Nem tudtam aludni. Még mindig éreztem a bizsergést a bőrömön ott ahol hozzám ért. Egyszerűen a gondolataim teljesen másfelé terelődtek. Reméltem, hogy ne értelmezi félre azt, hogy megöletem és nem vette tolakodásnak . Amint ölelésünk véget ért, ő se szó se beszéd felállt és egy „Jó éjszakát” - maga mögött hagyva bement a szobájába. Hajnali 3-at mutatott az óra kereken . És nekem azon jár a fejem, hogy esetleg valami rosszat tettem azzal hogy megöleltem ? Nem ez így nem mehet tovább. Aludnom kell. Egy pohár tej biztos segít. Justin amúgy is azt mondta érezzem magam otthon, amit esküszöm, nem fogadok el jobb esetben, de most biztos nem fogok tudni aludni. Kitakaróztam és kibújtam a nagy kényelmes ágyból. Utam rögtön a konyhához vezetett. Botladozva ugyan de sikerült eltalálom az ajtóig, és ügyetlenül lenyomni a kilincset.
A nappaliban nem volt gond a tárgyak és bútorok behatárolásával, mivel a nagy üvegablakon besütött a hold fénye. Megigézően festette be kékre minden centiméterét ennek az amúgy is gyönyörű helynek. Ezüstös árnyalatai pedig még gazdagabbá tették a látványt. Szép volt. Ugyan akkor az is eszembe jutott, hogy ha én most lámpát kapcsolok, akkor nem látnak e be a paparazzik? Vicces hogy ez előbb jut eszembe, mint az hogy Justin Bieberrel tartózkodok a lakásán, az ő pólójába. Egy ilyen pólóért valaki már milliókat fizetne. Oh Istenem! Aisha lépj már tovább ezen a témán!
Olyan 45 fokos fordulatot tettem és indultam el a konyha felé. Még elért idáig a hold fénye . Nyugodt szívvel hagytam lekapcsolva a lámpát . Olyan óvatosan töltöttem ki magamnak egy pohárba a tejet , mintha éppen valami rosszat csinálnék. Össze is rezzentem mikor kinyílt Justin ajtaja. A szívbajt hozta rám. A kezem remegni kezdett az ijedségtől így inkább letettem a poharam az asztalra és egy mély levegőt véve nyugtattam magam. Hallottam, ahogy kettőt lép, majd koppanás.
- Hogy az isten vinné el azt a nyavalyás… - halk mormogás szerű szitkozódás. Biztos voltam benne hogy valaminek nekiment vagy belerúgott.
Nehéz volt visszatartani kuncogásom, majd mikor megláttam alakját, amit a hold fénye megvilágít rögtön elállt a lélegzetem is. Valahogy jelezne kellett, hogy itt vagyok , nem tudtam hogy érzékelte e már fent létem.
- Nem tudsz aludni? – nem akart kijönni hang a számon, így suttogásnak hallatszott.
- Ezt inkább én kérdezhetném. – beért a konyhába és felkapcsolta a villanyt.
- Kapcsold le! – hangom rögtön négy oktávval feljebb futott.
- Úr isten! – keze csapódott a falon, és hangja ugyan olyan nagyot dörrent. – Mi van!? – értetlen volt és szerintem bolondnak is nézett.
- Belátnak! – az ablak felé mutattam a nappaliban , bár nem hiszem, hogy nagyon látta volna hogy mit is csinálok .
- Ki? – kérdezte értetlenül.
- A paparazzik. – nem értem miért pattogtam ezen a témán .
- Jajj, Aisa! Ez a huszadik emelet. Ne bolondozz már! – röhögött fel és megindult felém .
- Nem szokták repülővel kilesni az alvási szokásaidat, vagy esetleg azt hogy mit nézel a tévébe? Nem játszanak kommandósat azért hogy megtudják hogy kit hoztál fel a lakásodra? – jogosnak és ész szerűnek gondoltam kérdéseimet de amint elhagyták a számat rájöttem hogy nagy marhaságok.
- Magánéletem azért ….- itt elnevette magát és mellém dőlt a pultnak . – Na jó! Nincs sok magánéletem, de azért ennyi még van. – Annyira közel volt hozzám hogy láttam arcának vonalait kirajzolódni a hold fényében . Furcsa, hogy nem kapcsolta fel a lámpát.
- Tudom elég hülyén hangzott, de én nem ismerem az életedet. – mondtam őszintén aztán lehajtottam a fejemet. Eszembe jutott, hogy egyszerűen csak elment aludni miután megöleltem.
- Hagyjuk. – Legyintett. Inkább azt mond meg, miért nem alszol? – hangja lágy volt és altató számomra. Elkábított vele. Mintha ez a hang hiányozna az alvásomhoz vezető útról.
- Nem tudom, csak felébredtem és gondoltam iszok. – hazudtam.
- Mit iszol? – kérdezte kedvesen, majd megfordult és felemelte a poharat.
- Tejet… - vettem ki kezéből majd lehúztam.
- Neked még bejönnek ezek a gyerek módszerek? - mosolyogva fordult teljesen felém tehát nem hiszem, hogy bántásból mondta volna. Felé fordultam és így támasztottam meg magam a pulton.
- Még hiszek ezekben. Aki hisz benne annak beválik. Ezt vallom. - tényleg úgy gondolom, hogy csak hinni kell benne.
- Tudod nekem még sosem jött be. Hónapok óta nem alszom rendesen, mondjuk én tudom hogy mi az oka csak az a baj. hogy az nem olyan egyszerű kivitelezni. - váll rántásából tudtam, hogy úgy gondolja nem szóra méltó ez a téma de engem nagyon is érdekelt.
- Ha elmondanád mi a probléma, akkor az én furmányos agyacskámmal megtalálhatnám a Híres Justin Bieber alvási gondjaira a megoldást. – lehet, hogy csak az anyukáját hiányolja. Ki tudja?
- Ami azt illeti egy olyan személy hiányzik az életemből aki esténként szeretve vigyáz az álmaimra és nem zavarja ha ezt én viszonzom. - hangja furcsán csengett, olyan bizalmasan, de még sem barátian.
- Tudod, nem tudom te hogy vagy vele, de az én szobámban van egy hatalmas francia ágy . - nem is gondoltam végig a dolgot csak egyszerűen kimondtam a szavakat. - Ha gondolod akkor osztozom veled az ágyamon. - Úr Isten ezt most komolyan kimondtam?!
- Ami azt illeti...- mozdulatát mindenki félre értelmezte volna. Testsúlyát úgy helyezte hogy nekem fel keljen egyenesednem és ha tehettem volna még hátráltam is volna ,de a hátam neki feszült a pultnak. Szívem pedig óriásit dobbant mikor Justin elém lépett és mélyen a szemembe nézett. Nem, ezt nem lehetett, félre érteni,ez az volt ami,nincs mit rajta fényezni. Lábaim remegni kezdtek. - Mióta megláttalak azóta alkalmasnak tartalak erre a feladatra. – köpni-nyelni nem tudtam.
- Justin, túl álmos vagy. Menj és feküdj le! Butaságokat beszélsz. - Az igazat megvallva én lettem volna a legboldogabb, ha az, amit mondott igaz lenne, de az lehetetlen. Mégis a dominánsabb felelem maradásra bírta a testemet mikor el kellett volna, lépjek előle.
Nem válaszolt csak egyszerűen közelebb lépett, hüvelyk ujját arcomra simította, ujjait állam alá csúsztatta, hogy ne tudjam a fejemet elfordítani.
- Nem tudom mi ez de tudom, hogy te is érzed ezt a dolgot kettőnk között. Te különleges vagy!- nem tudtam válaszolni sem mert alsó ajkamat egy szempillantás alatt saját ajkai közé vette és lágyan megcsókolt. Nem tudom mi lesz ennek a vége, de azt tudom, hogy most jó és ha akarnám sem tudnám most feladni...
***
Felriadtam az álmomból. Csókja ízét éppen úgy mint akkor érezzem ajkaimon. Elnyílt ajkaimhoz érintettem remegő ujjaimat. Majd halkan suttogni kezdtem. Lélegzetvételem szaporább volt, mint egy rémült nyúlé, akit puskával kergetnek.
- Ez csak egy álom...- ami egyszer már megtörtént.
Gyomrom remegett a tudattól, mikor ránéztem az órára és az még csak éjfélt mutatott,hogy nekem még aludnom kell, és mint az elmúlt héten minden nap továbbra is vele fogok álmodni. De ahogy mondani szokták: A remény hal meg utoljára. És én reméltem, hogy vissza tudok aludni és nem lesz az álmom főszereplője.
***
Sosem felejtem el azt a hetet. Sehol senki...Briant nem láttam hétfő óta,a telefont se veszi fel és mikor tegnap átmentem hozzá anyukája azt mondta Audrival van . Ki az az Audri? Talán új barátra talált? Nem értettem miért nem érem el. Miért nem ismerem Audrit?
Justin miután kitett a házunk előtt vasárnap este, egy lágy csókot lehelt ajkamra és azt suttogta: Majd találkozunk! Megvárta míg elérek az ajtónkig intek neki, majd halk motor indítás és már ott sem volt.
Azóta nem láttam egyikkőjüket sem. Most pedig este van. Briant megbántottam, Justin pedig sehol. Holnap itt a verseny a nyakamon ,de bevallom, hogy ez zaklat fel a legkevésbé főleg hogyha senki fontos nem lesz ott akire számíthatok . Nem ,hazudtam mert a családom ,még apa ès Noa is ott lesz. Justin megbántott, ne is legyen ott. Brian meg ha ennyire jó barát akkor köszönöm de nem kérek a barátságából. Anyuék nincsenek, itthon mert Noanak valami ünnepsége van az oviban. Olivér pedig csajozik. Nem is baj mert rá fér,megérdemli ,de jó lenne valakitől tanácsot kérni vagy beszélgetni.
Egyik pillanatban sírni akartam mert sok volt ez nekem. A következő pillanatban pedig dühös lettem. Gondolom, mindenkinek egyértelmű lenne, hogy miért… ha itt lennének. Nem, mert ha itt lennének, nem lenne probléma.
Nem tudom meddig ülhettem a házunk előtti lépcsőn ,de már az utca végén lenyugvó nap narancssárgára festette Stratford összes utcáját. Egészen megnyugtató volt számomra ez a "hangulat" világítás. Már órákkal ezelőtt be kellett volna menjek a házban,de akkor sem tudnék mit csinálni, itt legalább nyugis. Vagy elszóltam volna magam? Észre sem vettem mikor jelenhetett meg a fekete kocsi. Csak azt láttam, hogy most egy számomra nem Éppen a leg megfelelőbb ember szállt ki belőle. Utáltam, azért mert átvert,nem akartam látni. A nyugodtság hamar eltűnt. Nem voltam rá kíváncsi. Alaphangon eltűnt mikor szükségem lett volna rá ha még a hétvégei kis "megjátszom amit nem érzek" dolgot le is számítjuk. Felkaptam magam mellől a táskámat mikor már felém tartott. Léptein látszott, hogy óvatosan közelít meg, tudja hogy nincs köztünk minden rendben. Mikor felnéztem a szemébe láttam bennük egy kis kétségbeesést. Száját már szóra nyitotta volna, de én nem voltam kíváncsi a magyarázatra. Megfordultam és az eddig zsebemben csücsülő kulcsért nyúltam, hogy ki tudjam nyitni az ajtót.
- Francba! - hangját alig hallottam, de szitkozódásából ítélve, tudtam, hogy most vesztette el a tartását és most fog bocsánatért esedezni.
- Menj el Justin!- hangom hideg volt, bár ez csak álca.
- Aisa... - kezdett volna bele... megfordultam és megismételtem önmagam.
- Menj el! - nem tudom hangom miért lett hirtelen sírástól zaklatott.
- Csak hagy magyarázzam meg! - közelebb lépett ,hangja kimért volt és tökéletes, mint mindig.
- Nem érdekel. - feladtam úgysem fog elmenni, akkor majd én bemegyek.
- Nem akartalak cserbenhagyni. - elfordultam tőle és behelyeztem a kulcsot a zárba.
- Mégis megtetted... - vontam vállat és ezúttal nem emeltem fel a hangomat.
- Nem hazudtam neked. - suttogásából kivettem, hogy ő is tudja, most is hazudik.
- Örültem ... - benyitottam az ajtón, beléptem és semmit sem várva becsuktam magam után.
- Kérlek! - hangos dörömbölés az ajtón .
Hátamat az ajtónak támasztva vártam csendben . Csak ütötte az ajtót hogy engedjem be,hallgassam végig, megmagyarázza, próbáljuk meg.... de én csak hallgattam, míg az ajtó rezgése el nem csitult a hátam alatt, majd vártam még pár percig ... Vajon elment? Vajon tényleg csak egy hétvégi kaland lett volna? Meg kellene nézni... de nem tudom, akkor nagyobbat csalódnék-e, ha elmenne.
Vártam pár percet , talán azért mert tudni akartam mennyit érek, óvatosan résnyire nyitottam az ajtót és nem tudtam mit kezdeni azzal, ami elém tárult....
A kisírt szemeket felfogni sem volt időm. Az ajtó benyomódott kezem alatt, lábamból kifutott az összes vér. A következő pillanatban a falnak préselődtem és két szerelmes ajak tépte enyéimet. Nem bírtam tovább sírás tört rám. Sós könnyeink egybe értek majd elhaltak együtt valamelyikünk állán . Nem akartam elengedni. Tarkójára csúsztattam tenyeremet ,másik kezemmel pedig belöktem az ajtót .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése