is legyen . – hogy nem érdekel… de valamiért feltüzel. - kicsit kétértelműre sikeredett, de nem tudtam rá jobb szót találni.
- Vonzódsz hozzá? – kérdezte egyértelműen, hát persze, Ryan miért ne a pajzánabb oldalát fogná meg a dolognak? Gondolatomban rögtön végig futtattam rajta ismét szememet. Igen, vonzó, a külseje.
- Vonzó, de arrogáns! Minek kéne nekem egy olyan lány, aki nem is akar látni ? – kérdeztem költőien.
- Mert kihívást jelent számodra? – szerintem csak játszott, vagy rá akart vezetni valamire ezen elgondolkoztam .
- Nem jelent kihívást. – mondtam határozottan .
- Szerintem pedig pont a feszültségével vonzza a figyelmedet. – teli találat, és igaza van. – Miért ellenségeskedsz vele? – kérdezte őszintén.
- Elvből… - és igaz volt, Ryan képes belőlem kihúzni az igazságot.
- Justin, szerintem ezt most felejtsd el! Csak légy vele kedves és nézd el a beszólásait, hagyd békén. Ne bolygasd meg az életét. Hiszen csak pár hónapig maradsz itt… – mintha rám szólt volna.
Tudta nagyon jól hogy mi szövődik a fejemben. Ebben a lányban kihívást látok. Meg akarom hódítani . Pontosan ezek jártak a fejemben, és tudtam hogy barátomnak igaza volt, de valamiért tudjátok, ott volt az a pici hang a fejemben, Nincs olyan hogy lehetetlen!Csak akarni és tenni kell érte.
***
Viszont vannak kötelezettségeim amik felelősséggel járnak . Ha valami baja esik annak a lánynak akit egyedül hagytam, én leszek a hibás. Miután letettem a telefont már csak 10 perc volt az órából. Azért a biztonság kedvéért rá nézek, minden rendben megy e. A gondolkodásom talán azért változott meg, mert kitisztult a fejem. Nagy lendülettel ellöktem magamat az iskola falától és befelé vettem az irányt. Halkan löktem be az ajtót de az üres folyosó csendjét mégis nagyon felbolygattam ezzel a mozdulatommal .
Lépteim visszhangoztak miközben visszafelé tartottam. Gondolataimat teljesen más árasztotta el az előző után. Azon méláztam el, hogy vajon mi lenne, ha én is rendesen járnék az iskolába. Jó biztosra veszem, hogy nem olyan izgalmas, mint Világot járni. De vajon más lenne? Emlékszem még általános iskolában nem esett nehezemre bejárni . Jó volt a társaság az iskolában . Sokkal többet hülyülhettem . Igen … Hiányzik kicsit a hétköznapi élet.
A bizonyos ajtó elé léptem amin ha benyitottam volna, rögtön az énekterembe lyukadok ki. De a kis kukkolós ablakból mikor megláttam a lányt a zongora mögött ülve , nem nyitottam be.
Hiányzott az is amit annak a lánynak az arcán láttam akit nemrég itt hagytam egyedül. Az arcán elszántság, és akarat volt, de emellett ott bujkált némi kétségbe esés is. Igen ezt nevezik úgy hogy küzdés, és nekem épp ez hiányzott az életemből . Egy jó ideje mindent megkapok amiért csak füttyentek. Tudom hogy most nincs a legjobb formájában,megrökönyödve, görbe háttal ült a zongora előtt. Tökéletesen láttam alakját, és ahogy az ablak megsütötte oldalról, érzelmeit a sötét árnyék vonalakkal hangsúlyosabbá tették. Ismertem ezt a fajta érzelmi státuszt , és valószínűleg ezek után lesz az, hogy ő fog a legszebben tündökölni az összes lény közül akit ismerek. Mert nincs, annál jobb érzés mikor eléred azt amit akarsz önerőből és nehéz küzdelmek árán. És nem tudtam elképzelni innen pár méterre tőle, még ha ellenszenv is van köztünk, hogy ne érné el amit akar, és erre pont abból jöttem rá hogy velem szemben milyen harcias.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése