A fehér pólómon egy óriási nagy barna paca díszeleg arról nem is beszélve hogy a kávém kárba ment.
- Mit keres egyáltalán itt? – Briant hirtelen jobban érdekelte sztárocskánk felbukkanása mint 10 perccel ezelőtt a pólóm kritikus állapota.
- Nem tudom és nem is érdekel! – Jelentettem ki és szinte feltéptem a szekrényajtómat, és testnevelés pólóm után kezdtem kutakodni.
- Most min húztad fel magad ennyire? – kérdezte és a szekrény ajtómat jobban kitárta hogy rám tudjon nézni azokkal a nagy barna szemeivel.
- Leöntöttek kávéval?! – kérdeztem flegmán, és bele bújtam a nagy fehér pólómba.
- Rendben ez jogos… - körbe nézett. – Segítsek átvenni?
Látta hogy kínlódók de nem okozott problémát. Se perc alatt kibújtam a bő póló alatta a cukormázzal átitatott fölsőmből és kihúztam nyakamnál a fehér csodát ami immáron szerintem kuka.
- Ez volt a kedvenc pólóm… - mormoltam majd betettem a szekrényem aljába összehajtogatva.
- Nem olyan vészes a helyzet. - próbált segíteni Brian de valahogy szerintem ő is látta hogy nem vagyok valami kitörő hangulatban ezért inkább békén hagyott.
- Mire hazaérek bele szárad… - mondtam szomorkásan.
- Küld el neki a tisztító számlát. Hisz mind tudjuk, hol lakik. – biztos vagyok benne, hogy csak próbálta oldani a hangulatot. Szegénykém nem tehet rólam hogy így pórul jártam. Nagy levegőt vettem és mosolyogva bólintottam egyet, becsaptam a szekrényajtómat és a záron is tekertem egyet.
- Jó ötlet. - tudtam le ennyivel, vállamra kaptam a táskámat és úgy fordultam felé.
- Mi az a hangulatváltozás hirtelen? – érdeklődve indult meg a terem felé amerre én is, mivel így hétfőn reggel egyszerre van óránk.
- Nem akarom magam felhúzni. – vállat vontam
- Amúgy se kéne mert ki tudja mit keresett itt. Bár mondjuk egy cuki fiú, mégsem az esetem. - kuncogott.
- Szerintem egyáltalán nem cukifiú! – talán kicsit túl erős volt a választott hangnemem ezért visszavettem belőle és úgy fojtattam. – Egy beképzelt, elkényeztetett sztárocska. aki azt ecseteli, hogy közénk való, pedig már egyáltalán nem .
- De te ismerted. – szerintem nem tudott jobb ellen érvet felhozni és nem akart jobban felidegelni , ismert már annyira hogy észrevegye, mitől vagyok feszült.
- Az hogy vele jártam egy suliba általánosba, nem egyenlő azzal hogy ismerem. – mondtam ezzel megpróbálva lezárni a róla szóló témánkat és lassan amúgy is megérkezünk az angol teremhez.
- Akkor miért alkotsz róla ilyen csúnya, és elhamarkodott véleményt? – talált, süllyedt. Azzal benyitott a terembe és a helyünk felé sietett. Kicsit lemaradtam a hirtelen szerű korrekt reakciójától, mert igaza volt.
Vagyis igaza lett volna ,ha tudta volna hogy miért él bennem ez a csúnya kép. Felzaklatott a jelenléte, és utáltam hogy nem csak engem hanem minden egyes embert ha „haza”jön , bár az már más kérdést hogy kit pozitív kit pedig negatív értelemben érint.
***
- Szerintem én tojás salátát eszek . – bólintottam majd rá is mutattam a választott ételre hogy a konyhás néni rá tudja pakolni a tányéromra választott ételemet.
- Akkor végre kiválogattad magad? – drága barátom már kezdett kicsit ideges lenni mert 10 perce nem tudom eldönteni hogy mit is akarok enni a szendvicsem mellé .
- Igen kiválogattam magam. – mosolyogtam rá majd elvettem a salátámat és megindultunk szokásos „asztalunk” felé .
- Nincs kedvem a fizika órához . – ritkán hallom nyavalyogni és azt is jól tudom hogy nem esett neki alkalma jelen pillanatban tanulni a várható fizika dolgozatra, legalábbis nem volt kedve mert inkább csinált mást, vagyis nálunk lógott.
- Én viszont kimondottan örülök az ének órának, bár kész unalom lesz az egész… - Brian elvette szája elől a szendvicsét és szavamba vágott.
- Mert az iskolai kötelező dalok nem a te műfajod. – jól begyakorolt mondóka volt már ez.
- Most mit izélsz? – néztem rá komolyan az asztal másik oldaláról. – Te is tudod hogy az újfajta számok közelebb állnak hozzám.
- Jó hangod van hozzá, velem ellentétben. – vont vállat majd nagyot harapott óriás szendvicsébe.
- Mindenkinek jó hangja van. – mondtam neki komolyan – Csak van akinek jobban , van akinek kevésbé kell fejleszteni a hallásást.
- Persze, magyarázd meg. – Fájó pont volt neki hogy „nem tud énekelni” pedig már hányszor próbáltam vele skálázni .
Nem válaszoltam és úgy gondoltam, hogy most itt lesz a pont ezen a témán, inkább enni kezdtem. Elővettem reggel készített finomságaimat és mellé kanalazva ettem a salátát. Csendben egymást vagy éppen a többi diákot fürkésztük miközben ettünk. Csendünket és úgynevezett nyugalmunkat Ida zavarta meg, aki nagy lendülettel huppant le mellém . Majdnem félre is nyeltem .
- Hallottátok, hogy ki volt reggel a suliban? – izgatott hangjától és a témától irritáció futott végig testemen, amit felé tápláltam.
- Persze ! És hallottad hogy rám borította a kávét és még azt sem mondta hogy bocs vagy valami? – Imádtam kelekótya barátnőmet, és azt is tudtam hogy nagy rajongója.
- Komolyan? – úgy nézett rám mintha valami hihetetlen dolgot mondanék .
- Azért feszül itt nekem tesi pólóba. – Brian szokása szerintem dobott a hangulatomon és a kedélyeket lenyugtatva küldött felém egy lágy mosolyt.
- Komolyan? – szemei még nagyobbra nyíltak a mellettem ülő lánynak.
- Ida szerintem Aisa eléggé nyúzott ma , de ha hanyagolod a témát megszerzem neked a kávéfoltos pólóját. - egy óriási vigyort mutatott felém .
- Neked adom. – mosolyogtam rá én is.
- Komolyan? – szerintem ennek beakadt a lemez.
- Légyszi hagyd abba! – szóltam rá fogaimon keresztül szűrve most már.
- Azt ugye ti is tudjátok hogy miért volt itt? – ismételt pörgésétől én csak rosszul lettem .
- Nem ! Te tudod? – kedves férfi ismerősöm úgy csinált mintha holmi kis fruska lenne egy Justin Bieber koncert előtt.
- Persze hogy tudom. – nem akartam foglalkozni vele, mert nem zaklat fel annyira, hogy ismerjem minden lépését. Belekanalaztam a salátámba és a púpos kanalat jólesőn tettem be a számba.
- És el is mondanád? – kérdezte Brian izgatottan .
- Ő lesz az egyik segédtanár a nemzetköziig…- erre rögtön odakaptam a fejem , majdnem félre nyeltem köhögnöm is kellett. - Aisa !Jól vagy?
- Milyen segédtanár? – kérdeztem bár éreztem a vétkem, és hogy inkább nem is akarom tudni.
- Az a pletyka járja hogy az iskola felkérte tavaly, hogy korrepetálja a diákokat a nemzetközi versenybe jutáshoz , de ő elutasította . Idén viszont valamiért ő jelentkezett magától hogy szívesen részt venne mint segéd tanár a diákok iskolán belüli versenyének „levezetésében”- nagyot nyeltem , komolyan nem hittem a fülemnek. Meg kellett bizonyosodjak róla hogy a szám csukva van.
- A nagy Justin Bieber ének tanárt fog játszani, mik vannak… - Brian cinizmusára nem tudtam reagálni.
- Ezt nem hiszem el! – csak úgy kibukott a számon. Fogalmam sincs milyen érzés az ami per pillanat a hatalmába kerített. Ekkor megszólalt az előcsengő én pedig mindent az asztalon, csapot-papot , Briant és Idat is beleértve otthagytam .
- Aisa! – Brian eszeveszettül rohant utánam. – Aisa várj meg! – Megálltam a folyosó közepén és bevártam.
- Mehetünk? – kérdeztem és újra felvettem lépéstempómat.
- Mi bajod van? Ma olyan furcsa vagy!- mondta határozottan. Nekem is feltűnt.
- Nincs semmi bajom. - mondtam feszülten .
- A francokat nincs! – Ezúttal megtorpant és nem követett tovább. Rosszul éreztem magam hogy szó nélkül azt hazudtam neki hogy nincsen semmi bajom, pedig a legjobb barátom. Nagy levegőt véve kifújtam magam megfordultam és miután elé sétáltam Karjaimat nyaka köré fonva megöleltem ezzel szorosan magamhoz húzva.
- Bocsánat! – kicsit elhúzva beszéltem el válla felett, közelebb húzva magamhoz hogy biztosan jól hallja mennyire sajnálom. – Kicsit feszültebb vagyok a megszokottnál. Zavarja az aurámat a jelenléte. – Ebben a pillanatban bevallottam magamnak is hogy tényleg így van.
Miközben Brian visszaölelt és elsuttogott egy „Semmi baj, megértem!”-et, az én gondolatom kicsit tovább szaladt. Az igazat megvallva nem is az a fő ok, amire ráfogtam eddig a dolgokat, persze abból indult ki . Amit most érzek , és amit akkor éreztem mikor az ebédlőben Ida mondott egy számomra távol eső érzés, de tudom, hogy milyen, régen éreztem így , egyszerű a megnevezése: Irigység. Igen is irigy voltam arra a Canadai srácra, aki ennyi mindent elért az életben , de emellett haragudtam is . Én is egyszerű Canadai lány vagyok ugyan azzal az álommal amivel ő álmodott sokáig, de ő úgy érzem elrontotta. Ezért haragszom! Mert ha az ő helyében lennék, akkor én másképp csináltam volna. Én mindig tudnám, hogy honnét jöttem, én most is tudom honnét jöttem. És lehet, hogyha valaki most hallaná, a gondolataimat elítélne, mert, nem is ismerem. De erre csak azt válaszolnám, hogy honnan tudod? Ha a kérdésemre kérdés lenne a válasz…”Miért ismered? Beszéltél már vele?” … nem merném azt mondani hogy ”Nem mondanám hogy ismerem! És nem, nem beszéltem még vele egyszer sem… de Szerelmes voltam… Igen! Belé!... titkon…”
- Komolyan? – úgy nézett rám mintha valami hihetetlen dolgot mondanék .
- Azért feszül itt nekem tesi pólóba. – Brian szokása szerintem dobott a hangulatomon és a kedélyeket lenyugtatva küldött felém egy lágy mosolyt.
- Komolyan? – szemei még nagyobbra nyíltak a mellettem ülő lánynak.
- Ida szerintem Aisa eléggé nyúzott ma , de ha hanyagolod a témát megszerzem neked a kávéfoltos pólóját. - egy óriási vigyort mutatott felém .
- Neked adom. – mosolyogtam rá én is.
- Komolyan? – szerintem ennek beakadt a lemez.
- Légyszi hagyd abba! – szóltam rá fogaimon keresztül szűrve most már.
- Azt ugye ti is tudjátok hogy miért volt itt? – ismételt pörgésétől én csak rosszul lettem .
- Nem ! Te tudod? – kedves férfi ismerősöm úgy csinált mintha holmi kis fruska lenne egy Justin Bieber koncert előtt.
- Persze hogy tudom. – nem akartam foglalkozni vele, mert nem zaklat fel annyira, hogy ismerjem minden lépését. Belekanalaztam a salátámba és a púpos kanalat jólesőn tettem be a számba.
- És el is mondanád? – kérdezte Brian izgatottan .
- Ő lesz az egyik segédtanár a nemzetköziig…- erre rögtön odakaptam a fejem , majdnem félre nyeltem köhögnöm is kellett. - Aisa !Jól vagy?
- Milyen segédtanár? – kérdeztem bár éreztem a vétkem, és hogy inkább nem is akarom tudni.
- Az a pletyka járja hogy az iskola felkérte tavaly, hogy korrepetálja a diákokat a nemzetközi versenybe jutáshoz , de ő elutasította . Idén viszont valamiért ő jelentkezett magától hogy szívesen részt venne mint segéd tanár a diákok iskolán belüli versenyének „levezetésében”- nagyot nyeltem , komolyan nem hittem a fülemnek. Meg kellett bizonyosodjak róla hogy a szám csukva van.
- A nagy Justin Bieber ének tanárt fog játszani, mik vannak… - Brian cinizmusára nem tudtam reagálni.
- Ezt nem hiszem el! – csak úgy kibukott a számon. Fogalmam sincs milyen érzés az ami per pillanat a hatalmába kerített. Ekkor megszólalt az előcsengő én pedig mindent az asztalon, csapot-papot , Briant és Idat is beleértve otthagytam .
- Aisa! – Brian eszeveszettül rohant utánam. – Aisa várj meg! – Megálltam a folyosó közepén és bevártam.
- Mehetünk? – kérdeztem és újra felvettem lépéstempómat.
- Mi bajod van? Ma olyan furcsa vagy!- mondta határozottan. Nekem is feltűnt.
- Nincs semmi bajom. - mondtam feszülten .
- A francokat nincs! – Ezúttal megtorpant és nem követett tovább. Rosszul éreztem magam hogy szó nélkül azt hazudtam neki hogy nincsen semmi bajom, pedig a legjobb barátom. Nagy levegőt véve kifújtam magam megfordultam és miután elé sétáltam Karjaimat nyaka köré fonva megöleltem ezzel szorosan magamhoz húzva.
- Bocsánat! – kicsit elhúzva beszéltem el válla felett, közelebb húzva magamhoz hogy biztosan jól hallja mennyire sajnálom. – Kicsit feszültebb vagyok a megszokottnál. Zavarja az aurámat a jelenléte. – Ebben a pillanatban bevallottam magamnak is hogy tényleg így van.
Miközben Brian visszaölelt és elsuttogott egy „Semmi baj, megértem!”-et, az én gondolatom kicsit tovább szaladt. Az igazat megvallva nem is az a fő ok, amire ráfogtam eddig a dolgokat, persze abból indult ki . Amit most érzek , és amit akkor éreztem mikor az ebédlőben Ida mondott egy számomra távol eső érzés, de tudom, hogy milyen, régen éreztem így , egyszerű a megnevezése: Irigység. Igen is irigy voltam arra a Canadai srácra, aki ennyi mindent elért az életben , de emellett haragudtam is . Én is egyszerű Canadai lány vagyok ugyan azzal az álommal amivel ő álmodott sokáig, de ő úgy érzem elrontotta. Ezért haragszom! Mert ha az ő helyében lennék, akkor én másképp csináltam volna. Én mindig tudnám, hogy honnét jöttem, én most is tudom honnét jöttem. És lehet, hogyha valaki most hallaná, a gondolataimat elítélne, mert, nem is ismerem. De erre csak azt válaszolnám, hogy honnan tudod? Ha a kérdésemre kérdés lenne a válasz…”Miért ismered? Beszéltél már vele?” … nem merném azt mondani hogy ”Nem mondanám hogy ismerem! És nem, nem beszéltem még vele egyszer sem… de Szerelmes voltam… Igen! Belé!... titkon…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése