A telefonom valamikor 6 kor csörrent meg. A kijelzőre se néztem csak felvettem a telefont.
- Aisha. Tessék!? – Köszöntem a telefonba és felállta az íróasztalom elől. Mi más dolgom lehetett volna csütörtök délután?
- Aisha ! Segítened kell ! Elszabadult a pokol idebent! – Drin hangja kétségbe esetten csenget. Szinte magam előtt láttam az arcát.
- Drin baj van? – Az ablakomhoz sétáltam és pár centire elhúzva a függönyt kilestem az utcára, de senki nem volt oda kint, egy árva lélek sem.
- Nem bírom ezt itt egyedül! – ekkor esett le hogy valószínűleg dolgozik . – Nagyon sokan vannak! Be tudnál jönni? - El tudtam képzelni, ahogy a vállával tartja a telefont és kétségbe esett hangjából ítélve eléggé kapkod. Csak most figyeltem fel igazán a telefon hátsó morajára.
- 15 perc ha rohanok! – már fel is vettem a kistáskámat, Megtámasztottam a telefont a vállamon, felcsatoltam övtáskámat és az asztalomról felkaptam a kulcsomat és bele dobtam.
- Élet mentő vagy! – azzal a telefonból már csak halk sípolás hallatszott.
Telefonomat fülem alól kikapva bele dobtam combomra simuló táskámba . Szürke buggyos melegítő nadrágban és Egy fehér spagetti pántos trikóban szaladtam az előszobába és vettem fel sportcipőmet. Fogalmam sincs mi lehetett a baj de azt tudtam hogy Drin nem hív fel csak úgy ok nélkül hogy menjek be mikor nem is kéne.
- Hová mész? – Kérdezte Olivér a konyhából mikor észrevette hogy szó szerint az érzékelő zónájába estem.
- Be kell menjek a kávézóba segíteni Drinnek. – húztam fel cipőmet. – Elég kétségbe esett volt a hangja . Megmondod anyunak hogy hívom majd?
- Értem… - utáltam mikor tudományosan elhúzza a szavakat, rámordultam hogy vette e az adást. – Jól van , Átadom anyunak ! De szét ne ess a nagy sietségben .
Célzását vettem és mikor felegyenesedtem a cipőm kötögetéséből Felhúztam a nadrágomat mert kint volt a derekam , na meg megigazítottam a felsőmet.
- Francba! – eszembe jutott hogy . – A szobámban hagytam a fülhallgatóm! – majdnem szitkozódtam is egyet de már léptem az ajtóhoz .
- Hozom! – fordult meg Olivér de utána szóltam .
- Hagyd csak! Sietek! De vigyázz magadra! – és már csaptam is be magam után az ajtót.
Kocogva indultam meg munkahelyem felé hogy hamar odaérhessek. Épp hogy csak bepillantottam minden utcába hogy el ne üssenek. Mikor kiértem a „főútra” nem hittem a szememnek. A kávézó előtt legalább 10 kocsi állt. Mikor beléptem pedig teljesen olyan érzésem volt mint a múlthónapban , amikor a foci VB-t adták. A különbség ebben az esetben csak annyit változott hogy most nem a középkorú férfiak lepték el a helyet. Ahogy elnéztem őket mikor beléptem a kis helységben mindegyik érdekes nem éppen vidéki szerelésben volt. Átfurakodtam az emberek között és szinte beestem a pult mögé ahol Drin ezerrel szendvicset csinált. Azt hiszem tojásosat de ez lényegtelen .
- Élet mentő vagy! – fordult felém egy pillanatra.
- Csak természetes! – Lecsatoltam az övtáskámat és fiókomba tettem . A kötényt hamar felkötöttem magamra , majd egy nagy sóhajjal megfordultam , felvettem a tökéletes mosolyom és az első idegen archoz fordultam a kávézóban . – Mit hozhatok ? …
***
Drin az ajtónak dőlt miután kiterelte az összes vendéget és kitette a „Zárva!” feliratot.
- Ezek honnét szabadultak ide? – szemeit lecsukta és nagyot sóhajtott. Látszott az arcán a fáradtság. – Az egész utcában ilyen pezsgés volt egész nap! – mondta hitetlenkedve.
Körülnéztem mégegyszer a kávézóban és már nem szörnyedtem el a látványtól . Záróra után voltunk fél órával és biztos mire összeszedem az összes üveget lesz vagy fél 10.
- Hallottam egy pártól hogy összesúgnak. Fotósok voltak! – belegondoltam mit is mondtam miközben felvettem kerek kis tálcámat. – Ezek itt mind fotósok voltak. – Én is elszörnyedtem de Drin arcán a meglepettség jelei sokkal nagyobbak voltak.
- Tedd le azt a tálcát ! - mintha észbe kapott volna, a sokkos állapotából. Megindult felém .
- 3 perc alatt összeszedem tálcával , ha egyesével szedem össze az tovább tart. – mondtam és megindultam az asztalok leszedésére.
- Te nem szedsz le semmit! Irány haza kislány! Így is sokat tettél ! Holnap suli. - Kikapta a kezemből a tálcát, még jó hogy nem volt még rajta semmi .
- Most már nem hagylak itt! Holnap is te nyitsz… - makacskodtam de nem engedett , arcán olyasfajta nővéri dorgálás és törődés ült.
- Nem baj! Irány haza! – mutatott az ajtóra majd „megölelt” és levette rólam a fekete kötényemet, a tálcára dobta hanyagul és szemeivel jelezte, hogy nincs értelme ellenkeznem.
- Biztosan? – néztem rá mosolyogva, mert valahogy mintha megkönnyebbültem volna mikor a kötény lekerült rólam. Fáradt voltam.
- Biztosan! – bólintott. – Holnap találkozunk.
- Rendben !- adtam be a derekamat véglegesen . Kikaptam a pult mögül kistáskámat és hátamon átvezetve a pántját összecsatoltam elöl. – Drin! – kaptam hátra a fejemet barátnőm felé aki már javában szedte le a poharakat és az övegeket az asztalról .
- Mondjad Kincsem! – mosolya hálás volt és érdeklődő, egy számomra kedves embertől.
- Holnap lehet, hogy kések, mert plusz órám van. – Számat elhúzva és elindultam a kijárat felé .
- Nem baj! – intett le – Gyere ahogy tudsz mert nem tudom holnap milyenek lesznek az itteni viszonyok. – Gondolom sejtette hogy ha ma is ennyi ember gyűlt itt össze akkor holnap is elég sokan lesznek. Nem csodálkozom a paparazzikon , hisz kicsiny „falunkba” , nagy sztár érkezett.
- Sietek! Zárd be utánam az ajtót! Szép álmokat! – Intettem neki és már ki is léptem az ajtón.
- Vigyázz hazafelé! És neked is! – azzal becsuktam az ajtót. És lassú fáradt léptekkel indultam meg hazafelé.
Hihetetlen hogy az elmúlt héten először a város csendbe burkolódzott. Már nagyon hiányzott . Nem is bántam, hogy nincs nálam a fülhallgatóm . Csípőcsontom ki-ki kandikált a rövid trikó alól , de nem zavart. Élveztem a tökéletes hőmérséklet nyújtotta „simogatást” bőrömön. A holnapon gondolkoztam és a bizonyos említett plusz órán . A mostani punnyadt állapotomban és fáradtságomban nem lennék képes Justinnal újabb szópárbajt vívni. Valahogy most nincs hozzá energiám . Viszont tudom hogy holnapra kialszom magamat, és elég jól tudom azt is hogy olyankor megváltozik a világképem mindenkiről és mindenről. Aztán ki tudja lehet hogy a holnapi óra csendesen fog telni ahhoz képest amilyen múltkor volt. Így utólag visszagondolva lehet hogy Briannak van igaza. Mármint elfelejteni úgysem tudom azt ami történt, ami napig emlékszem, hogy sírva mentem haza. Későn érő típus voltam, aki még hitt a tündérmesében. És abban hogy létezi szőke herceg. A nagy filózásban vettem csak észre, hogy a kellemes ki sétámban kicsit túlhaladtam, azon az utcán, amin be kellett volna forduljak. Megálltam egy pillanatra, és mégsem tudom miért döntöttem úgy hogy nem fordulok meg hanem inkább tovább megyek a hosszabb úton. Nem féltem, tudtam, hogy ezen a környéken nem fog senki bántani. Befordultam egy ismerős utcába. Mikor lassan sétáltam végig a járdán rég nem hallott hang csendült fel füleimnek. Kerekek gördültek, és nem sokkal később láttam is két srácot aki az utcán gördeszkázik. Messziről láttam csak a két fekete foltot de csak remélni mertem hogy nem azok akikre gondolok . Lépteimet gyorsabbra vettem, hogyha mégis megérzéseim víziói, akkor el tudjak mellettük szél sebesen menni lehajtott fejjel. Szívem iszonyat gyorsan vert mikor a két alakban pontosan azokat láttam meg a közelükbe érve akikre számítottam . Tisztán hallottam mindn mondatukat. Az utcán nem volt már senki Csak ők ketten , én és a pislákoló utcasarki lámpa ami kattogó hangot adott ki akárhányszor kiégni majd újragyulladni erőlködik.
- Mi van veled haver? Kiestél a ritmusból. – Ryan ugrik, a deszka megpördül lába alatt, majd tökéletesen földet ér és gurul tovább.
Nem akartam őket nézni a tekintetemet mégis vonzották. Justin a velem ellenkező irányból meg gurította deszkáját és felém kezdett gurulni . Nem hiszem, hogy a kitűzött cél én lettem volna de azért mégis megálltam hogy véletlenül se kerüljön hozzám közelebb csak annyira amennyire szükséges. Éreztem hogy nem lesz jó vége. Láttam hogy túlságosan rákészül a trükkre. Mikor behajtotta a térdét 4 méterrel előttem tudtam, hogy a földön fog kikötni . Igazam lett, mégis megrezzentem mikor előre bukott és a deszka csak gurult tovább egészen a járdaszegélyig ahol én álltam . Azon gondolkoztam, hogy vajon azért ilyen közel csinálta meg hozzám a trükköt mert nem látta hogy én vagyok, és jampizni akart – volna ha sikerül neki- vagy észre sem vett.
- Au! – Ryan a távolból jajdult fel és indult volna meg barátja felé aki a földön hátára gurult, de fél szemmel láttam, hogy mikor a lábam tudatomon kívül megindul a földön fekvő srác felé , Ryan megtorpan. Ezek után nem vettem róla tudomást. Felvettem a deszkát és elindultam határozottan Justin felé .
- Segíthetek ?! – felhúzott szemmel kémleltem ahogy előttem szét terül . Le „dobtam” deszkáját a földre és a kezemet nyújtottam kicsit meggörnyedt háttal .
Egyik karját szemei elé tartotta a másikkal pedig a fejét fogta. Nem hiszem hogy túlságosan megsérült volna mert hangom hallatán minden akadályozó tényező elkerült szeme elől és kipattant szemekkel lesett fel rám . Reakciójából ítélve szerintem azt hitte hogy Ryan leszek de hát tévedett vagy nem?
- Mit keresel itt? – hangja dühös volt és valahol a legmélyén talán ki lelki keserűséget is éreztem. Szavai fájtak. Csak most tudjam eldönteni, hogy azért amiért így szólt hozzám mikor én kedvesen szóltam neki , vagy azért mert az fájt, amit a szemében láttam egy pillanatra.
- Segítek? – kérdeztem még mindig higgadtan. De elvettem a kezemet mert gyors mozdulattal hátrébb csúszott földön és felpattant.
- Semmi bajom! – lábával a deszkájáért nyúlt , és egy méter távolságot megtartva nézett rám jobban. – Aisa? – arcvonásai megváltoztak, mintha megkönnyebbült volna, bár fene tudja miért.
- Tudod a nevem ? Mily megtisztelő. – talán védekezésből vettem fel a flegma stílusomat,bár lehet jobban is jártam .
- A „tanárod vagyok” meg kellett tanulnom a neveteket. – mondta váll húzva. Miért éreztem azt egy pillanatra az előbb hogy ő is beszédstílus módot váltott? Hangjában erőltetett lekezelés volt.
- Szia! – észre sem vettem hogy Ryan elindult felénk, valahogy mintha eddig mindent kizártam volna a környezetemből csak őt nem. – Ki vagy? – kérdezte egy széles mosollyal . Tehát ő sem ismert fel, még pisis korunkból, hát persze . Nem is baj egy gonddal kevesebb.
- Ő itt … - kezdett bele Justin nagy sóhajjal de szavába vágtam .
- Nem lényeg! Mentem is! – jelentettem ki. Szerintem sokkot kaptak, mert mikor visszasétáltam az útról a járdára senki nem szólt utánam , vagy egyszerűen nem is akartak utánam szólni .
Az ember általában a levegőt kimérten veszi, mikor koncentrál valamire. Én pontosan így sétáltam végig az utcájukon egészen a sarokig, de utána a tüdőm úgy fájt mintha megmásztam volna a Mount Everestet.
- Ezek honnét szabadultak ide? – szemeit lecsukta és nagyot sóhajtott. Látszott az arcán a fáradtság. – Az egész utcában ilyen pezsgés volt egész nap! – mondta hitetlenkedve.
Körülnéztem mégegyszer a kávézóban és már nem szörnyedtem el a látványtól . Záróra után voltunk fél órával és biztos mire összeszedem az összes üveget lesz vagy fél 10.
- Hallottam egy pártól hogy összesúgnak. Fotósok voltak! – belegondoltam mit is mondtam miközben felvettem kerek kis tálcámat. – Ezek itt mind fotósok voltak. – Én is elszörnyedtem de Drin arcán a meglepettség jelei sokkal nagyobbak voltak.
- Tedd le azt a tálcát ! - mintha észbe kapott volna, a sokkos állapotából. Megindult felém .
- 3 perc alatt összeszedem tálcával , ha egyesével szedem össze az tovább tart. – mondtam és megindultam az asztalok leszedésére.
- Te nem szedsz le semmit! Irány haza kislány! Így is sokat tettél ! Holnap suli. - Kikapta a kezemből a tálcát, még jó hogy nem volt még rajta semmi .
- Most már nem hagylak itt! Holnap is te nyitsz… - makacskodtam de nem engedett , arcán olyasfajta nővéri dorgálás és törődés ült.
- Nem baj! Irány haza! – mutatott az ajtóra majd „megölelt” és levette rólam a fekete kötényemet, a tálcára dobta hanyagul és szemeivel jelezte, hogy nincs értelme ellenkeznem.
- Biztosan? – néztem rá mosolyogva, mert valahogy mintha megkönnyebbültem volna mikor a kötény lekerült rólam. Fáradt voltam.
- Biztosan! – bólintott. – Holnap találkozunk.
- Rendben !- adtam be a derekamat véglegesen . Kikaptam a pult mögül kistáskámat és hátamon átvezetve a pántját összecsatoltam elöl. – Drin! – kaptam hátra a fejemet barátnőm felé aki már javában szedte le a poharakat és az övegeket az asztalról .
- Mondjad Kincsem! – mosolya hálás volt és érdeklődő, egy számomra kedves embertől.
- Holnap lehet, hogy kések, mert plusz órám van. – Számat elhúzva és elindultam a kijárat felé .
- Nem baj! – intett le – Gyere ahogy tudsz mert nem tudom holnap milyenek lesznek az itteni viszonyok. – Gondolom sejtette hogy ha ma is ennyi ember gyűlt itt össze akkor holnap is elég sokan lesznek. Nem csodálkozom a paparazzikon , hisz kicsiny „falunkba” , nagy sztár érkezett.
- Sietek! Zárd be utánam az ajtót! Szép álmokat! – Intettem neki és már ki is léptem az ajtón.
- Vigyázz hazafelé! És neked is! – azzal becsuktam az ajtót. És lassú fáradt léptekkel indultam meg hazafelé.
Hihetetlen hogy az elmúlt héten először a város csendbe burkolódzott. Már nagyon hiányzott . Nem is bántam, hogy nincs nálam a fülhallgatóm . Csípőcsontom ki-ki kandikált a rövid trikó alól , de nem zavart. Élveztem a tökéletes hőmérséklet nyújtotta „simogatást” bőrömön. A holnapon gondolkoztam és a bizonyos említett plusz órán . A mostani punnyadt állapotomban és fáradtságomban nem lennék képes Justinnal újabb szópárbajt vívni. Valahogy most nincs hozzá energiám . Viszont tudom hogy holnapra kialszom magamat, és elég jól tudom azt is hogy olyankor megváltozik a világképem mindenkiről és mindenről. Aztán ki tudja lehet hogy a holnapi óra csendesen fog telni ahhoz képest amilyen múltkor volt. Így utólag visszagondolva lehet hogy Briannak van igaza. Mármint elfelejteni úgysem tudom azt ami történt, ami napig emlékszem, hogy sírva mentem haza. Későn érő típus voltam, aki még hitt a tündérmesében. És abban hogy létezi szőke herceg. A nagy filózásban vettem csak észre, hogy a kellemes ki sétámban kicsit túlhaladtam, azon az utcán, amin be kellett volna forduljak. Megálltam egy pillanatra, és mégsem tudom miért döntöttem úgy hogy nem fordulok meg hanem inkább tovább megyek a hosszabb úton. Nem féltem, tudtam, hogy ezen a környéken nem fog senki bántani. Befordultam egy ismerős utcába. Mikor lassan sétáltam végig a járdán rég nem hallott hang csendült fel füleimnek. Kerekek gördültek, és nem sokkal később láttam is két srácot aki az utcán gördeszkázik. Messziről láttam csak a két fekete foltot de csak remélni mertem hogy nem azok akikre gondolok . Lépteimet gyorsabbra vettem, hogyha mégis megérzéseim víziói, akkor el tudjak mellettük szél sebesen menni lehajtott fejjel. Szívem iszonyat gyorsan vert mikor a két alakban pontosan azokat láttam meg a közelükbe érve akikre számítottam . Tisztán hallottam mindn mondatukat. Az utcán nem volt már senki Csak ők ketten , én és a pislákoló utcasarki lámpa ami kattogó hangot adott ki akárhányszor kiégni majd újragyulladni erőlködik.
- Mi van veled haver? Kiestél a ritmusból. – Ryan ugrik, a deszka megpördül lába alatt, majd tökéletesen földet ér és gurul tovább.
Nem akartam őket nézni a tekintetemet mégis vonzották. Justin a velem ellenkező irányból meg gurította deszkáját és felém kezdett gurulni . Nem hiszem, hogy a kitűzött cél én lettem volna de azért mégis megálltam hogy véletlenül se kerüljön hozzám közelebb csak annyira amennyire szükséges. Éreztem hogy nem lesz jó vége. Láttam hogy túlságosan rákészül a trükkre. Mikor behajtotta a térdét 4 méterrel előttem tudtam, hogy a földön fog kikötni . Igazam lett, mégis megrezzentem mikor előre bukott és a deszka csak gurult tovább egészen a járdaszegélyig ahol én álltam . Azon gondolkoztam, hogy vajon azért ilyen közel csinálta meg hozzám a trükköt mert nem látta hogy én vagyok, és jampizni akart – volna ha sikerül neki- vagy észre sem vett.
- Au! – Ryan a távolból jajdult fel és indult volna meg barátja felé aki a földön hátára gurult, de fél szemmel láttam, hogy mikor a lábam tudatomon kívül megindul a földön fekvő srác felé , Ryan megtorpan. Ezek után nem vettem róla tudomást. Felvettem a deszkát és elindultam határozottan Justin felé .
- Segíthetek ?! – felhúzott szemmel kémleltem ahogy előttem szét terül . Le „dobtam” deszkáját a földre és a kezemet nyújtottam kicsit meggörnyedt háttal .
Egyik karját szemei elé tartotta a másikkal pedig a fejét fogta. Nem hiszem hogy túlságosan megsérült volna mert hangom hallatán minden akadályozó tényező elkerült szeme elől és kipattant szemekkel lesett fel rám . Reakciójából ítélve szerintem azt hitte hogy Ryan leszek de hát tévedett vagy nem?
- Mit keresel itt? – hangja dühös volt és valahol a legmélyén talán ki lelki keserűséget is éreztem. Szavai fájtak. Csak most tudjam eldönteni, hogy azért amiért így szólt hozzám mikor én kedvesen szóltam neki , vagy azért mert az fájt, amit a szemében láttam egy pillanatra.
- Segítek? – kérdeztem még mindig higgadtan. De elvettem a kezemet mert gyors mozdulattal hátrébb csúszott földön és felpattant.
- Semmi bajom! – lábával a deszkájáért nyúlt , és egy méter távolságot megtartva nézett rám jobban. – Aisa? – arcvonásai megváltoztak, mintha megkönnyebbült volna, bár fene tudja miért.
- Tudod a nevem ? Mily megtisztelő. – talán védekezésből vettem fel a flegma stílusomat,bár lehet jobban is jártam .
- A „tanárod vagyok” meg kellett tanulnom a neveteket. – mondta váll húzva. Miért éreztem azt egy pillanatra az előbb hogy ő is beszédstílus módot váltott? Hangjában erőltetett lekezelés volt.
- Szia! – észre sem vettem hogy Ryan elindult felénk, valahogy mintha eddig mindent kizártam volna a környezetemből csak őt nem. – Ki vagy? – kérdezte egy széles mosollyal . Tehát ő sem ismert fel, még pisis korunkból, hát persze . Nem is baj egy gonddal kevesebb.
- Ő itt … - kezdett bele Justin nagy sóhajjal de szavába vágtam .
- Nem lényeg! Mentem is! – jelentettem ki. Szerintem sokkot kaptak, mert mikor visszasétáltam az útról a járdára senki nem szólt utánam , vagy egyszerűen nem is akartak utánam szólni .
Az ember általában a levegőt kimérten veszi, mikor koncentrál valamire. Én pontosan így sétáltam végig az utcájukon egészen a sarokig, de utána a tüdőm úgy fájt mintha megmásztam volna a Mount Everestet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése