Az irigységem már akkor is megvolt. De talán ezért vonzott annyira, mert élvezte a zenét. De szerettem, azok után a bizonyos történtek után valahogy az irigység mellől eltűnt - e kettő összegyúrva nevezhetnénk imádatnak - de mostanra csak az irigység maradt. Lassan elengedtem legjobb barátomat.
- Megyünk órára? – kérdeztem hangsúlyomat és kedélyállapotomat mostanra rendezve.
- Persze. – mosolya kedves volt. – Csak én arra megyek! – háta mögé mutatott és elvigyorodott.
Néha teljesen úgy hinné az ember, hogy úgy néz rám, mint egy csodára, vagy egy imádott lányra, pedig nyitott titok, hogy semmi ilyen nincs köztünk . Csak egyszerűen ennyire hatással vagyunk egymásra. Megnyugtatjuk egymást.
- 5. óra után találkozunk a szekrényednél? – kérdeztem hátrálva.
- 5. óra után… - intett majd megfordult és elindult a kijárat felé, mivel a /B épületben lesz órája.
Nem gondolkoztam. Számoltam a lépteimet. Ezzel nyugtattam magam mivel nem tehettem be erre a pár méterre zenét a telefonomról, vagy az MP4-emről. Ilyenkor ez a megoldás marad.
Egy… Kettő…Három…Remélem nem igaz a pletyka…Négy…Öt… Hat… Nem fog idáig „lesüllyedni” , ebben biztos vagyok … Hét…Nyolc…Kilenc…
Felnéztem mikor a terem közelébe jártam, és nem hittem el hogy Rose ma sikeresen betalált az iskolába, hogy ma is megkeserítse az életemet ének órán. Komolyan mondom olyan jól megvoltam az iskolában . Biztosra vettem volna hogyha ő nem jár ide akkor senki nem keseríti meg az életemet, és minden rendben volna. Hál istennek előttem ment be a terembe de tudtam hogy nem kerülhetem el cinizmusát. Már megszoktam. Lehajtott fejjel léptem be a kedvenc órámra, aminek ez volt az egyik leg utáltabb pontja.
- Nézd már a szürke egeret. Nem talált otthon tiszta pólót! – hangos nevetés vett körül, együtt nevettek.
Az egész terem nevetett a kedvenc királynőjük nem éppen vicces viccén. Legalábbis számomra ne volt az. De nyeltem, lenyeltem minden egyes káromlását, amit felém intézett, általában, egy darabig. Azonban mikor el akartam menni mellette, hogy leüljek a helyemre felrakta a mellette lévő székre a lábát, hogy elvágja az utamat.
- Miért kötsz belém? – fogaim között szűrtem a szavakat.
- Ki kötött beléd?Aki akar. - válaszolt rögtön kérdésére- Itt mindenki tudja, hogy te csak egy kis pultos lány vagy. - nem volt értelme a válasznak, mindössze abban kapott fontos szerepet, hogy megalázzon.
- Okos válasz Rosy - becéztem gúnyosan. – Ebből látszik, hogy kívül szőke vagy, de belül viszont sötét. – egy”képletes” pofon. – Nem hittem volna, hogy ilyen hisztis leszel, hogyha nem kapod meg az esti adagod. – két pofon. – Vagy esetleg már más is mondta ma reggel hogy bele fejeltél az alapozós táskádba? – 3 pofon.
- Hogy merészeled? – a feje elvörösödött a dühtől. Az asztalra csapott majd felállni készült…
- De felkaptad a vizet Szöszke. Biztos hangulat ingadozás. Meg van a havi? – olyan nyugodtan ejtettem ki a szavaimat mintha nem hittem volna hogy nekem jön, pedig tudtam nagyon jól hogy képe lenne rá. Hazudnék ha azt mondanám nem készültem fel egy verekedésre ebben a pillanatban , de fogalmam sem volt hogy melyikünk kerülne ki belőle győztesen.
Néha teljesen úgy hinné az ember, hogy úgy néz rám, mint egy csodára, vagy egy imádott lányra, pedig nyitott titok, hogy semmi ilyen nincs köztünk . Csak egyszerűen ennyire hatással vagyunk egymásra. Megnyugtatjuk egymást.
- 5. óra után találkozunk a szekrényednél? – kérdeztem hátrálva.
- 5. óra után… - intett majd megfordult és elindult a kijárat felé, mivel a /B épületben lesz órája.
Nem gondolkoztam. Számoltam a lépteimet. Ezzel nyugtattam magam mivel nem tehettem be erre a pár méterre zenét a telefonomról, vagy az MP4-emről. Ilyenkor ez a megoldás marad.
Egy… Kettő…Három…Remélem nem igaz a pletyka…Négy…Öt… Hat… Nem fog idáig „lesüllyedni” , ebben biztos vagyok … Hét…Nyolc…Kilenc…
Felnéztem mikor a terem közelébe jártam, és nem hittem el hogy Rose ma sikeresen betalált az iskolába, hogy ma is megkeserítse az életemet ének órán. Komolyan mondom olyan jól megvoltam az iskolában . Biztosra vettem volna hogyha ő nem jár ide akkor senki nem keseríti meg az életemet, és minden rendben volna. Hál istennek előttem ment be a terembe de tudtam hogy nem kerülhetem el cinizmusát. Már megszoktam. Lehajtott fejjel léptem be a kedvenc órámra, aminek ez volt az egyik leg utáltabb pontja.
- Nézd már a szürke egeret. Nem talált otthon tiszta pólót! – hangos nevetés vett körül, együtt nevettek.
Az egész terem nevetett a kedvenc királynőjük nem éppen vicces viccén. Legalábbis számomra ne volt az. De nyeltem, lenyeltem minden egyes káromlását, amit felém intézett, általában, egy darabig. Azonban mikor el akartam menni mellette, hogy leüljek a helyemre felrakta a mellette lévő székre a lábát, hogy elvágja az utamat.
- Miért kötsz belém? – fogaim között szűrtem a szavakat.
- Ki kötött beléd?Aki akar. - válaszolt rögtön kérdésére- Itt mindenki tudja, hogy te csak egy kis pultos lány vagy. - nem volt értelme a válasznak, mindössze abban kapott fontos szerepet, hogy megalázzon.
- Okos válasz Rosy - becéztem gúnyosan. – Ebből látszik, hogy kívül szőke vagy, de belül viszont sötét. – egy”képletes” pofon. – Nem hittem volna, hogy ilyen hisztis leszel, hogyha nem kapod meg az esti adagod. – két pofon. – Vagy esetleg már más is mondta ma reggel hogy bele fejeltél az alapozós táskádba? – 3 pofon.
- Hogy merészeled? – a feje elvörösödött a dühtől. Az asztalra csapott majd felállni készült…
- De felkaptad a vizet Szöszke. Biztos hangulat ingadozás. Meg van a havi? – olyan nyugodtan ejtettem ki a szavaimat mintha nem hittem volna hogy nekem jön, pedig tudtam nagyon jól hogy képe lenne rá. Hazudnék ha azt mondanám nem készültem fel egy verekedésre ebben a pillanatban , de fogalmam sem volt hogy melyikünk kerülne ki belőle győztesen.
- Kérem üljenek le a helyükre! – tanárom mentő öv volt. De neki, mert ha én most neki megyek abban nincs kegyelem, biztos társára talált volna egy verekedésben, nem éppen volt türtőztetős a hangulatom. – Fontos mondanivalóm van az önök számára.
Harcias tekintetemet amit eddig rezzenéstelenül tartottam levettem róla és táskámat vállamon megigazítva elhaladtam mellette, de azért még a vállammal neki mentem vállának, jelezve ezzel hogy nem meghunyászkodtam. Hallottam ahogy utánam mordul majd hangosan levágódik székébe.
- Megtalálta mindenki a helyét?- kérdezte a tanár mikor pont leültem a helyemre. Elővettem az ének könyvemet a táskámból és magam elé tettem egy toll társaságában. –Akkor rendben.
- Tanár úr igazak a hírek hogy Justin Bieber az iskolánkban fog „tanítani” ? – az utolsó szót valahogy én is így fejeztem volna ki . Jessica – az egyik osztálytársam- hangjában is ott bujkál az a cinikus kétely, hogy nem éppen hisz a pletykáknak . De hogy azért volt e a kérdése cinikus mert nem hisz abban hogy Justin Bieber lenne az új ének tanár vagy abban nem hisz hogy „tanár” kifejezés lenne a megfelelő szó erre a kérdésre, abban már nem voltam biztos.
- Szeretnék tisztázni ezzel az üggyel valamit. – a tanárunk az ajtóhoz sétált. – Szeretném, ha a korotokhoz méltóan a helyeteken maradnátok. – Miért volt rossz érzésem mikor a tanár az ajtóhoz lépett és kinyitotta azt? Miért éreztem azt, hogy tudom ki fog belépni azon az ajtón? – Bejönnének kérem? – ekkor ismét megjelent az ismert néger hapsi és az egész ajtót eltakarva lépett be a terembe. Egy pillanatig csak egy kék suprát véltem felfedezni, majd elő bukkant ő is.
A teremben síri csend ült ki. Mindenki lélegzet visszafojtva várta meg míg teljesen bevonulnak a terembe, és a tanár becsukja mögöttük az ajtót. Aztán susmorogni kezdtek amiből zaj lett. Én voltam az egyetlen, aki leskelődés helyett inkább lejjebb csúsztam székemben és elbújtam a kihúzott hátak és nyújtogatott nyakak mögött.
- Gyerekek! – a tanár hangja feszült volt, pedig ő volt az egyik legnyugodtabb tanár az iskolában . – Csendet! – hangja kezdett ordibálásba átmenni mikor az osztály nem hallgatott el a felszólításra. – Azt mondtam, csendet! – Ekkor mindenkibe bele fagyott a szó. – Szeretném átadni a szót A megjelent úriembernek. – úgy éreztem tanárom kicsit túloz.
Magas volt és vékony , talán vékonyabb, mint emlékeztem , azon a homályos estén a lámpa fény biztos kövérítette. Reggeli nadrágja feketére cserélődött, és jele sem volt a foltnak. Fejemet lesütöttem, hogy biztosan ne szúrjon ki. Nem azért mert szégyelltem volna magam, hanem azért hogy biztos ne kelljen vele szóba állnom.
- Szerintem nem kell bemutatkoznom. – mekkora egy bunkó, beképzelt… - De azért megteszem. A nevem Justin és én leszek a korrepetitorotok a következő pár hónapban. – hangja unalmat tükrözött, messziről kihallatszott belőle. – Hetente nagyjából kétszer jut időm mindegyikőtökre, persze akik jelentkeztek az ének versenyre.
Velem ellentétben mikor a tanár osztogatta az új tanítás utáni órarendet - amit Mr.Bieber idejéhez igazítottak-eszem ágába sem volt odamenni a többiek kedvenc (új) tanárához. Elvettem az órarendet és az utam rögtön a titkársághoz vezetett. Egyetlen esélyem volt hogy ne kelljen vele találkoznom. Meg kellett győznöm az igazgató urat hogy a ” kötelező” tanórákat kihagyhassam.
Nem érdekelt hogy a lap összegyűrődik a kezemben ahogy nekidőlök az ajtónak és szinte betépem a titkárság bejáratát.
- Jó napot ! – köszöntem a titkárnőnek. – Az igazgató úrhoz jöttem. Belehet hozzá menni? – kicsit furcsán nézett rám de bólintott.
- Az irodájában van .- mutatott az ajtajára.
- Köszönöm! – mondtam és már kopogtam is az ajtón várva a visszajelzést.
Harcias tekintetemet amit eddig rezzenéstelenül tartottam levettem róla és táskámat vállamon megigazítva elhaladtam mellette, de azért még a vállammal neki mentem vállának, jelezve ezzel hogy nem meghunyászkodtam. Hallottam ahogy utánam mordul majd hangosan levágódik székébe.
- Megtalálta mindenki a helyét?- kérdezte a tanár mikor pont leültem a helyemre. Elővettem az ének könyvemet a táskámból és magam elé tettem egy toll társaságában. –Akkor rendben.
- Tanár úr igazak a hírek hogy Justin Bieber az iskolánkban fog „tanítani” ? – az utolsó szót valahogy én is így fejeztem volna ki . Jessica – az egyik osztálytársam- hangjában is ott bujkál az a cinikus kétely, hogy nem éppen hisz a pletykáknak . De hogy azért volt e a kérdése cinikus mert nem hisz abban hogy Justin Bieber lenne az új ének tanár vagy abban nem hisz hogy „tanár” kifejezés lenne a megfelelő szó erre a kérdésre, abban már nem voltam biztos.
- Szeretnék tisztázni ezzel az üggyel valamit. – a tanárunk az ajtóhoz sétált. – Szeretném, ha a korotokhoz méltóan a helyeteken maradnátok. – Miért volt rossz érzésem mikor a tanár az ajtóhoz lépett és kinyitotta azt? Miért éreztem azt, hogy tudom ki fog belépni azon az ajtón? – Bejönnének kérem? – ekkor ismét megjelent az ismert néger hapsi és az egész ajtót eltakarva lépett be a terembe. Egy pillanatig csak egy kék suprát véltem felfedezni, majd elő bukkant ő is.
A teremben síri csend ült ki. Mindenki lélegzet visszafojtva várta meg míg teljesen bevonulnak a terembe, és a tanár becsukja mögöttük az ajtót. Aztán susmorogni kezdtek amiből zaj lett. Én voltam az egyetlen, aki leskelődés helyett inkább lejjebb csúsztam székemben és elbújtam a kihúzott hátak és nyújtogatott nyakak mögött.
- Gyerekek! – a tanár hangja feszült volt, pedig ő volt az egyik legnyugodtabb tanár az iskolában . – Csendet! – hangja kezdett ordibálásba átmenni mikor az osztály nem hallgatott el a felszólításra. – Azt mondtam, csendet! – Ekkor mindenkibe bele fagyott a szó. – Szeretném átadni a szót A megjelent úriembernek. – úgy éreztem tanárom kicsit túloz.
Magas volt és vékony , talán vékonyabb, mint emlékeztem , azon a homályos estén a lámpa fény biztos kövérítette. Reggeli nadrágja feketére cserélődött, és jele sem volt a foltnak. Fejemet lesütöttem, hogy biztosan ne szúrjon ki. Nem azért mert szégyelltem volna magam, hanem azért hogy biztos ne kelljen vele szóba állnom.
- Szerintem nem kell bemutatkoznom. – mekkora egy bunkó, beképzelt… - De azért megteszem. A nevem Justin és én leszek a korrepetitorotok a következő pár hónapban. – hangja unalmat tükrözött, messziről kihallatszott belőle. – Hetente nagyjából kétszer jut időm mindegyikőtökre, persze akik jelentkeztek az ének versenyre.
Velem ellentétben mikor a tanár osztogatta az új tanítás utáni órarendet - amit Mr.Bieber idejéhez igazítottak-eszem ágába sem volt odamenni a többiek kedvenc (új) tanárához. Elvettem az órarendet és az utam rögtön a titkársághoz vezetett. Egyetlen esélyem volt hogy ne kelljen vele találkoznom. Meg kellett győznöm az igazgató urat hogy a ” kötelező” tanórákat kihagyhassam.
Nem érdekelt hogy a lap összegyűrődik a kezemben ahogy nekidőlök az ajtónak és szinte betépem a titkárság bejáratát.
- Jó napot ! – köszöntem a titkárnőnek. – Az igazgató úrhoz jöttem. Belehet hozzá menni? – kicsit furcsán nézett rám de bólintott.
- Az irodájában van .- mutatott az ajtajára.
- Köszönöm! – mondtam és már kopogtam is az ajtón várva a visszajelzést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése