Az elmúlt egy héten nagyon sokat gyakoroltunk Justinnal a szerda kivételével sikerült minden nap gyakoroltunk. Azok után, hogy felcsigázta a fantáziámat a világjárással komolyra vettem a figurát, de viszont ennek van egy másik oldala is. A dolog, ugyan is úgy vettem észre, kicsit ara is játszik, hogy együtt legyünk . Ami engem nem nagyon zavart. Egyre többet beszélgettünk és nevettünk össze, és mondhatni észre sem vettem, hogy telik az idő, hamar eljött a pénteki óra vége.
Természetesen Neki sietnie kellett, És jövő héten már nem is találkozunk . Azt mondta a hétvégén nagyon sok dolga lesz amit én nagyon sajnáltam. Ő már 10 perce lelépett, én pedig eddig a cuccaimat szedtem össze. El sem köszönt csak mondta, hogy rohannia kell . Jövő héten itt van a megyei vetélkedő ami alapján eldől hogy az iskolából ki mehet az országos versenyekre. Állítása szerint nagyon ügyes leszek és mindenképpen jól kerülők ki a versenyből. Csak én érzem azt, hogy ez az állítás nem konkrétan arra utal hogy én fogok nyerni?
Tudjátok mi a furcsa még? Az hogy a héten minden nap találtam az ajtónk előtt egy kék rózsát. Furcsa, hogy valaki aki a karkötőt is adta nekem, még mindig ajándékot hoz nekem. Eddig egyszer sem sikerült kifigyelnem, hogy ki az . Sokat gondolkoztam hogy vajon Justin lehet e az , de a végén mindig oda jutottam hogy biztos nem ő az .
A suli előtt, nem várt meglepetés várt. Brian állt ott nekidőlve a kocsijának. Lépteimet gyorsítottam hogy hamarabb oda érjek elé. Mostanában elég keveset voltunk együtt, és arcán talán pont ezért ült ott a boldogtalan mosoly.
- Szia szépfiú! – nem tudom miért köszöntem neki így, talán azt hittem ha kicsit poénra veszem akkor jobb lesz.
- Szia! Gondoltam meglátogatlak. – tudtam hogy nem haragszik, egyszerűen csak hiányzom neki. És én bunkó teljesen elhanyagoltam a legjobb barátomat egész héten .
- Brian, bocsi de a verseny… - kezdtem bele.
- Ne foglalkozz vele! – intett le. – Elviszlek dolgozni addig is legalább dumálunk .
Nagyot nyelve bólintottam . Lelkiismeret furdalásom volt. Most esett le igazán hogy mindenkit elhanyagoltam az elmúlt egy héten , anyuval sem találkoztam lassan egy hete, mindig olyan későn mentem haza a suliból . Legutoljára vasárnap fürdettem meg hugit is, pedig kedden és csütörtökön mindig én fürdetem meg a SpongeBob bután . Teljesen elrontotta a kedvemet minden gondolat, és ezek pár röpke pillanat alatt zajlottak le a fejemben míg beültem Brian kocsijába.
- Hogy telt a heted? – kérdezett rá végül mikor elindultunk mintha mi sem történt volna.
- Nagyon sajnálom! – mondtam komolyan. Hogyan hanyagolhattam el a barátaimat Justin miatt?
- Aisa! Nincsen semmi baj. – szólt rám, vagy inkább nyugtatott. – Inkább meséld el nekem hogy, hogy állsz az énekversennyel. – tudhattam volna hogy nem fogja nagy dobra verni azt hogy mennyire fáj neki , és jobbnak láttam hogyha én is átlépek fölötte, mert nem akarom még jobban bántani azzal hogy sajnáltatom magamat.
- Elég jól megy! Jövő héten meg már csak pihenés van, hagyni kell, hogy had üljön le ez az egész.
- Elmehetek majd a válogatóra? – mikor rá néztem arcán vigyor terült el, de figyelte az utat.
- Még szép! Az első sorból kell hogy nézd! – mondtam neki kitágított szemekkel. Megvártam míg rám néz amit meg is tette egy pillanat múlva.
- Szeretlek én Őrült Aisám! – mondta kuncogva. Furcsa hogy azt mondta szeretlek. Mindig azt mondja Imádlak, vagy csak azt taglalja hogy milyen hülye vagyok. Ennyire megbántottam volna? Nem akartam őt hanyagolni . Remélem nem hiszi azt, hogy már nem vagyunk barátok . De igen is barátok vagyunk. Ő a legjobb barátom .
- Én is Szeretlek téged te majom! – tudnia kellett, hogy ezalatt a hét alatt egyáltalán nem veszített el.
Nem tudom miért, de csend állt be a kocsiban köztünk. És mint már sokszor említettem engem nagyon idegesített, ha valaki mellettem csendben maradt. Valószínűleg be kéne pótolnunk ezt a hetet, és volt is egy ötletem hogy kéne.
- Mit szólnál ha együtt töltenénk a hétvégét? – kérdeztem bátran
- Benne vagyok! – éreztem hogy sokkal jobb lett az kedve is az ötletemtől.
- Mikor jössz? – kérdeztem, majd már le is parkolt munkahelyem előtt.
- 9 re ott vagyok holnap. Kialszom magamat. – fejével úgy csinált mint egy galamb.
- Menő vagy! – kacsintottam rá, és nyitottam is a kocsiajtót. – Akkor holnap várlak! – és választ nem várva bevágtam mögötte az ajtót. Most hogy láttam jobb kedve van nekem is az lett.
***
- Anyaaaaa! Megjöttem! – lelkesen léptem be az ajtón, munka után.
- Aisaaaaaaaaa! – húgom meg sem várta, hogy belépjek.
- Szia Noa! – felkaptam az ölembe és szorosan magamhoz húztam. Kicsi kezeit összefonta nyakam körül, de persze kedvenc plüss jegesmedvéjét le sem tette.Amit nem értettem hogy miért van rajta sapka , de nem érdekelt különösképpen – Pancsiztál már? – ruhájából ítélve még nem , de azért megkérdeztem tőle.
- Nem. Fürdesz velem ? – tudtam hogy ez alatt azt érti hogy üljek a kád szélére és alakítsam ki a sárga kacsája legjobb szerepét, ő meg leharcolja SpongeBobbal a gonosz kacsát aki a víz felszínéről beárnyékolja Bikinifeneket. Hát igen, valljuk be Olivér mikor kitalálta akkor … inkább hagyjuk.
- Mehetünk is!- hajoltam tőle el és becsuktam a bejárati ajtót, miközben fogtam hogy le ne essen és kibújtam a cipőmből .
- Jó estét! Hogyhogy nincs ma énekpróba? – anya jelent meg az előszobában, várható volt.
- Majd mesélek ! – mondtam neki hihetetlen nagy mosollyal. – De előbb… - néztem rá kishúgomra komolyan. – Megfürdetem ezt a kis, piszkos lányt. – meg pöcköltem az orrát.
- Ami azt illeti vendéged van.- mondta vigyorogva és ekkor Justin lépette lő a háta mögül .
- Mit keresel itt? – hangom nem volt bunkó, inkább csak örültem meglepetésének .
- Játszott velem! Azt mondta fürdik velem… - itt Justinra néztem ő meg csak jófiúsan megrántotta vállát, és mosolygott édes húgomon. – De én mondtam hogy megvárlak ma téged!
- Tényleg? – néztem rá vissza, mosolyogva. Imádom Noát. Ő meg csak hevesen bólogatni kezdett ahelyett hogy kinyitotta volna száját. – Akkor menjünk is! – majd Justinnak „egy percet” mutatva jeleztem hogy nem sokára jövök.
***
Miután Noa 11 körül elaludt sikerült halkan kiosonnom szobájából. Lámpáját leoltattam és az ajtót gondosan bezártam. Utam rögtön a konyha felé vezetett. Halk susmogást hallottam a konyhából, de nem volt szándékomban hallgatózni. Azt biztosra hallottam hogy ott van Anya, nevelőapám, és Olivér is. Természetesen Justin sem ment el azóta. Mikor beléptem a konyhába meglepetten nézett rám mindenki majd anya legyezni kezdett a kezével hogy üljek le mellé.
- Gyere ülj le egy kicsit. Aztán mehettek. - anya Justinra nézett egy pillanatra majd vissza rám. Ez bűzlik nekem .
- Justin mondta, hogy milyen jól megy az éneklés. – Olivér lelkesen ölelt meg a mellettem ülő székről. – Az első sorból fogunk hallgatni.
- Mit fogsz énekelni Kicsikém? – kérdezte anya miután Olivér elengedte a nyakamat és végre kaptam levegőt .
- Maradjon titok. – mosolyogtam a féltő édesanyámra.
- A lényeg, hogy ott leszünk. – bólogatott nevelő apám .
- És hová mehetünk ? – kérdeztem anyutól majd Justinra pillantottam aki nagyban vigyorgott kérdésemen.
- Meglepetés! – válaszolt Anyu helyett Justin.
- És meddig maradunk, mert holnap korán kéne kelnem. – Mondtam keserűen. Már így is késő van. És holnap reggelre mikor Brian jön, és nem alszom ki magam, elég nyűgös leszek.
- Ne kérdezősködj annyit! Csak menj! – noszogatott Olivér.
Éreztétek már azt hogy kettészakadtok? Mert én most pont ezt érzem . Akarok is menni , de nem is. Azért akarok mert Justinnal lenni nem is olyan rossz mint ahogy azt egy hónappal ezelőtt hittem, és nem akarok menni mert rossz érzésem volt amiatt hogy nem voltam itthon eleget a héten.
- Én elengedlek! – mondta anya is engem noszogatva.
- De még le sem fürödtem! – talán kifogást kerestem.
- Majd ha hazajössz lefürdesz. - mondta Justin is aki ebben a pillanatban beállt a biztatás körébe.
- Rendben. Menjünk! – adtam be végül a derekamat.
Nem törődtem vele, hogy hová megyünk pedig biztosra veszem hogy mindenki aki az asztalnál ült az tudta hogy hová is megyek Justinnal , és itt számomra a „Justionnal”-on van a lényeg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése