17. fejezet. 'Ő az énektanárom. '

- Szia tesó! – Olivér a konyhában volt. Ez fix.

- Milyen volt a napod? – Kibújtam a cipőmből és oldalra sem nézve, elszaladtam a konyha mellett egyenesen a szobámba.

- Nem hallom. Még egyszer… - tudtam nagyon jól hogy felesleges ordibálnom a szobámból. Hamar átvettem egy farmert és egy fekete trikót majd magamhoz kaptam a szokásos kistáskámat. Rögtön elindultam visszafelé. Aztán a hasam megmordult. Enni kéne valamit. A konyha felé véve az irányt úgy döntöttem, hogy akkor mégis megkérdezem egyetlen öcsémet, hogy mi a szitu felé .

- Mondom… Milyen volt a … - amikor felnéztem elakadt a lélegzetem. Öcsém mellet egy iszonyat csinos lány ült az asztalunknál egy pohár narancslével a kezében . – Szia… - szemöldökömet felhúzva és kicsit a köszönésem végét is elhúzva tettem üdvözletet az ismeretlen lánynak.

- Szia!- egy pillanat alatt felpattant Olivér mellől és felém indult, majd már nyújtotta is a kezét. – A nevem Natasha. Olivér már sokat mesélt rólad. – mosolya tökéletes volt, és emellett olyan ártatlan is. Bólintottam ugyan de egy pillanatra öcsémre néztem aki nagyban mutogatott a nála sokkal fiatalabb lány mögött nekem hogy viselkedjek normálisan amivel nem is lett volna semmi probléma, hogyha mondjuk nem kapálódzik nekem, jeladás képpen.

- Szerbusz! – mosolyogtam rá 32 vattos fogsoromat felvillantva, majd egy utolsót rázva kezén, elengedtem azt és egy levegővel folytattam is. – Ha nem haragszotok én rohanok dolgozni. – kissé kellemetlenül éreztem magamat ebben a szituációban , és ne tudtam mit kezdeni egy fiatal tökéletesen kinéző kislánnyal a konyhánkban.

- Anyu mondta, hogy el kell hozni Noat? – mikor kivettem egy üveg vizet a hűtőből felment bennem kicsit a pumpa.

- És nekem kéne elhozni? – egy kiflit magamhoz véve megindultam az ajtó felé .- Dolgoznom kell Olivér! Légyszíves old meg. – mondtam és beleittam a vizembe.

- Nem lehet, mert vendégem van. – mondta miközben utánam lépett az előszobába.

- Sétálás közben is tudtok beszélgetni. – próbáltam menteni a menthetőt.

- Natasha korrepetálásra jött. - mondta határozottan és visszanézett a törékeny lányra.

- Olivér nekem dolgoznom kell menni. – mondtam és elé álltam.

- Hívd fel Drint. Anyával már lebeszéltem. – útálom mikor a hátam mögött szervezkedik.

- Két órát késnék a munkából, felesleges lenne bemennem. Emellett jó, hogy a hátam mögött megtervezed az életem. – dühös voltam rá. Nem volt szimpatikus ez a kiscsaj , de emellett tényleg útálom ha megtervezik az életemet, legalábbis akkor hogyha percek alatt átrendezik.

- Kint még mindig vár a herceged. Ha munkába elvisz akkor hugiért is biztos elmegy veled. – kijelentésén kicsit lesokkoltam. Kinéztem a kisablakon az ajtónk mellett és a fekete Range Rover még mindig a házunk előtt parkolt. Mit keres még itt Justin? Visszakaptam tekintetemet mérgesen Olivérre de mögötte megpillantottam „barátnőjét” ezért tekintettel voltam rá.

- Semmi másért nem megyek el érte, csak mert a húgom, de erről még beszélünk. - kijelentésem határozott volt és olyan mint egy igazi nővérnek, kell hogy legyen. Megfordultam kinyitottam az ajtót … - Heló! – majd be is csaptam magam után dühömben.

Okés, hogy az öcsémet még lerendezem ezért. Mert nem volt fair tőle, hogy így kicselezett, sőt inkább kihasznált a hátrányomra, de hogy mit fogok kezdeni Justinnal, azt még nem tudom. Mindenesetre tutira az ő kocsija felé tartottam.

- Merre megy a hölgy? – hirtelen lépett elő a kocsi csomagtartójának takarásából.

- Miért nem mentél még haza? – kérdeztem szemöldök felhúzva, nem is értettem miért álltam le vele beszélgetni.

- Gondoltam te úgyis sietsz, valahová én pedig unatkozom. – kedves mosoly ült az arcán , nem tudtam neki ellent mondani.

- Justin, nem érek rá, mert így is csúszásban vagyok. – mondtam és megindultam neki hátrálva a buszmegálló felé. Még tudtam, hogy fel kell hívjam Drint is.

- Elviszlek. – háta mögé mutatott a kocsira.

Nagy sóhajt vettem hisz tudtam hogy nagy segítség lenne. Tudtam hogy ezért még csúnyán megfizetek, de mégis rábólintottam.

***

- Aisa… - Noa az oldalamat bökdösve jóformán a lábam mögé bújt. – Ő az akire gondolok? – hangja izgatott volt de e mellett félénk is.

- Igen. – mondtam neki majd kézen fogtam és sétálni kezdtem vele a kocsi felé . – De gyere ! , menjünk haza. – kicsi kezével megragadta 2 ujjamat.

Igen Justin szexin a kocsijának dőlve várt minket az óvoda előtt. Számomra valamiért nem nyújt olyan nagy látványt már – mondjuk amit megértek – mint húgomnak. Aranyosan mosolygott testvéremre, és mikor közvetlen a kocsi elé értünk érdeklődő pillantást küldött felém, de mivel nem értettem mit akar, ezért leintett majd leguggolt húgomhoz.

- Szerbusz! Hogy hívnak?! – más esetben talán még örömmel is néztem volna, de per pillanat kissé feszült voltam. Szó szerint toporogtam a dühtől.

- Noa vagyok! .- mondta a kisember mellettem. Talán kicsit jobb lett a hangszíne is .

- Szerbusz Noa , Justin vagyok. – enyémnél is nagyobb kezét húgom felé nyújtotta egy barátságos mosoly kíséretében. El tudtam képzelni, hogy most mit érezhet. Egy világsztár áll előtte és ő még imádja is.

- Ismerlek! – mondta és ahelyett, hogy megfogta volna kezét megölelte.

- Örvendek a szerencsének kishölgy. – Justin magabiztosan felállt vele, dobott egyet húgomon az ölében.

- Induljunk haza, légyszi!- az utolsó szót idegességemben elég nyögve nyelősen tettem hozzá.

- Ahogy a királynő szeretné. – Értékeltem Justin, gyerekekhez való hozzáállását, de most csak szemet forgatva bevágódtam az anyós ülésre.



***

- Köszönöm a sok segítséget. – szusszantam nagyot mikor lefékezett a munkahelyem előtt. Már szálltam volna ki a kocsiból mikor kezét kezemre tette. Érintése égette a bőrömet és hirtelen azt sem tudtam, hogy a Föld nevű bolygón tartózkodom-e.

- Jössz nekem egyel. – mondta vigyorogva. Érezhettem volna, hogy erre megy ki a játék.

- Nem jövök neked semmivel Justin, mivel te ajánlottad fel nekem, hogy elviszel. – hangom sértett volt és dühös. Nem tudom mi volt az erősebb érzés, a kellemetlen helyzet vagy a düh.

- Jól van! – elengedte a kezemet, láttam az arcán, hogy tudja, hogy hibázott. – Csak vicceltem. Bocsánat! Rossz vicc volt. – nagyot sóhajtottam szemei láttán és megráztam a fejemet.

- Semmi baj . – nem tudom mit mondhattam volna még. Kellett volna bármit is? Milyen viszonyba vagyunk mi még mindig?

- Kapok egy kávét? – kérdésén meglepődtem. A nagy, mindig hiperaktív Justin kávézik? Mindezen kérdések ellenére még mindig úgy voltam vele, hogy mégis el hurcibálta a seggemet mindenhová, akkor már ennyivel tartozom neki.

- Gyere! – intettem neki halkan miközben kiszálltam a kocsiból. – A vendégem vagy. – mondtam és mikor láttam, hogy kiszáll ő is akkor vissza se nézve elindultam a kávézóba , tudtam, hogy jön mögöttem.

Bevallom, hogy kicsit lelki ismeret furdalásom volt azért, hogy Drint egy magára hagytam, de az-az egy dolog nyugtatott hogy, biztos megérti a helyzetet. Nem volt senki a kávézóban csak Drin a pult mögött. Csinos piros ruhában állt és mikor megjelentem már a vállára is kapta a táskáját, ami eddig valószínűleg a pulton pihent. Justin hamar megjelent mögöttem és halkan csukta be az amúgy általában csapódó ajtót. Igen általában utánam is csapódik.

- Szia… sztok! – tekintetét rólam Justinra kapta.

- Szia! – köszöntem neki vissza. – Drin ő itt Justin. – megfordultam egy pillanatra és a mögöttem álló szívdöglesztő fiúra néztem, majd vissza barátnőmre a ki feltűnően végig mérte a nem éppen ismeretlen teremtést.

- Örvendek! – Justin hangja magabiztos volt. Biztos nem fog elpirulni ha esetleg Drin tudtomon kívül hatalmas Justin Bieber rajongó. Nem is foglalkoztam velük tovább a pult mögé sétáltam és táskámat ledobva a kötényemért nyúltam hogy felkössem azt a derekamra.

- Te Justin Bieber vagy igaz? – Drin háttal állt nekem, mikor kérdésére mégis feléjük fordultam. De Justin határozott bólintásából ítélve (amit tisztán láttam) Drin nem vitte túlzásba a kérdezősködést. – És nem vendégként jöttél be ide hanem vele? – kezével való háta mögé bökése ami rám irányult meglepett , felhúzott szemöldökkel vártam Justin reakcióját. Vajon Letagad? Mondjuk pont nem érdekel.

- Csak egy kávéra jöttem. A vendége vagyok. – Justin egy merész kaján vigyorral kipillantott barátnőm mögül rám, majd elégedettem visszafordult hozzá. Nem tudtam hogy Drin jelen pillanatbaj mit gondolhat, cselekednem kellett.

- Ő az énektanárom. Hagysz itt nekem Egy szál cigit? – tudtam le hamar, és visszafordultam a pult felé. Miután elkészültem a kávéfőzőhöz fordultam és elkezdtem feltenni a kávét főni. A cigi pedig azért kellett hogy nyugodtan tudjam kezelni ezt a Justin dolgot.

- Azt hittem legalább barátodnak nevezel. – mondta Justin . Mikor ránéztem egy pillanatra nem láttam rajta sértettséget. Mosolygott.

- Okké! Nem értem, hogy kerül a te társaságodba…- kezdett bele Drin és érdeklődve azonban mégis tétovázva nézett rám, de lerakott közben 2 szál cigit a pultra – Most megyek – mutatott az ajtóra . – Örültem a találkozásnak! – mutatott Justinra. - Veled meg még…- ujját felém tartotta miközben az ajtó felé hátrált és elnyújtott kijelentését. – erről beszélek, hisz magyarázattal tartozol! – meglepődtem. Nem hinném hogy magyarázattal tartoznék neki. Mondjuk lehetséges, hogy nem beszéltem még neki Justinról. De már nem nagyon volt fontos mivel a kávézó majdnem üres lett, csak én voltam itt és velem szembe Justin .

- Gondolom jóba vagytok. – valószínűleg témát keresett, ügyes . Kérdésem még mindig az hogy : Miért?. Lassan felült velem szembe a pult másik oldalán található székek egyikére, és férfiasan felkönyökölt az asztalra.

- Eléggé. - vontam vállat és neki hátat fordítva levettem 2 kávéscsészét és a hamutálat a poharas polcról.

- Mióta dolgozol itt? Szép hely. – kijelentésén meglepődtem. Szép helyett inkább otthonosnak neveztem volna, hiszen ez valamilyen szinten mégis egy kocsma, vagy nevezzük inkább reggel kávézónak, este meg kocsmának.

- Nem tudom megmondani neked most pontosan, 18 éves vagyok … - el kellett gondolkozzak, az őszintét megvallva olyan régóta járok ide hogy már azt sem tudom mióta dolgozok itt pontosan de a hónapra és a napra biztosan emlékszem . – Fogalmam sincs hány éve, de azt tudom hogy február 14. én kezdtem az első napomat itt. – Elmosolyodtam a dátumon .

- Valentin napon? – mikor megfordultam arcán meglepettség tükröződött . Valószínűleg az emberek többségének nem a munkakezdés jut eszébe erről a dátumról. Nem szégyelltem de ha már ilyen bizalmas beszélgetésbe akar velem kezdeni akkor állok elébe. Nem tudom honnan jött a magabiztosságom.

- Neked biztos érdekesebben történtek a Valentin napjaid. – mondtam holmi egyszerséggel.

Szemében ekkor felcsillant valami fájdalom amit nem biztos hogy látni akartam. Abban a pillanatban elöntött az iránta érzett erős sajnálat, ami a szívemből fakadt, miközben az agyam tiltakozott ellene ezerrel. Arcvonásai azonban változatlanok. Úgy éreztem elég nehéz fent tartania ezt a maszkot. Ezúttal én találtam gyengepontra.

- Az emberek azt hiszik hogy én minden ünnepkor tejben vajban fürdök pedig ez nem igaz . Az idei Valentin napot egy az egybe repülőn töltöttem. – arcán egy pillanatra feljebb húzta mosolyát pont annyira, hogy egy pillanatra kivillanjanak fogai , de mikor fejét lebillentette , tudtam hogy erőt gyűjt, így inkább hagytam. A lelki fájdalma a levegőben is tapintható volt.

- Mennyi cukorral kéred? – tereltem a témát. Sose szoktam előre beletenni a cukrot, már csak megszokásból sem de most nem volt más ötletem tématerelésre. Az enyémbe raktam szokásos hármat.

- Kettővel, kérem szépen. – mondta és ismét felnézett, ekkor már nem volt rajta annyira látható a szomorúság. Ilyen rövid idő alatt rendezte volna arcvonásit?

- Tejszínt?

- Feketén iszom, köszönöm. – gondolhattam volna. Miközben kitöltöttem a kávét azon gondolkoztam, hogy nem lenne e gond, ha rágyújtanék. Kicsit szégyelltem előtte. De a végére úgy döntöttem, hogy lényegében nincsen hozzá sok köze.

- Tessék!- nyújtottam elé a kávéját és feltettem az enyémet is a pultra, a cigim…Hol a cigim? Szőrén-szálán eltűnt mind a kettő.

- Ezt keresed? – Justin felém nyújtotta kezét majd kinyitotta tenyerét és ott figyelt mind a két szál.

- Haha! Nagyon vicces szuper sztár! – vigyorogtam rá és tenyeremet felé tartottam.

- Miért cigizel? – tenyerét becsukta és kezét a pult alá csúsztatta.

- Mert, pont. – tudtam le hamar és ahelyett, hogy keze után kapdostam volna megkerültem a pultot és leültem a mellette lévő magas bárszékre. Ismét felé tartottam kezemet de ő felhúzott szemöldökkel nézett rám mit sem mondva.

- Rendes indokot kérek. - mondta végül és testével jobban felém fordult bár a kezében lévő fehér borítású mérgekre odafigyelt, nem engedte hogy a közelükbe jussak.

- Egy: Nincs jogod, hogy megfossz a cigaretta által okozott megnyugvástól. – kezdtem bele, de félbeszakított.

- Károsítja a hangszálakat, és az az életed másik élvezet forrása, biztos tönkre akarod tenni őket? – Egy-null oda, okos

- Kettő : Idegességre is jó! – na erre most vajon mit mond?

- Mellettem nem kell idegeskedned. Nem hinném, hogy annyira idegesítő személy lennék. – mondta vigyorogva és közelebb csúszott, várta a következő indokomat.

- Három : Nem tudod a családi hátteremet. Honnan tudod hogy nem azért vagyok ideges mert ha haza megyek rögtön megvernek ? – tudom most hazudtam, de akkor is. Nekem szükségem van arra a cigarettára mert bármennyire nem akarja én akkor is ideges leszek a közelébe. Mondjuk ez nem épen az az idegesség ami rossz, inkább az a testbizsergető ami végigjárja minden porcikámat.

- Vernek otthon? – felém tartotta a cigarettát, de csodálkozó és sajnáló szemeit nem tudtam tőle elvenni rögtön , végül csak értük nyúltam kis lelki ismeretfurdalást elnyomva.

- Nem vernek. – mondtam vállat húzva, és egy szégyenteljes mosolyt eresztettem el, hátha attól jobb lesz. Szemeiből rögtön eltűnt a féltés némi része. – De honnan tudhatnád? – kérdeztem tőle őszintén. – Nem teheted minden életét jobbá Justin.

- Nem is akarom. – mondta kicsit dühösen. – Csak akkor add oda annak a gyereknek a tüdődet aki soha a büdös életben nem gyújtott rá, viszont a nélkül is rákos. Lenne anélkül is rákod hogy előtte keményen megdolgoznál érte. – Éreztem, hogy csalódott volt. Justin Jó gyerek azért én mégis átvertem.

- Rendben! Bocsánat! – mondtam és egy nagy sóhajtás után belekortyoltam a kávémba. Nem tudtam mit mondhatnék most, hiszen igaza van. Valahol mégsem érzem annyira hibásnak. – Kocadohányos vagyok. Nem is akartam elszívni mind a kettőt. De az én életem. Havonta egyszer belefér 2 szál cigi. Mond azt hogy te még soha nem gyújtottál rá!

- Rendben, talán háromszor egész életemben. – ez a feszültség ekkor vált teljesen semmivé. Úgy vádolt meg hogy ő sem tökéletes.

- Beszéljünk másról. – kértem kedvesen, amennyire csak tudtam oldani akartam a feszültséget, ami tulajdon képpen nem is tudom hogy alakulhatott ki ilyen rövid idő alatt köztünk.

- Rendben. – nem néztem rá csak átnyúltam a pulton egy gyufásdobozért és rágyújtottam.

- Remélem nem zavar. – tartottam fel az immár füstölgő nikotin bombát, mire csak vállat vont és a kávéjába kortyolt.

- Ismered a számaimat? – nagyon reméltem hogy most nem vált az egós énjére azért mert az előbb volt 3 percig nézet eltérésünk.

- Én is növeltem a Baby nézettségét egyel. – elvigyorodtam, szánalmasságomon. Hogy tudtam ebből viccet faragni.

- Nem ezért kérdeztem. – ő is felnevetett, akkor nem lehetett olyan szörnyű vicc.

- Hát akkor miért? – felé fordultam és őszinte mosolya láttán az én arcomra is egy széles mosoly kerekedett.

- Olyan lánynak tűnsz, akinek a napjai mindig egyformák. – teli találat. – Olyannak aki nem nagyon tette még ki a lábát Stratford-ból maximum a környékező kisvárosokba. – süllyedt.

- Igaz, de miért? – kérdeztem érdeklődve, meglepődtem, hogy számára ennyire átlátszó lennék?

- Emellett olyan lánynak is tűnsz, aki szeretné a világot. – mosolyodott el, majd várt. Türelmetlenül letettem cigimet a hamutál szélére.

- Mi köze ezeknek a videoklippekhez ? – kérdeztem most már teljesen elveszítve a fonalat.

- A klippjeim többségét szép helyen forgattam, Melyik tetszett a legjobban? – gyermekes mosolya ellenállhatatlan volt.

- Talán a Never Let You Go. – igen határozottan. – És a tengerpartos jelenet.

- Ahol a sziklán táncoltam? – kérdezte izgatottan

- Ahham. – bólintottam.

- Az innen kocsival nagyjából 2 nap alatt megjárható oda vissza. Miért nem mentél még el oda? – kérdezte komolyan, mintha nekem is teljesen természetes lenn az hogy elmegyek oda.

- Mert nincs kocsim , és ha lenne is akkor is a kocsit legalább kétszer teli kellene tankolnom , a vámról nem is beszélve. – vontam vállat, és megpróbáltam úgy tenni mintha nem zavarna hogy nem tehetem meg.

- Értem. – hangja lemondó volt. – Akkor remélem hogy te fogsz nyerni a versenyen , mert megérdemelnéd hogy valahová eljuss. – biztatott.

A cigarettám egymagában elégett, és nem volt kedvem rágyújtani a másikra. Igen , jó lenne, ha megnyerhetném a versenyt, de tudom nagyon jól hogy ennek az esélye egy a millióhoz, mivel a társaim akik indulnak a vetélkedőn vagy ugyan olyan jók vagy nálam sokkal jobbak.