Drága testőröm soha nem hagyott nyugodni. És ha megnyugvásról volt szó, akkor a korai kelést is bele kell érteni. A „dühöm” ami már reggeli rutin , hamar elszáll. Mivel ismerem a kötelességem.
- Kelek már! – szavaim még a párnából is biztos tisztán érthetőek voltak , de ha mégsem akkor is ismerte már ő is a járást.
- Rendben, mert tudod, hogy Ryan harapni fog, ha nem készülsz el egy órán belül. – Valahogy most nem zaklatott fel az a tudat, hogy sietnem kéne. Sőt pontosítok fél órám van elkészülni , mondjuk ez egyáltalán nem kihívás mivel csak az edzőteremig kéne eljutni .
- Mindjárt kész vagyok. – kitakarództam és elindultam a fürdőszoba keresésére.
Az erős fényre hunyorítanom kellett. Ez már hetek óta így megy. Felkelek edzés, majd Jenn, és végül egy kétszemélyes táncpróba. Az első héten nagyon lelkes voltam, de mostanra már inkább megterhelő az 5 órás kelés. Annyiban változott ez az egész mostanra még, hogy a tegnap esti álmom szokatlan volt. És felkavaró.
Igen felkavartnak éreztem magamat, mert tudtam jól, hogy mi okozta az álmomat, de még a hideg víz sem tudta kiverni fejemből az álomban újra megfogant múltamat. Olyan valósághű volt, szinte újra átéltem az egészet. Útálom mikor ilyen álmaim vannak, de ez most különösképpen bezavart, persze nem a tevékenységemben, hanem inkább lelkiekben.
Hamar összeszedtem magamat. Kikaptam a bőröndömből tisztán mosott kedvenc edzőnadrágomat és trikómat. Cipőt húztam felfogtam a hajamat, és mikor készlettem egy törölközővel a kezemben indultam meg lakosztályom kijárata felé. Már senki nem volt itt. Hiányoztak az otthoniak is de eléggé összeszoktam a mostani „haverokkal” már ha lehet őket azoknak nevezni. Egyenlőre jól elvagyok velük, de tudom hogy mind csak érdek… de csak egyenlőre. Hiszen valamit csak láthatnak bennem, ha velem dolgoznak, vagy nem?
Bezártam az ajtómat, majd zsebre csúsztattam a kis kártyát, és a következő mozdulattal felhúztam zsebem zipzárját is. Hál istennek nem kellett a liftre várjak, csak beszálltam a hideg és idegen, csupa tükör dobozba és megnyomtam a földszint gombot.
Hogy mit kell tudni most rólam? Talán csak annyit, hogy énekes lettem, és világkörüli turnéra indulok, persze most még csak mint előénekes. Az énekverseny után Ryan – managerem- nagy munkálatokba kezdett, velem –a felfedezettjével. Leszerződtettek az Island Records- nál. Azt mondják, hogy én vagyok ifjabb Beyonce, bár ebben azért van némi ellenvetésem, és valljuk be fejlődnöm is kell addig. Valahol sokszor megkérdezem a rám fent vigyázó angyaloktól, hogy hogyan is jutottam el idáig, aztán belegondolok néha, hogy ez az egész talán csak egy embernek köszönhető, de mindig elvetem az ötletet, és a gondolatot is. Nem akarok rágondolni. És próbálom magamat ezzel bíztatni, hogy igenis van annyi tehetségem, hogy magam jutottam el idáig, nem pedig az ő sajnálatából.
Mikor a lift felcsendült, fejemet felkapva indultam meg kifelé. A portás lány bólintott nekem köszönés képpen, szélesen mosolygott. Tudtam nagyon jól, hogy nem kedvességből és nem is azért köszön nekem, mert olyan baromi híres lennék, hanem azért mert 2 nap múlva társul hozzám egy még híresebb „lányok álom pasija” akinek konkrétan az előénekese leszek. A hír hamar elterjedt. A turné állomások, az elsőtől az utolsóig megvannak, bármelyik rajongói oldalon megtalálható. De még soha nem volt időm leüli hogy megnézem hová is megyek pontosan. Az elmúlt napokban örültem, hogyha 5 perc szusszanásom volt.
Kim már ott várt engem az előtérben. A mosolya neki még mindig letörölhetetlen. Ő önt belém minden nap némi erőt. Mondjuk most már kezdek úgy ahogy feltöltődni mivel tudom hogy nemsokára beérik az elmúlt 3 hét. Mikor elé értem ő csak megölelt.
- Jó reggelt csillagom! – Elengedett majd a kijárat felé mutatott. – Menjünk is! Késésben vagyunk. - Még ha nem is volt igaz akkor is már rutinos mondattá vált.
- Neked is jó reggelt! Indulhatunk. - felvettem tempóját és hamar be is ültem a kocsiba, ami előtt Nina már várt minket. Természetesen ő ült be az anyósülésre. Én pedig személyi edzőmmel hátrakényszerültem.
- Még mindig durcis vagy? – kérdezte kedvesen a néger hölgy az anyósülésről, miközben kissé hátrafordult.
- Nem vagyok durcis egyetlen védelmezőm. – mosolyogtam rá , elég jól megértjük azért egymást, őt sokszor érdekli az is hogy, hogy viselem ezt a hirtelen változást lelkileg. – Csak rosszat álmodtam. – mondtam miközben telefonomat kerestem elő zsebemből.
- Ryan délutánra már itt lesz! Meglepetése van számodra. –olyan lelkes volt mint egy kislány, de ezen csak jót mosolyogtam.
- Te jobban izgulsz mint ő ? – kérdezte Kim egy hatalmas vigyorral és megütögette Nina vállát.
- Nem hiszem ! Csak már várom az arcán megjelenő érzelmet és sokkot. – mondta és előre fordult.
- Naaaaaa! Ez nem ér. – mondtam és középre ültem hátul. Előre hajoltam a két ülés között majd testőrömre szegeztem tekintetemet. - Mond el mi az! Te miért tudod? – tetettem a durcit de érdeklődésem attól még nem fagyott alább.
***
- Mára végeztünk ? – kérdeztem kifulladva. A mai edzés különösen nehéznek tűnt miután a gondolataim teljesen máshol jártak .
- Nem tudom mit vagy úgy oda ! – nevetett fel drága edzőm. – A koncert után ezek az edzések meg sem fognak kottyanni! – Csapott combjaimra mire még egy felülést csináltam, és gyors mozdulatokkal dörzsölni kezdtem a pontot ahol égett.
- Aúú! – néztem rá morcosan mire megint csak nevetett és elindult a vize felé. Én is sajátomért nyúltam és nagyokat kortyoltam mentes vizemből.
- Ügyes voltál ma. – mondta és kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni a szivacsról.
- Köszönöm! – mondtam két korty között. A lábaim zsibbadtak az izomláztól , de a napnak még nincs vége . A faliórára néztem és tudtam, hogy már visszafelé irányba kéne legyek a szállodába Jenn mama énekórájára. – De most megyek is, mert így is leveszik a fejemet! – nagy sóhaj majd megindultam, de valaki elkapta a karom.
- Ne menj sehova! – visszanéztem Kimre aki a kijárat felé mutatott. – Ma itt énekeltek. – Jann mama már ott várt az ajtóban, intett egyet majd elindult felém. Nem értettem a dolgokat. Miért próbálnánk itt? Körbenéztem a terembe és sehol senki.
- Jó reggelt Jann! – köszöntem neki illedelmesen , hiszen már az 50 et taposta, de mégis megegyeztünk hogy tegezem, amibe már elég jól belejöttem.
- Szia! – mosolyodott el. - Ma futunk egy kicsit. – vigyora szélesebb volt, mint Nináé.
- Fél órája futottam! Ez komoly? – tekintetemet ide-oda kapkodtam Edzőmről énektanáromat, de semmi változás. Határozott túlerő. Értelme sem lenne ellenkezni. Nagy bólogatásuk láttán talpam alatt már most érzetem a futógépet.
- Na gyere te sztárjelölt! – Nina odavezetett a futópadhoz én pedig szó nélkül felálltam rá. Jenn mama pedig a futógép előtt megállva felhívta magára figyelmemet. – Lassan kezdünk jó? Egy lassú sétával. – odakaptam tekintetemet. És láttam, hogy épp csak 2-esre teszi a gépet.
- Mit csinálunk ma pontosan? – kérdeztem Jennre visszatekintve.
- A hangokkal nincs baj, a dalokat tudod, tehát most próbára teszlek. Arra vagyok kíváncsi, hogy a sok ugrabugra között is képes leszel e pénteken énekelni. – talán mintha kicsit ő is elgondolkozott volna, mert most én is elgondolkoztam ezen. Ugyan táncon szoktam énekelni, de a hangos zenétől sosem hallom, hogy hogyan. Bólintottam.
- Mivel kezdünk? – kérdeztem vigyorogva. Kihívást láttam a dologban, és emellett ott lapolt egy kis megfelelési kényszer is.
- Egyenlőre vegyük feljebb a tempót, mert ha minden igaz akkor már a színpadra is rohannod kell majd, legújabb tudomásaim szerint, mivel az öltöződ elég messze lesz a színpadtól. – bólintottam.
- Mehet feljebb? – kérdezte Nina , bár teljesen feleslegesen, mert már is 6-osra nyomta a futópad gyorsaságát a 10-esből. Szaporázva lépteimet, koncentrálni kezdtem.
- Ne koncentrálj ennyire, mert a színpadon is állandó mosolygásnak leszel kitéve. – szinte rám parancsolt az előttem egy helyben álló hölgy. Rám, aki vele ellentétben szaporázta egyszerre lépteit és levegővételét is.
Nagyjából 10 percig kocogtam ebbe a tempóba, még nem izzadtam, mert odafigyeltem levegővételemre is és arra is, hogy egyenletesen vegyem a levegőt, de lehet hogy csak a konditerem légkondicionálója segített be nekem kicsit.
- Akkor most énekeld az első számot. – kért kedvesen énektanárom. Felkaptam rá fejemet és csodálkozva néztem. Egyenletes levegő vételem máris sokkal kuszább lett. Mintha nem lett volna elég oxigénem.
- Most? – hangom feljebb csúszott egy oktávval.
- Igen most! – szólt rám Nina
- Nem vehetnénk 4-esre azt a számot? – kérdeztem kiskutya szemekkel.
- Nem! – szögezte le Jann. – Kezd el. – szólt rám kedvesen.
Éneklésre nyitottam számat, és megkezdődött énekóráim egyik legkeményebbike.
***
Miután tánctanárommal átvettük a színpadcserés koreográfiát, amit a „fősztárral” fogok táncolni mikor, felhívom a színpadra, este 9-re „ haza” is értem. Ryan lemondta a találkozót, „Még dolgom van!” címszóval tehát most viszonylag időben le is feküdhetek . Bevallóm elég nagy volt ez a lakosztály kettőnknek, mármint Ninának meg nekem. Ha nem lennék ilyen fáradt napról napra, akkor biztos vagyok benne, hogy csak forgolódnék a nagy francia ágyba. De jelen pillanatban a fürdés után semmi másra nem tudtam gondolni csak a nagy , puha, barna, finom tapintású franciaágyra.
Lassan beleültem, magamra húztam a takarót majd elterültem a közepén, ahogy az elmúlt 3 napban is tettem mióta New York –ba vagyunk. Csak azt nem értettem igazán, hogy minek jövünk ide 5 nappal a turné előtt egy sajtókonferencia miatt. Még ha láthatnám is a várost, de nem , én csak a kocsit látom , és az edzőtermeket, na meg ugye a szálloda zongora termét. De igazából az első 2 nap után már nem ezen gondolkozom. Most jobban lekötötte figyelmemet az, hogy a múlt éjszaka vajon miért álmodtam vissza a múltamat.
Kételyeim voltak az elalvással kapcsolatban, mert nem tudtam mi vár rám, de fáradtságom, izomfájdalmaim, és végtagjaim elnehezedése, egy percet se hagyott továbbgondolkozni még a ma történteken sem. Már csak arra emlékszem félálomból, hogy valaki bejön és leoltja az éjjeli szekrényen pihenő kislámpát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése