A kis koncert hamar megvolt. Most viszont ténylegesen elkezdődik minden. És tényleg egy légkörben kell lennem Justinnal. A szívem hevesen kezd verni, ha erre gondolok, akarom is meg nem is. De hál’ istennek legközelebb csak L.A.-ben látom majd, mert fotózásra indult. Addig is, rám fér egy jó nagy alvás, hogy holnap az első nagy koncertemen a legjobb formámat tudjam majd hozni.
- Szia Jhon! -köszöntem a buszsofőrünknek .
- Szia Aisha! A többiek ? – kérdezett vissza kedvesen .
- Mindjárt jönnek. - mosolyogva a hátam mögé mutattam ahol éppen Ryan, Kim , És Trish a gitárosom csatlakoztak hozzánk.
Rögtön megtámadtam volna a hálófülkémet. Aludni volt kedvem. Aludni holnap reggelig. Bevallom a szervezetem még nem szokta meg ezt a nagy hajtást, pedig soha életemben nem voltam az a lustálkodós fajta. De hiányzik is már a kis kávézó, de főleg Drin. Nagyon rég nem voltam már bent. Ha tehetném még most is reflexből elindulnék minden pénteken …
- Büszke vagyok rád Aisha! – Rian hangja elégedett volt.
- Ennek örülök. –fordultam meg feléjük, de kár volt mert Ryan leintett hogy üljek le a kanapéra.
- Megbeszéljük mi lesz, ha L.A. be értünk . – jelentette ki majd lehuppant mellém.
- Nem lehetne mondjuk pár óra múlva? Arra gondoltam, hogy ledőlök kicsit, mert tudod ez az ugrabugra elég fárasztó és…
- Nem! – fogott le vállamnál mikor már álltam volna fel. – 10 perc alatt elhadarom. Úgy jó? De holnapra már elfelejtem . – persze és én ezt most vegyem is be.
- Rendben, legyen! Amúgy sincs választásom… - Hátradőltem a kanapén és vártam .
- Ez így igaz. –vigyorodott el, mire csúnyán néztem rá így inkább belefogott a lényegbe. – Egész este utazunk, így lesz időd aludni – kicsit sem volt megjegyzés- Reggel 6 kor megérkezünk, és akkor adsz egy rádiós interjút a „Reggeli kávé mellé máshol nem is talál jobb pletykákat” – műsorba. Utána elfoglaljuk a szállodát, átöltözhetsz meg lepakolhatsz és go stadion. – mintha befejezte volna, de úgy éreztem mintha még lenne mondani valója.
- Még valami? Vagy mehetek aludni? – kérdeztem elővéve a boci szemeimet. Mire nagyot sóhajtott.
- Mehetsz aludni. Holnap jön Brian. – Nem hittem a fülemnek. – Na meg az egész család kíváncsi az első nagy koncertedre. – Szívem hevesen kezdett verni. Meg kellett kérdezzem.
- Brian idejön ? – lassan és érthetően mondtam ki ezt a két szót.
- Igen. De te nem akartál aludni? – kérdezett vissza. Miért is ne? Ez Ryan. Nem fogom megadni neki az örömöt, hogy láthassa ezzel csak húzza az agyamat.
- Mikor jönnek? – kérdeztem felállva a kanapéról.
- Holnap a koncert előtt, a szállodában találkozunk velük. – Tudta, hogy hiányoznak. Éppen valamelyik nap panaszkodtam el neki hogy de jó is lenne most egy pár napra hazamenni .
- De jó! – arcomra széles mosoly húzódott. Nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak, és nagy lendülettel megöleltem. - Köszönöm!
- Szívesen! De elengednél, mert alig kapok levegőt. – tényleg olyan erősen szorítottam volna hogy nem kap levegőt? Lényegtelen, mert elengedtem, hátraléptem tőle és elindultam a „szobám felé”.
***
Egyenlőre semmi teendőm nincs a stadionba . És persze szétunom az agyamat is , mivel Anyuék gépe késik és majd csak estére érnek ide a koncertre. Nagyon remélem, hogy addig hamar eltelik az idő. Eddig bejártam az egész stadiont. lassan 2 órája kóborolok itt egymagamban , mivel Ryan szerint „csak láb alatt vagyok” Ahogy elnéztem a színpad kezdett összeállni . Már nagyban szerelnék rá fel a nagy hintákat, amikre igazából még semmi szükség mivel nincs kész hozzá a koreográfia, de mivel nem akarják hogy elkavarodjanak a kellékeke, felszerelték őket.
Leültem az egyik piros borítású székbe , és azon tűnődtem , vajon Brian és anyáék jól vannak e. Hiányzanak, és már túlságosan beleéltem magamat a szállodai találkozásba. Ezek helyett most itt unatkozom. Ahogy felnéztem a stadion plafonjára, a csillagok jutottak eszembe. Ugyan így néztem fel a csillagokra a házunk előtti fának támaszkodva. Miután vége lett a versenynek és Ryan ajánlatán kezdtem el gondolkozni mikor valaki megzavart.
*Emlék*
Talán akkor sem lennék képes bemenni most a házba, ha jéggé fagynék. Márpedig fázom. A pulóver amit egy órával ezelőtt anya hozott ki már semmit nem ért. Velem együtt merevedett ki a hűvöstől. Pedig napközben igen-igen meleg volt.
Úgy éreztem mindent elveszítettem, pedig én is tudtam, hogy mindenem megvolt, amire igazán szükségem volt. Csak a szerelem, és a boldogság hiányzott az életemből, na meg a barátok. És amint A bárátokra gondoltam, valaki megállt mellettem. Nem is valaki , hanem tudtam hogy ki az. Csak kicsit késve. De mit is számít?? …
- Majd legközelebb sikerül. Mindenki tudja hogy Rose lefizette a tanárokat, és a bírákat. – úgy tett mintha ott lett volna. Úgy tett mintha foglakozna velem, pedig ma délután bebizonyította, hogy ez cseppet sím így van . Miért most keres? Nem most kéne!
- Mit akarsz Brian? Miét vagy itt?- nem néztem rá csak éreztem hogy a közelemben áll és az zavar. a barát nem hagyja el szó nélkül az egyik pillanatról a másikra azt akit fontosnak talál.
- Ugyan nem hallottam a dalodat de… - kezdett bele, de a nagy lendülettel, ahogy felé fordultam belé fojtottam a szót. Azonban én is hezitáltam, mert most valahogy más volt. Nem volt rajta színes gatya, csak az a régi kopott farmer, de még pont jó volt rá és a kék kockás inge alatta egy fehér pólóval. Füléből kivette a fülbevalókat és haja is rövidebb volt, elöl felállítva. arcformája sokkal férfiasabb volt, de talán azért mert meghagyott egy kis borostát. Még sosem láttam így , talán most … férfiasabb.
- Most miért játszod meg a jó barátot?- szemeimet összehúzva mértem végig látványosa.
- De hisz barátok vagyunk…- itt kicsit hezitált majd mikor találkozott megvető pillantásommal a mondandóját máris máshogy fejezte be. -… vagy nem. – inkább volt kijelentés mint kérdés. Arcán furcsa vonások jelentek meg. olyanok amiket még nem láttam rajta. mintha kiábrándult volna egy pillanatra.
- Jól mondod most már nem.- ellöktem magamat a fától és hátat fordítva nki elindultam a házunk bejárata felé, de a kezem után kapott.
- Nekem mindig is sokat jelentettél.- Maga felé fordított, határozottan, de utána elengedte kezemet. Ez most nagyon nem hatott meg. Úgy éreztem cserbenhagytak.
- Ezt magyarázd az új barátnődnek. –talán kicsit számon kérő voltam, jogtalanul, de jogos volt, hogy haragszom rá. Mégis rosszul éreztem magamat.
- Kinek?- Felhúzott szemöldökkel várta a válaszom. Arca megváltozott, teljesen más volt, Vonásai keményebbek markánsabbak lettek.
- Hát Amandát, vagy Anitát vagy kit… ? – félrebillentettem fejemet majd keresztbe fontam karjaimat magam előptt és választ várva emelgetni kezdtem a lábamat és másodperces ütemet adtam vele. Elvigyorodott egy olyan 10 másodperc után.Nem úgy látszott mintha tetten értem volna , hanem mintha megvilágosodott volna.
- De hát ő az unoka testvérem . Látogatóban van itt Stratfordban. – fogait megvillantva lépett hozzám közeledd de én csak hátrébb léptem egyet.
- Nem érdekel! Hívhattál volna , vagy kereshettél volna!- olyannal vádoltam meg amivel nem lett volna szabad. Hisz én „koptattam le”. Arca eltorzult én pedig talán legbelül kicsit kétségbe estem . Miért tolom el magamtól ha most jóformán „bocsánatot kér” ? nem itt nincs szó bocsánatkérésről.
- Még nehogy én kérjek már elnézést! – kijelentése hideg volt, semmit mondó, de annyira ismertem már hogy szíve mélyén szomorú
- Min is veszekedünk ?- lehajtott fejjel megszorítottam fagyos karjaimat és vártam.
- Most meg mi bajod van ? – miért tartózkodik még a közelemben? Eddig sem tette, mármint az elmúlt napokban. Mintha nem si ismernénk egymást. legalábbis én most nem ismerek rá.
- Mondjuk, hogy eddig le sem szartad a fejemet. – szűrtem fogaim között.
- Mert mondjuk elmentél avval a bájgúnárral randizgatni?- most komolyan megvádolt? Arról ne is beszéljünk már, hogy a legérzékenyebb pontomra tapintott jelen pillanat. De maradjunk csak a vádolgatásnál, éppen elég volt az egyenlőre.
- Mi közöd van hozzá?- vállat rántottam mintha mi sem történt volna. de mikor felnéztem szemeibe, nem tudtam ilyen nyugodt maradni.
- Miért ne lenne hozzá közöm?- mintha a legtermészetesebb lenne, hogy köze van hozzá. Szemei szomorúak voltak és dühösek, pedig már alig láttam a félhomályban. De ezeket a kék szempárokat nehéz lenne nem észrevenni. Szemét lesütötte és inkább elnézett az utca vége felé.
- Sok értelme van ha csak visszakérdezel. – megzavarodtam, és nem hiszem hogy suttogó hangom sokat segített volna.
- Tudod mit?- hangja nyugodt volt, kimárt és szeretettel teli, szemeimet nem is tudtam róla levenni. Várt egy kicsit mikor nem reagáltam a költői kérdésére, majd egy nagy levegőt véve folytatta - Mi van, ha jobban érdekelne, mint gondolnád?- nem értettem, de talán már nem is akartam. Amúgy is útálom a költői kérdéseket.
- Az nem hiszem… - mondtam és otthagyni készültem . Ott állt egyedül, a fa mellett, és fogalmam sincs mint csinált, de mikor megszólalt. Megálltam de nem fordultam felé vissza.
- Tudod már ki küldte az ajándékokat és a virágot neked?- mintha ez most olyan fontos lenne, amúgy sem kaptam már lassan egy hete ajándékot… Nem éreztem jelentősnek, de mégis. Gyomrom remegni kezdett és a vérnyomásom is felszökött. Mint amikor a megérzéseid saját maguktól az egyik pillanatról a másikra elöntik a testedet… Egy kicsit gondolkoztam… Az nem lehet, hogy…
- Ez hogy jön ide?!- kérdeztem félve. Biztos voltam benne hogy ő tudja, hogy ki volt az , és most én is tudni akarom, sőt szerintem mind ketten tudjuk ki volt az. Hangom mégis csúnya hisztis határokat súrolt, mert mára elegem volt a feszültségből.
- Nagyon is ide jön Aisha mert én küldtem őket. – testem belülről egészében remegett, és tudtam hogy a megérzéseim kielégültek, mert nekem is megfordult a fejemben.
- De miért nem mondtad el?- mi mást kérdezhettem volna? Még mindig sokkos állapotban vagyok. ordítani tudnék. És a szívem egyik fele most elküldte volna a jó büdös fenébe. Ezt miért most kell benyögnie? Most várjunk csak Brian szerelmes belém?
- Mert neked mindig csak a buzi haverod voltam. – végig mutatott magán, de most egyáltalán nem nézett ki buzisnak. sőt nagyon is vonzó volt a maga módján, az új haja csak tetőzte a dolgot
- A barátom. – ellenkeztem az előző mondatával
- Lényegtelen, -fejét megrázta és közelebb lépett hozzám . Tenyeteit hideg felkaromra fektette és mélyen a szemembe nézett. - mert én sosem csak barátként gondoltam rád. – kész! elegem volt. Hogy nyögheti be most ezt nekem? Hiszen mióta egy suliba járunk világ életében buzi volt.
- Te nem vagy „meleg” ? – nem tudtam témát váltani. ez most sokkolt, viszont szemeiben volt valami, ami kérlelt, hogy hagyjam abba „hisztimet”
- Nem. – olyan nyugodt volt. mintha megkönnyebbült volna hogy kimondhatja. Valamennyi feszültség belőlem is eltűnt. Viszont azzal hogy ő valószínűleg jobban kedvel mint egy barátot, nem tudtam mit kezdeni . Vagyis de ! Tudtam, mert nem akartam, hogy a barátomnál több legyen.
- Brian… én … - most jöttem rá hogyha elveszíteném abba belehalnék, hisz ő a legjobb barátom. Még ha akadályba is ütköztünk.
- Szerelmes vagyok beléd.- mikor arcom két oldalára fogott és a fejemhez vágta szavait, kellemetlenül éreztem magamat. Idegen helyzet volt, de mégsem. Olyan jól esett- Nem tudom tovább magamba tartani. Kérdés az, hogy te szeretsz-e engem?
- Brian! Nem tehetjük tönkre a barátságunkat! – mondtam és hátrébb léptem tőle.
- De az előbb mondtad hogy nem vagyunk barátok….
- Figyelj! Meg kell értened, hogy…- próbáltam neki megmagyarázni de szavamba vágott.
- Nézd ott van anyukád! – mutatott vállam fölött a hátam mögé mire én autó automatikusan megfordultam, de anyu nem volt sehol .
A következő pillanatban viszont két kart fonódott csípőmre majd hátamra sietett és Brian magához húzott. Csókja meglepő volt… De kellemes.
***
Aki ismerné az egész történetemet, az azt hinné hogy egy ribanc vagyok , aki egyik pasiról a másikra pattan . Én viszont azzal magyarázom hogy szerelmes voltam , és Brian volt a megnyugvásom. Erre visszagondolni ilyen sok idő után nagyon nehéz, főleg úgy hogy pont Justinnal turnézom. Vártam Briant és anyuékat, viszont féltem attól hogy mi lesz ha Justin újra megjelenik. Az amit a sajtótájékoztatón éreztem, egyszerre volt jó is és szinte fizikai fájdalmat okozó.
Fogalmam sincs mennyit ülhettem ott a stadion közepén az egyik piros székben , de arra eszméltem fel hogy egy édes magas hang visszhangzik az egész csarnokban.
– Aisha!Hol vagy? – olyan régóta nem vagyok otthon, hogy furcsa volt, hogy eltűnt a selypítése és tisztábban beszél. Nagyon is tisztán. Mikor megszólalt még nem láttam, de nem sokkal később kisétált a színpadra. És a kezét egy számomra fontos ember fogta.
- Noa! Itt vagyok! Megyek már! – válaszoltam neki tömören és futva indultam az én egyetlen hugicám felé.
- Aisha! – sikított és vigyorogva toporzékolni kezdett a színpadon , hogy egyem meg…
- Mi van te kis világutazó? – mikor a kordon elé értem, semmi választ adva nyújtotta felém a színpad széléről a kezét, én pedig elhúztam a kordont és már be is léptem a színpad elé.
- Aisha! – szinte belerepült a karjaimba az egyébként 1,5 méteres színpadról, elengedve kísérője kezét. Olyan szorosan öleltük egymást hogy per pillanat nem érdekelt mennyire nem kapok levegőt szorításától, évekig itt tudnék vele állni. Ő az én életem! Ha bárki bántaná akkor két kézzel fojtanám meg az illetőt.
- Nekem már nem is jár üdvözlés? – A mély duruzsoló hangot birtokló fiú leült a színpad szélére és lesett a szép nagy szemeivel, ahogy én is nagy mosollyal néztem rá.
- Most csak az enyém! – dörmögte hugicám a hajamba. Várd ki a sorodat. Kitekeredve hátranézett a magas barnahajú fiúra, majd nyelvét nyújtotta. Felkuncogtam reakcióján de miután visszabújt nyakamba, kedvesem felé fordultam
- Szia Brian! – lábujjhegyre állva nekidőltem a színpad oldalának, és az éppen nem húgomat tartó kezemmel combjára simítottam , ő pedig készségesen lehajolt és apró csókot lehelt ajkaimra.
- Hiányoztál! – mondta, és éreztem, hogy most úgy megölelt volna.
- Te is nekem! - Jó volt őket látni, és mikor Anya, Olivér, Apa és Georgi ( nevelőapám ) megálltak a színpad szélén még nagyobb boldogság öntött el.
- Aisha! Indulás van! Most! Öltözni kell! – Paul hangja olyan volt mintha kalapáccsal bevernének egy tükröt. De mennem kell … sajnos.
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése