6.fejezet ' Azt mondod, használjam ki?'

- Tessék! – halk, tompa engedélyt kaptam a belépésre. Nem kellett kétszer mondani már be is nyitottam.

- Jó napot tanár úr! Fontos dolgot szeretnék megbeszélni önnel. – a székében ült és érdeklődve figyelt.

- Mondjad csak! Mi a probléma? – érdeklődött és előre dőlt asztalán. – Foglalj csak helyet! – az előtte lévő székre pillantott én pedig engedelmesen leültem vele szembe és úgy kezdtem mondandómba.

- Nem szeretnék járni a külön órákra. – egyszerűen mondtam, mintha mi sem lenne természetesebb.

- Sajnálom, de a külön órák kötelezőek, főleg hogyha vállaltad iskolánk nevének híresztelését. - úgy válaszolt mint aki ellent mondást nem tűr, gondoltam hogy ez lesz.

- Ígérem, hogy tisztességesen fogok készülni a versenyre! – tudtam, hogy ez ide nagyon kevés most. Előkaptam a táskámból az újonnan kapott „órarendemet” és letettem elé az asztalra. Meglepődve figyelte cselekedetemet. – A héten minimum 2 órám van vele. Megesküszöm, hogy én ennél sokkal, de sokkal többet fogok gyakorolni. Ne haragudjon meg, de nekem nincs szükségem egy felkapott sztárocskára. – talán kicsit nyersebben fogalmaztam a kelleténél de valahogy most nem érdekelt.

- Aisa, szerintem te sem vagy kivétel a többi tanuló közül. – hátradől a székében . – És amúgy is mi a problémád Justinnal? Hisz korod béli. – felvont szemöldökkel várta a válaszom .

- Tanár úr én csak arra kérném, hogy azokat az órákat amit a gyakorlással töltök hagy töltsem egyedül . – Hangom talán kétségbe esetten is könyörgött ezért korrigáltam . – Szerintem sokkal többet tudnék javítani a tudásomon egy idősebb tapasztalt tanárral, de arra nincs szükségem hogy egy velem egykorú csak elvonja a figyelmemet.

- Önnek talán imponál Mr. Bieber? – hangja hivatalossá vált, és szó ami szó, régi sebet téptek fel szavai. Emellett pedig valahol sértésnek vettem .

- Nem! – kötöttem le határozottan és tettem pontot a téma végére. – Mr. Bieber nem imponál engem, maximum pályaképileg, ha lenne olyan szerencsém, hogy eljutok a nemzetközi versenyre. – még véletlenül sem akartam hogy ezt a témát folytassuk, én csak egyszerűen … igen… ki akartam bújni a vele való találkozás alól.

- Akkor viszont nem értem hogyan vonhatná el a figyelmét. – teli találat, süllyedt. – Szerintem Justin minden tanulónknak tud mutatni újat és jó hatással lesz önökre. – elvesztettem a csatát. De talán bepróbálkozhatok a háborúval vagy az ellenfélnek túl nagy a védelmi ereje az enyémhez képest.

- Semmi esély arra hogy … - kezdtem bele.

- Aisa, Te felvettél egy plusz tárgyat kötelezettségekkel, ez olyan mint egy rendes tanítási óra. És ahogy elnézem még nem is megterhelő az új óráid száma- mutatott a lapra- arról nem is beszélve, hogy nincs lyukas órád az órák között. Így is kedvező helyen vagy. – ennyi volt. Ezzel most ő zárta le a témát. Nagy levegőt vettem és a lapomat elvéve az asztalról táskámba csúsztattam .

***

- Tehát igazak a hírek . – Brian nem éppen jól titkolta, hogy ő jobban be van zsongva ettől az egésztől mint én .

- Nézz ide! – tartottam a sebváltó fölé azt a nyavalyás papírt, és ráböktem. A lap már inkább nézett ki WC papírnak, mint órarendnek – Holnap van vele az első órám 4. óra után pedig ez az egyetlen tetves nap, amikor csak ilyen kevés óránk van! – azt hittem felrobbanok.

- Ne fogd már fel ilyen negatívan! – mondta mosolyogva – Nézd a pozitív oldalát! Nézd azt, hogy egy tapasztalt énekes van a közeledben, és elleshetsz tőle…

- Valahogy nem tudom a pozitív oldalát nézni a dolgoknak. – helyesbítettem. – Vagyis ennek a dolognak. – elhúztam a számat és ismét visszagyűrtem a lapot táskám aljára.

- Senki nem kérte, hogy beszélgess vele Aisa. – Brian hangjában véltem felfedezni egy ki sunyiságot.

- És azt mégis hogy csináljam, ha vele lesz órám? Bocs! Nem is! Ő a tanárom! – csaptam térdeimre és fejemet rázva kilestem az ablakon, Reflexszerű mozdulat volt.

- Félre érted. – kuncogott fel. – Légy vele teljesen közönyös, de viszont fogadd meg a tanácsait és less el tőle dolgokat. – nézett rám egy pillanatra mikor visszafordultam érdeklődve felé.

- Azt mondod, használjam ki? – kérdeztem képletesen, bár ez félreérthető volt, de mind ketten tudtuk, hogy hogyan is értem.

- Ő a tanárod! Nem használod ki! Miért használnád ki?! – tette fel a költői kérdést. – És azt senki nem mondta, hogy jópofáznod vagy érzelgőskönöd kéne vele. – mondta komolyan, és ráébresztőn. Nem tudtam reagálni arra amit mondott mert teljesen igaza van . – Lelkizni itt vagyok én! – vigyorodott le hatalmasan és leparkolt a házunk előtt.

- Vigyázol magadra hazafelé lelkizőcském? – kérdeztem a kocsiból kiszállva, persze a vigyort nem tudtam letörölni az arcomról .

- Szerintem alap! – kacsintott. - Ha te is szépségem! – ezen kicsit meglepődtem, de elengedtem a fülem mellett. Biztos csak jó kedve van.

- Még szép! Te matcho! Remélem anyukáddal minden okés lesz. – mondtam neki a végét már komolyabban.

- Csak megfázott és el kell vinni orvoshoz. - legyintett le majd intett . – Halnap találkozunk a suliban!

- Rendben! – becsaptam a kocsi ajtót és ezzel hagytam had induljon útjára.

Esetlenül estem be az ajtón, és rúgtam le magamról lábbelimet. Valahogy nem voltam éhes, ezért rögtön a szobámat céloztam meg. Az őszintét megvallva lassan jönnek a félévi dolgozatok és én még nem nagyon tanultam rájuk semmit , habár az órákon nagyon is figyelek. Illenék neki állni. Ebből következtetve gondolom magától értetődik hogy le kéne ülni tanulni , amit nagy nehezen , mint minden iskolás meg is tettem és a délután nagy részét azzal töltöttem .