-Aisha ha megkérhetlek csak azokat mond amiket megbeszéltünk . – Ryan hangja a kocsiban már alig hallatszott a sok sikítozástól, ami kintről szűrődött be.
- Kim? – néztem testőrömre majd az ajtóra, mire ő bólintott, és kiszállt a kocsiból. Hangos zaj jött be a kocsiba, ezernyi meg ezernyi gép kattogott.
- Aztán ügyesen! Az asztalnál találkozunk! – bólintottam Ryannak, hogy felfogtam az előző szavait, majd szoknyámat összefogva Kim után léptem és kiszálltam a kocsiból .
Soha életemben nem láttam még ennyi fotóst. Ugyan felkészítettek rá, hogy sokan lesznek, de erre nem lehet felkészülni. Biztos vagyok benne, hogy nem engem vártak enynien , bár biztos érdekli az újságokat az elő énekes is.
Tettem amit mondtak. Kimet követtem a leggyorsabb tempóban, ahogy tudtam. Még szerencse hogy Natashának a stylistomnak nem engedtem, hogy 12 centis magas sarkút adjon rám. A kordon minimum 2 méter szélesre ki volt húzva , de nagyjából fél méter széles sem volt a szőnyeg, amit kiterítettek az érkezésünk céljából . Nem értettem miért nem lehet a hátsó bejáraton bemenni és pózolni meg válaszolgatni azoknak az újságíróknak akikkel leszerződtünk. De Ryan ragaszkodott a főbejárathoz.
A hangulatom nem volt valami fényes, holott életem legnagyobb lépcsőjéhez érkeztem és tudom hogy a megmászása nem kis feladat. Bevallom csak egy ember idegesít ebben az egészben, bár akármennyire elhatároztam magamat hogy nem érdekel… akkor is.
A teremben ahová a forgóajtó benyílt. Talán 50 riporter és 10 paparazzi vért ránk . A terem szélén elvezetett kordon útján elhaladtunk csendben az emelkedőre kiállított , fehér terítővel leterített asztalokhoz, majd végre Kim is elhátrált egy kicsit tőlem . Ő egyszerűen majd megáll az emelkedő alján és onnét figyel . Innen nem les rám veszély.
- Hová üljek? – Körülnéztem és vagy 6 széket láttam a hosszú asztalnál . Meg igazítottam szoknyámat, majd kezemben szorongatott telefonomon megnéztem az időt. 14:55… még van 5 perc a sajtókonferencia megkezdéséig.
- Ott van a neved… - Kim felmutatott, a jobbról 3. székre, és tényleg ott virított a nevem egy hosszúkés háromszög alakú cetlin.
- Tényleg... – Végig néztem a neveken . Az első papíron Ryan neve állt, manageremé. A 2. lapon pedig, Paul neve a tánctanáré, aki az elmúlt 4 hétben minden nap máshová utazott, hogy nekem és a Sztárunknak is betanítsa a koreográfiát. A 3. helyen én ültem és mellettem…. Neeeeeem .. Nem akarok mellette ülni . Nincs az az isten ! Szívem hevesen kezdett verni mikor meg halottam az iszonyatos zajt ami a forgó ajtón keresztül szűrődött át. Ez sokkal nagyobb volt mikor még én jöttem be. Az idő sürgetett. De hiszen ezek csak cetlik… Fel léptem a kis lépcsőn amit az emelkedő közepére szerkesztettek segítségként, és gyorsan kicseréltem , a saját és Paul nevét az asztalon.
- Aisha?! Mit csinálsz? – Hátam mögé pillantottam , és nem csak Ryan hangja hanem tekintete is arról árulkodott, hogy nem értékeli tettemet. Leültem az általam kiválasztott”helyemre”, hátha csak azt hiszik éppen leülni készültem.
Előttem egy üveg víz és egy lefelé fordított pohár, na meg az elengedhetetlen mikrofon. Nagyon próbáltam arra koncentrálni, hogy az előttem lévü üres lapot böngésszem , de amikor hallottam, hogy a forgóajtó benyomódik, szemeimmel felkukkantottam. Nem bírtam ki hogy ne nézzek fel. Láttam ahogy egy nagy „medve” belép az ajtón majd oldalánál felbukkan egy vékony kéz de aztán vissza is húzódik az előtte gyors léptekben haladó testőre mögé. Nem láttam az arcát. Viszont a riporterek már most kérdésekkel bombázták meg. A hírnév sok mindenre képes… Majd eltűnt a perifériámból. Nem fordulhatok hátra. Nem akarom igazából látni. De még én magam is tudom, hogy ezt csak az eszem mondja. A következő pillanatban, egy barna kéz simult csupasz vállamra.
- Kényelmes a cipő? – Paul hangja megjegyzés volt ellent mondásomra, amit reggel tanúsítottam a ruhaválasztáskor. Viszont én az egyetlen amit ebből a mondatból felfogtam , hogy végre leült mellém a falam ami köztem és „Közte” határt emel.
- Még futni is felvenném. – fordultam felé bájosan mosolyogva.
- Hahhha… látom most már jobb kedvedben vagy. – reggel elég morcos voltam bár szerintem ez eléggé érthető, volt az álmom után.
- Te is szoktál rosszat álmodni. Biztos vagyok benne. –Próbáltam letudni a témát. Hátrapillantottam, oda ahol Kim állt. Egy halvány mosolyt küldött felém ami biztatólag hatott rám.
- Mi a szituáció gyerekek? – Ryan ült le a másik oldalamra,és mintha ő sokkal öregebb lenne mint mondjuk Paul aki 28 éves. Még megértem, ha engem legyerekez de hogy Pault?
- Semmi éppen a magas sarkúját vitattuk. – egy szemöldök felhúzás majd A mellettem behajoló Ryanra pillantott.
- Akkor most szeretnénk megkezdeni a sajtótájékoztatót! – Talán egyszer halottam ezt a hangot telefonon keresztül mikor Ryan lebeszélte vele a Turné dátumait és helyszíneit, de ennyiből már tökéletesen ismerem. Scooter…
A teremben hatalmas csend lett. csak a fotósok kattogtatták képeiket. Mi felálltunk és éreztem . Még ha nem is láttam , hogy rajtunk kívül 3 másik ember csatlakozik asztalunkhoz.
- Köszönöm, hogy eljöttek, akkor megkezdhetjük a tájékoztatót. – Ryan mellettem komolyan szólt majd csuklón ragadott láthatatlanul és visszahúzott a székemre.
- Kérem az első kérdést! – Kicsit hajoltam előre pont annyira hogy lássam a magas hangon megszólaló krumpliorrú hölgyet, aki számításaim szerint pont az utolsó széken foglalt helyet.
olyan idegen volt nekem ez az egész helyzet! A kis pincekoncertek és a rádiós bemutatók az első kislemezemmel, elég kis „rendezvények” voltak ehhez képest. Tekintettem rögtön 50 feltett kéz fogta meg. Természetesen mindenki kérdezni akart. Én viszont nem akartam ennyi kérdésre válaszolni. Hiszen, mindenki tudja honnan jöttem és biztos mindenki azt hiszi hogy a mellettem 2-vel ülő személy segítségével jutottam el oda ahol most tartok, bár bevallom én is néha így gondolom , de erre még mai napig nem kaptam választ, nem hogy én válaszoljak erre a kérdésre.
- Ön ott! – azt sem tudtam hogy ki és kit szólított fel, csak azt láttam hogy a kezek leereszkednek és egy fiatal hölgy felém fordult. Pont felém . Kérlek istenem kímélj meg a kínos kérdésektől!
- Ryan hogyan fedezte fel Aishát? – Hál istennek. Pedig azt hittem nekem fog jönni a kérdés. De lehet hogy csak túl messze volt ahhoz hogy kivegyem pontosan kire néz valójában.
- Ami azt illeti egy egyszerű tehetség kutatón fedeztem fel ahol nem is ért el helyezést … - El Kellett mosolyodjak Ry hangján… ami azt illeti nekem ez a történet többet jelent holmi iskolai versenynél.
***
- Semmi okod félelemre. - összerezzentem a hangjától- Ez a lap már úgyis el van vetve. – Rosy teljesen magabiztosan jött le a színpadról. – Nincs esélyed! – Lassan haladt el mellettem, majd a színpad hátulját elhagyva a függönyök mögött a közönség székei felé vette valószínűleg az irányt ahol minden versenyző ott ült, a szüleivel és a rokonaival együtt, talán még pár Stratfordi lakos is eljött megnézni szórakozásból az előadásokat, hiszen hirdetve volt a helyi újságban.
Őszintén? Kicsit kétségbe voltam esve, soha életemben nem énekeltem még ennyi ember előtt, mindig csak magam intéztem ezt a fajta feszültség levezetést, illetve… Nem! Beszélek itt össze vissza! Nem félek én az emberektől! Örülök, hogy megmutathatom a hangomat nekik. Engem az zavar, hogy nincs itt számomra két fontos ember. Illetve… nem is tudom hogy fontosak-e mivel egyikőjük sincs itt. Ha fontos lennék nekik akkor nem hagytak volna el.
- Szeretném a színpadra kérni Aishát! – A tanárom kedvesen szólt bele a mikrofonba én pedig egy nagy levegővel léptem ki a függöny mögül. „Mosolyogj!” Bíztattam magamat és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
A zongora ott állt és csak rám várt a színpad közepén. - Csak le kellett üljek elé és elénekeljem a dalt. De akkor jöttem csak rá hogy ez a dal sokkal jobban illik hozzám most, mint akkor mikor kiválasztottam. Ironikus az élet. Mikor leültem a zongora elé, egy dühös dalt készültem elénekelni. de ahogy a billentyűre tettem a kezem a düh eltűnt.
Olyan elveszettnek éreztem magamat. Szerettem volna megbezsélni valakivel a tegnap estét. De kivel beszélhetném meg? Hisz a legjobb Barátom eltűnt…valahová a zéterbe.És én azt hiszem Szerelmes vagyok … vagyis … voltam … nem , amit éreztem az nem tudom mi volt de az hogy ilyen rövid idő alatt kialakult ez a dolog arra uta,l hogy nem szerelem volt. Csak…
Tartást váltottam a billentyűk felett, és azt a számot játszottam a kedvenceim közül, ami a szívemből jött, még annak ellenére is, hogy nagyon sokan a teremben Adele számát várják tőlem .
Lassan kezdtem játszani a zongorán., Alig hittem el, hogy mindent kockáztatok az érzéseim miatt, hiszen ezt a számot be sem gyakoroltam, azt sem tudom helyesen hangzik -e a hangom , néhol pedig biztosra veszem hogy túl magas nekem. De ha már belekezdtem…nincs vissazút. Lassan de biztosan közeledett a dalszöveg, és mikor el kellett kezdenem énekelni el sem hinné senki hogy milyen egyszerűséggel fakadtak ki belőlem a hosszú de magas hangok.
Playground schoolbell rings, again ( A játszótér csengője újra megszólal)
És tényleg így éreztem magamat. Mint egy kislány, akit megint elhagytak. Gondolataimat annak a csengőnek az emléke töltötte el ami még kicsinek megszabadított a további megaláztatástól. Annak is ő volt a hibája. Miért is hittem azt hogy most másképp lesz? Csak most csendben csinálta.
Rainclouds come to play, again (Esőőfelhők játszadozni jönnek megint)
És tényleg úgy éreztem mintha felettem járnának éjjel nappal tegnap óta, és állandóan áztatnának. Olyan rosszul érzem magamat. Hogy mehetett el egy szó nélkül?! Miért bántott? Miért kellett … De hisz szeretkeztünk…Vagy nem ?
Has no one told you he's not breathing ?( Nem mondta Senki neked, hogy ő nem létezik?)
Nem őő tényleg csak egy más világ. Egy nagy mese. De ez engem nem nyugtat meg, én éreztem őt. Én belé szerettem , ismét. Útálnom kéne de nem tudom mert… ő nem létezik…
Hello, I am your mind, giving you someone to talk to( Helló, az elméd vagyok, hogy valaki bezséljen hozzád)
Hello
Kivel beszélhetnék ?
If I smile and don't believe(Ha mosolygok és nem hiszem el, mi történt)
Soon I know I'll wake from this dream ( Tudom, hamar felébredek ebből az álomból)
Don't try to fix me (Ne próbálj megerősíteni!)
I'm not broken( Nem vagyok összetörve)
Hello, I'm the lie living for you so you can hide( Helló, a Hazugság vagyok, de érted élek , ezét elrejtőzhetsz bennem)
Don't cry( Ne Sírj!)
Egyszerűen nem bírtam felfogni hogy kerülhettem ide. Csak énekeltem. Elvesztettem önmagamat és fogalmam sem volt, hogy mihez fogok kezdeni . Hogyfogok innentől kezdve az iskolában meglenni az ének órák nélkül. Kivel fogok beszélgetni? Ki leszek? Ki vagyok? Szerelmes vagyok?
Suddenly I know I'm not sleeping(Hirtelen rádöbbenek hogy nem alszom)
Hello, I'm still here, all that's left Of yesterday... (Helló, Én még mindig itt vagyok, minden ami tegnapról megmaradt…)
Én Aísha vagyok és Szerelmes VOLTAM. A legjobb barátom elhagyott és a dalomnak is vége van. Mi lesz, ha nyerek? Mi lesz, ha nem? Számít is ez egyáltalán valamit? Nem számít , Az életem megy tovább. Csak a dal miatt kerültem ilyen állapotba. Erős vagyok. Többet nem engedem, hogy bárki is manipuláljon. Az emberek átlátszóak csak jobban meg kell őket nézni.
Emlékszem a hogy hosszas csend állt be a terembe majd tapsoltak . Az a pár ember is tapsolt aki ott volt az iskola színháztermében . Én pedig a színpadon . Még arra is emlékszem hogy nem akartam visszamenni a közönség terére, hanem leültem az egyik hátsó dobozra a függönyök mögött és csendben megvártam az utánam lévőkét lány dalát. Elég jók voltak. De nem ment az érzéseimhez a dal, és amúgy sem éreztem bennük azt a bizonyos átérzést. Viszont az hogy mikor kerültem a színpadra ismét nem tudom. De ott álltam rajtam kívül 6 iskolatársammal, és az eredményt vártam.
- El kell mondjam hogy mind ahányan vagytok nagyon jók vagytok. - Énektanárom komolyan most fog belekezdeni a monológba? – Ami azt illeti a tehetség mindegyikőtökben megvan. De az országos versenyre csak az egyikőtök mehet el hogy iskolánkat képviselje. – Mondja már! – És ez nem más lesz mint… - Szerintem ezt direkt csinálja holott semmi értelme…- Rosey McCartney.
***
- Egyszerűen odamentem hozzá és megkérdeztem tőle, hogy akar e velem dolgozni. – Ryan hangja kizökkentett a múltból. Előttem hirtelen nem a kis közönség volt akit Stratfordban láttam hanem ezernyi meg ezernyi felnőtt riporter aki kíváncsi mindenre ami velem kapcsolatos, még talán arra is, hogy mikor engedem el a hátsó rekeszizmomat, hogy kitávozhasson belőle a levegő.
- Persze anyuékkal nem volt egyszerű dolgod. – Kuncogtam el magamat mire a teremben mindenki felnevetett.
- Az már más kérdés lett volna, de így igaz! – bólogatott Ry. – Szerintem jöhet a következő kérdés. – Ryan rámutatott egy másik riporterre, aki eszeveszettül, mintha egy kincs lenne szorongatta a diktafonját.
- Scooter, Miért pont Aisha lett, akit kiválasztottak? Mennyi beleszólása volt ebbe Mr. Biebernek? – Ami azt illeti erre én is kíváncsi voltam. Viszont a várt hang helyett egy hidegrázást okozó mély hang szólalt meg.
- Ami azt illeti, a turnékat ilyen téren nem mi befolyásoljuk. Az Island Rekord állíttja össze a párokat, és kéri fel őket duettekre, koncertekre illetve turnékra. Innentől kezdve mind a két félnek csak rá kell bólintania. – Miért hazudik? Jó rendben mondjuk hazudni, kell néha. De szerintem simán elmondhatta volna hogy Ryan közeli ismerőse Scooternek és ők intézték el hogy együtt turnézhassunk . De azért nem hiszek ebben annyira. A sors nem lehet annyira ironikus, hogy minket egy utakra tereljen. Ennek biztos oka van.
A lényeg azonban nem is ezen volt hanem a hangján. Mindaddig nem hallottam a hangját ilyennek míg az utolsó találkozásunkkor elaludtam. Akkor …
***
- Ami azt illeti. – húzott magához közelebb – Nem akarok megmozdulni. – Mellkasán pihentetett arcomat megemeltem és állammal megtámaszkodva, felnéztem rá.
- Miért kéne megmozdulni? – kérdeztem mosolyogva. Kezemet cirógató ujjai csiklandozták bőrömet, de jól esett.
- Nem tudom, - vállat rántott. - Egyszer meg kell mozdulnunk.
- Szerintem egyáltalán nem kötelez rá senki. – Álmosság tört rám és ezt tökéletesen bemutatta az óriási ásítás, amit eleresztettem.
Csend lett. De nem zavart. Testem elnehezedett, de megpróbáltam minél több ideig fent maradni.
- Szeretlek! – Hihetetlen hogy a hangja mekkora álomsúlyt tudott erőltetni szemeimre.
- Meddig fogsz szeretni? – Mint minden lánynak a kételyeim nekem is megvannak. Tudnom kellett mielőtt én is kimondtam volna azt a szót.
- Ameddig szabad. – suttogta halkan.
- Justin… ? – már alig tudtam beszélni
- Hmm…?
- Szeretlek! – És minthogyha egy végszó lett volna elaludtam ölelő, simogató karjai között.
***
Hazudott. Pont ugyan úgy, mint akkor. Elhatároztam hogy nem fogok vele foglalkozni , bármilyen helyzetbe is kerüljünk . Ha mellette kell ülnöm akkor sem fogok vele beszédbe elegyedni . Mi értelme lenne? De most a szívem, annyira hajtott. Szívem szerint felálltam volna, mögé sétáltam volna, megvártam volna, míg megfordul, lekevertem volna egy pofont, majd megkérdeztem volna tőle hogy „Ennyit értem neked?” . De nem tehettem. Gyakorlatban én már aznap tovább léptem, mikor a verseny után délután, megtudtam, hogy kitől kaptam az ajándékokat. A tömérdek ajándékot amit az ajtó előtt találtam hónapokon keresztül majdnem minden nap.
- Következő kérdés?
- Tudjuk, hogy Mr. Bieber régebbről ismeri a hölgyet. Elmondaná nekünk, hogy milyen kapcsolat van a két énekes között? – Tudtam, hogy be fognak kérdezni . De ők nem tudják , ők nem ismerik a történetet. Hogy a fenébe is ismerhetnék? Terelni, hazudni, kicifrázni. Ez itt a lényeg. A kérdés nem szólt konkrétan senkinek, én is válaszolhatok rá.
- Ami azt illeti ba… - nem , nem akartam hallani, ahogy Justin kimondja azt a szót. Mi nem vagyunk „barátok” .
- Ami azt illeti, - vágtam közbe - badarság lenne mindenfélét találgatni hogy mi régi ismerősök vagyunk . – tudtam hogy elég gyatra de próbáltam a lehető leg demokratikusabban megfogalmazni. – Puszta véletlen hogy egy településen laktunk, és egy iskolába jártunk. Ami azt illeti nem egy osztályba jártunk, – de egy évfolyamra, viszont ezt nem kell senkinek tudnia. - igazából csak látásból ismertük egymást. Még most sem volt időnk beszélgetni. Mindkettőnk elfoglalt ember.
- Tudomásunk szerint, lesznek közös számaik is. Akkor hogy tanulták be a koreográfiát? – kérdezett vissza a nő. Ennyire rosszul hazudnék?
- A koreográfusunk mindeddig szaladgált két város között hogy az időbeosztásomat ne kelljen felforgatni egy táncpróbával. – Justin most nem engedte, hogy én feleljek. Talán elég közönyös voltam az előbb. - Aishának ez az első nagy turnéja, viszont nekem már nem. És hozzá tenném hogy én jelenleg az új albumomon is dolgozom. – nem is érdekelt az, amit igazából mondott. Hanem az, ahogy a nevemet kimondta… a szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem sírva fakadok.
- Aisha, jól vagy? – Paul, megfordította a poharamat öntött bele az előre kikészített vízből és elém tolta. Láthatatlanul hátamat simogatta és figyelmen kívül hagyta a riportereket, akik most kérdéseikkel Scootert és Ryant kezdték bombázni. Halványan bólintottam egyet majd belekortyoltam vizembe. – Szólj ha valami gáz van! - suttogta féltőn majd vissazfordult a riporterekhez.
A következő kérdések zöme hál’istennek nem nekem irányultak. Néha bekérdeztek teljesen felesleges dolgokat, hogy velem tart e bármilyen rokon esetleg a turnéra, vagy Milyen volt a felkészülés, a próbák. de ennyi. Egy fél óra üldögélés után Két kezet éreztem a vállamon.
- Menni kell! Vár a színpad! – Kim a fülembe suttogott. Aprót bólintottam. Megvártam míg Scooter befejezi a magyarázást, majd felálltam.
- Elnézésüket kérném! Azt hiszem, én most távozom, mert el kell kezdenem a koncertet. – illedelmesen és magabiztosan mondtam el a betanult szöveget. Nem vártam semmilyen választ mert erre mit válaszolnék , megfordultam és elindultam mikor utánam szólt egy hölgy.
- Sok sikert a turnéhoz .- Nem tudom lényeges e most már, hogy mit mondok, de visszafordultam,
- Köszönöm! – bólintottam mosolyogva a semmibe , mert azt sem tudta,m hogy pontosan ki szólt, de azt hallottam, hogy közelebbről mint lehetséges. Nem is voltam benne biztos hogy egy riportet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése