31.fejezet "Lépjünk tovább..."

Visszamehettem volna a szállodába, de nem tettem . Felelősségre vonhattam volna bárkit hogy, hogy került Justin az én fellépésem ideje alatt a színpadra. Hisztizhettem volna, mint egy díva, hogy elcseszték a fellépésemet, mert nem figyeltek eléggé. De nem tettem, mert ezek mind gyerekes dolgok lettek volna. Miután lejöttem a színpadról sok minden futott át az agyamon , de ez tűnt a leghelyesebbnek, hogy itt ülök az öltözőjében és rá várok. A levegőben egy idegen dohos hely szaga keveredett az ő illatával . A ruhái szana-szét, biztos kapkodott, mielőtt felszaladt volna hozzám a színpadra. Senki sem látja, de a gondolatra mégis el kell nyomnom arcomon egy fintoros mosolyt. Nem fogok kiborulni . Nem fogok nekiesni se szóba , se fizikailag. Legalábbis ezt terveztem. Nem rejtőzködöm, nem ülök a sötétben , nem bújtam el, nem akarom meglepni. Stratégiát váltok.

Határozottan nyílt ki az öltöző ajtaja, de kétségkívül nem vett észre. Trikója széléhez nyúlt és egy gyors mozdulattal kapta le magáról . Izmosabb lett, és magasabb is. Tarkójánál hajából csurog az izzadtság. Tetszett,nagyon is. Miért tagadnám?

- Szia! - Köszönésem megfagyasztotta testét, hirtelen fordult felém.

- Szia! - Arca furcsa mosolyba torzult, de felhúzott szemöldöke elárulta meglepettségét.

- Beszélgessünk. - Hangomban nincs semmi érzelem, még én magam is hallom , emellett furcsállom is. - Mint két normális ember. - jobbnak látom, hogy még az elején , tisztázzam nem veszekedni jöttem.

- Rendben . - vállat rántva fordul vissza a tükör felé. - Miről szeretnél beszélgetni ?

- Elsősorban azt szeretném tudni, van e közöd ahhoz, hogy én pont a te turnédhoz csatlakoztam előénekesként. - Régóta érdekel ez a kérdés. Vajon a sors iróniája hogy itt vagyok, vagy konkrét oka van?

- Nem sok . - flegmán válaszol és rám sem néz. Zavar hogy ennyire le sem szarja amit neki mondok, de próbálok nyugodt maradni , feszültségemet, ujjaim csavargatásával próbálom elterelni. - Kövi kérdés? – Rám sandít egy pillanatra, de semmi több. Kicsit megkönnyebbülök, hogy nem miatta tartok ott ahol vagyok , de csalódom is hogy ennyire nem foglakozik velem .

- Az alap bunkóságodnak van is valami oka? - nem bírok tovább ülni, és csak nézni, felállok és a kis asztal mellé sétálva, amin a tükör van a falnak támaszkodok, Végre látom az arcát is.

- És annak, hogy nem szóltál hozzám az első pillanattól kezdve ?- ahogy felém fordult és arcáról olyan könnyen le tudtam olvasni a szomorúságot, szívem megremegett, egy pillanatra eltűnt a bunkó Justin énje, és átvette a helyét egy másik , egy ismerős.

- Szerintem te is tudod az okát Justin . - hangom hirtelen hűvösebbé vált mint szerettem volna .

- Nem nehéz rájönni Aisha, hogy miért vagyok bunkó. - horkan egyet, ami nagyon fáj. Rá kellett jöjjek hogy így nem megyünk semmire, nincsenek konkrét válaszok.

- Tudod mivel elég régóta nem láttalak, elég nehéz kiigazodni rajtad Justin . - összehúzott szemmel méreget. - Örülnék ha elmagyaráznád nekem, hátha meg tudunk békélni egymással . - felveszem a legszebb műmosolyomat, és próbálom erősnek mutatni magamat, hátamat neki feszítem a falnak és várok.

- Én nem háborúzom senkivel. Amúgy is te szítottad a tüzet. - hangja ideges, pedig ezt akartam a legjobban elkerülni .

- Justin én tényleg nem akartam semmilyen tüzet szítani. - fogalmam sincs miért de egy picit rosszul érzem magam , pedig nem lenne szabad.

Egy pillanatig merev tekintettel néz engem , az arcáról semmilyen érzelem nem tükröződik. Mintha elgondolkodna egy pillanatra, aztán ellágyul a tekintete és felém lép, két lépéssel átszeli köztünk a távolságot. Lábam automatikusan mozdulna hátrafelé, de hiába. Ösztönösen remeg meg a testem közelségére, próbálom magamat lecsillapítani , nem lehetek ennyire gyerekes. Felnőttünk! A hideg ráz, mikor két kézzel megtámaszkodik fejem mellett a falon.

- Miért pont Brian ? - szeméből látszik az őszinte válaszra várás. Sajnálom, de nem csak őt magamat is, amiért belefutottam egy ilyen , visszagondolva várható helyzetbe.

- Nem tudom. - hangom halk, nem tudok koncentrálni, illata teljesen elborít.

- Azt hittem hogy meleg. - kezei érezhetően ökölbe szorulnak majd hangosan ütődnek a felhoz fülem mellett. - A fenébe is Aisha! - Szememet összeszorítva próbálom feldolgozni , dühös tekintetét, és megnyilvánulását. Majd mély levegőt veszek és kinyitom a szemem.

- Brian, jó barát... - hangom bizonytalan, és nem is értem miért magyarázkodom. - Emellett soha nem hagyott el. - kijelentésemre arca teljesen rideg lesz.

- Értem én a célzást. - mintha levegőt sem venne.

- Justin, lépjünk tovább. Kérlek! - két kezemet megfeszült karjaira simítom, ő pedig lehullajtja azokat. - Nem akarom tovább játszani ezt a játékot. - mellkasára nyomom kezem, pont a szíve fölé hogy, megmutassam neki hagyjon nekem teret. - Ehhez viszont két ember kell.

- Mennyire fájt? - mintha meg sem hallotta volna mit mondok. Pontosan tudtam mire gondol. Hogy mennyire fájt mikor nem jöttél, pedig vártalak ? Eleinte nem annyira, hiszen a remény hal meg utoljára, de egy idő után a reményem elveszett, és akkor szenvedtem. Ezt kellett volna mondanom neki, de azzal csak mindent tovább bonyolítanék.

- Justin ... - alig bírom kimondani . - Fogjuk fel egy nyári kalandnak, rendben ? - mikor gondolatban kimondtam olyan helyesnek és egyszerűnek tűnt, de mikor ténylegesen elhangzott, és láttam Justin arcát, rossznak éreztem magamat. Egy érzéketlen tuskónak.

Szemét lehunyva egy pillanatra hátrébb lépett, kezem pedig lecsúszott mellkasáról. A levegő feszültsége megváltozott köztünk. Eltűnt valami. ami az elmúlt héten köztünk tornyosult, de helyette már halványan lehetett érezni valami másmilyent.

- Rendben. - hangja rekedtes. - Csak nyugisan egymás mellett. - megköszörüli torkát, de mintha nem javítana semmin. Úgy érzem, mintha nem lenne lelkem.

Hirtelen rezdülök, össze mikor valaki beront az ajtón, Justin Rayenje ront be az égnek állított hajával , és arcán ennél nagyobb vigyor nem is lehetne, mögötte pedig Egy ismeretlen de mégis ismerős nő bukkan elő .

-Justin! – kiált fel Rayen , aztán értetlenül rám kapja a fejét. – Hát te szépség, mit keresel itt? – fordul felém majd beljebb lépett .

- Anya! – Justinra kapom a fejemet, aki immáron az ajtóban álló nő felé igyekszik, majd karjába kapja. Hát persze, Pattie. Nem éreztem illőnek, hogy pár pillanatnál tovább nézzem őket, elkaptam tekintetemet, ami rögtön Rayenével találkozott.

Féloldalas mosollyal figyelt , illetve javítok, méregetett engem , arról nem is beszélve. hogy felhúzott szemöldöke elárulta min gondolkozik legbelül , és hogy mit hisz.